DROID-252
2005.01.01.

blog   droidzóna   levrov

No, nézzük az év első droidját. Emlékeztek-e, hogy pár hete szerepelt a Droidzónában egy "remekül" megszerkesztett hivatalos levél, a Magyar Cetelemnek címezve? (Zárójelben jegyzem meg, a Magyar Cetelem is megéri a pénzét, egy időben teleragasztgattak mindent a "Magyar Cetelem" feliratú matricáikkal, aztán találja ki a szántóvető, hogy mi a fene ez, szóval találgattunk, mint annak idején a csettintős-keménykalapos Müszi felbukkanásakor, mígnem kiderült, hogy ez egy bank, csak ezt az információt már nem tartották fontosnak közölni, biztos bebántotta volna az imázsukat. Mindegy, irreleváns, vesszenek a Nyúl Bélák.)

Szóval emlékeztetőül: az emlékezetes levelet egy vidéki kisváros számítástechnikai szaküzletében nyomtatta ki egy meglehetősen egyszerű kivitelű polgártárs, és a próbanyomatot ott felejtette, ami azután bescannelésre került. Tessék, nézzétek meg még egyszer.

E csodálatos levelezéstechnikai mesterdarabnak azóta folytatása született. Polgártársunk, alias Dörrög Zuldán ugyanis a minap visszatért az üzletbe, és megírta a folytatást. Ezt már el is mentették az üzlet dolgozói, és íme, elküldték nekem. A levél ezúttal már nem is a Magyar Cetelemnek ment, hanem a Gyulai Munkaügyi Bíróságnak. Azt mondjuk nem tudom, miért gondolta polgártársunk, hogy épp ők az illetékesek, de sebaj. Lássuk, hol tart az ügy!

Tisztelt Munkaügyi Biróság!

Levelemel megkeresem a Munkaügyi Biróságot aval az indokal, hogy vizgálatott rendeljen-el a Magyar Cetelem Rt elen.1207 Budapest Tölgyfa u

1-3. Indoklás: Levelemel meg kerestem a Magyar Cetelem RT-ét 2004.11.22.-én irt levelet amitcsatolok. A hitel 100 000ft 2000.08.17.-e óta fizetem 5000ft/hó és a kamat (havi kamat 2,75%) az utólsó befizetés 2004. 10.16. Ezidáig 51 hét ez 5000ft jával 255 000ft. ez már veleményem szerint kamatos kamatal van fizetve. Mivel ez idöröl a mái napig nem küldöt részletes számla kimutatást azt viszont megértem,hogy mint nevelö apának nem küld ez én tudomis nem adhat infor mációt. De J. M. nak adhatotvólna, de megfosztota álampolgár jogaitól,hogy nem küldöt számára részletes számla kimutatást. V. Z.né Adóság kezelő csak telefonon hajlandó felvilágositást adni J. M. részére amit mint nevelő apa sérelmezek.

Kérem érdemben foglalkozon az ügyel, és tüzönki nyilvános tárgyalást.

Csatolom még a számlaegyenleg értesitőt és még a csekk első és utolsó befizetés másolatát.


J. M.

Alevelet a nevelő apám irta mert ő rendelkezik a bizonyitékokal.

O. I. ..............................szám alattilakos

készült:3 példányban.

Gy........: 2004.12.14


<< előző droid következő droid >>