DROID-236
2004.12.07.

blog   droidzóna   levrov

Hol volt, hol nem volt, az óperenciás rendszeren is túl, ahol a kockafarkú kismalac túr, volt egyszer egy droid.txt, ami lassan elfoglalta a fél vinyót, de olyan durva droidokat tartalmazott, hogy a vinyó kidurrant, a felhasználó anyázott, a PC ipar pedig rezzenéstelen arccal működött tovább, és a legcsekélyebb mértékben sem szégyellte magát. A szétszóródott droidtömegből pedig kiragadtam nektek mindjárt kettőt is, mert olyan mennyiségben jönnek a sztorik, hogy lassan óránként frissíthetném a rovatot.

Történt egyszer, hogy a BME két monitorba gyógyult fejű diákja valamiért magára nézett - lehet, hogy áramszünet volt - és megállapították, hogy ők bizony mindketten baromi rondák, helyesebben véznák, mert bizony életük addigi húsz-egynéhány éve alatt a sport számukra csak egy csokoládé neve volt. Mit lehet itt tenni, tanakodtak, majd rájöttek, hogy nekik bizony gyúrniuk kell. Gyúrni, remek, na de hát ezzel az a bökkenő, hogy fel kéne állni a számítógép elől, neadjisten még mozogni is kellene, na nem, hát ez mégsem olyan remek. Biztos van valami más módszere a gyors és hatékony testépítésnek! S meg is találták. Egyikük édesanyja vezető nővérként dolgozott egy kórházban, és szerzett nekik olyan különleges fehérjekoncentrátumot, amit infúzióként adnak a végzetesen legyengült, alultáplált betegeknek. Ez valami baromi sebességgel épül be a szövetekbe, vagyis dagasztja az izmokat. Hurrá, gondolták a balfaszok, nem kell ide ugrabugrálás meg holmi nyújtópad, éljen a csodafehérje! Felakasztották a zacskót a falra, tű a vénába, oszt' hadd szóljon.

Napokon át csak ültek a számítógép előtt, és csorgatták magukba a szert. Volt is hatása, napról napra növekedtek, szemmel látható volt a változás, és csak dagadtak, csak dagadtak... Két hét múlva a 70-75 kilós, nyápic informatikusokból 130 kilós kétajtós szekrények lettek. Örültek is ugyanvalóst, hogy micsoda okos ötletet fundáltak ők ki, bizony, ők, az okosok.

Csakhogy a hirtelen nőtt izom nagy volt ugyan, de nem volt kötése, nem volt ereje. Annyit sem ért, mint az újszülöttek fejletlen izmai. A vízzel teli szövetek azonban egyre nehezebbek lettek, és az egyik gyereknek egyszer csak, se szó, se beszéd, leesett a fél mellkasa! Aztán elkezdett róluk még lepotyogni ez-az, mint a leprásokról, s végül alig maradt belőlük valami, amit kórházba lehetett szállítani.

No de nem ők voltak az egyetlen hülyék a body building világában. Volt egyszer egy másik faszi, aki nem volt egyetemista, csak nagyon gyorsan nagyon erős szeretett volna lenni, persze lehetőleg befektetett energia nélkül. Meg is találta a megoldást a koksz-feketepiacon, az illegális doppingszerek világában. A jó ég tudja honnan, vagy mennyiért, bizonyára igen drágán, sikerült hozzájutnia egy fecskendőre való gorillahormonhoz. Hazarohant, ledobta az ingét, fogta a csodaszert, és beinjekciózta felét-felét a bal illetve a jobb felkarjába. Aztán várta a hatást. Hát, nem maradt el! Pár nap alatt a felsőteste izmai embertelen méretűvé dagadtak. Örült is, mint zsidó gyerek a gázálarcnak, hát most aztán ő lesz a főcsődör, a szuperember, a terminátor, bizony! Ám ez nem volt olyan egyszerű. Elkezdtek jelentkezni ugyanis a mellékhatások. Elment orvoshoz, az megvizsgálta, sóhajtott, és így szólt:

- Ember! Mit adott be magának? Gorillahormont?
- Igen! - hangzott a büszke válasz.
- Aha. És tudja, miért állnak a kihalás szélén az óriásgorillák?

Droidunk nem tudta.

- Azért - folytatta az orvos - mert ugyan az emlősök közül valóban nekik vannak a testsúlyhoz viszonyított legerősebb izmaik, de sajnos a libidójuk nekik a legkisebb.

Droidunk ekkor lenézett témába vágó testrészére, és nagyon elszomorodott. Csakúgy mint az a bizonyos testrész...

De hogy ne ez legyen az egyetlen problémája, a hormoninjekciótól ideiglenesen óriásira duzzadt izomzata rövidesen ereszteni kezdett, egyre petyhüdtebbé vált, végül vízzel teli zsákká változott. Barátunk ma csontvázsovány, és a hóna alatt két nagy, zsákszerű képződményben lóg hülyesége eredménye, az elvizesedett izomszövet. Gratulálunk.