DROID-232
2004.12.03.

blog   droidzóna   levrov

Törjük meg a sztárok végeláthatatlan sorát. Van mivel: neo_21670 írt nekünk.

Kis faluban lakom (amiből papírforma szerint várost csináltak), ahol a magyar népességet lassan csak a megmaradt öregek jelentik, aki teheti, menekül. Történetesen a családunkban van egy óvónő is. A dolog lényege, hogy múlt pénteken amolyan rendezvénynap volt, jöttek a német testvérvárosból a látogatok, az iskolát is megcsodálták, gondolom otthon ilyen romhalmazt ritkán látnak. Az óvoda természetesen nem képezte mutogatás tárgyát (a jelenlegi 8 magyar és 64 cigány "csemetével"), csökkentett létszámmal üzemeltek. Gyereket aznap csak két anyuka hozott - inkább küldött - be, ők még ünnepnapokon is oviba küldik a pulyát, hadd lehessen tolni a játékgépet a kocsmában. Igazuk is van, végülis az oviban ingyenkaját kap a gyerek és addig sem zavarja az otthoni népet.

Lényeg a lényeg, hogy az egyik anyuka egy kiscsoportos és egy középsős cigánylánykát hozott be, a másik egy középsős fiút. Az óvónő szorgosan figyelt rájuk, ült mindegyik csendben az asztalkánál és rajzolt. Történt azonban, hogy eljött a kajaidő, az óvónő pedig kiment az uzsonnáért. Visszafele menet a csoportból hangoskodás hallatszott, a két kislány rémült sikoltozásai. A cigánypulya egy szál pendelyben állt, és a maga sipítozó hangján ordítozott, hogy ő most bizony meg fogja őket rakni. A lányokon a ruha enyhén meg volt tépázva, gondolom, nem magukat tépték meg. Az óvónő persze egyből leállította a dolgokat (coitus interruptus), és kikérdezett mindenkit az esetről. A lányokat a srác a sarokba állította azzal, hogy mutat nekik valami érdekeset, utána pofozkodott egy sort, majd elmagyarázta részletesen, hogy kivel mit fog csinálni. A lányok nem voltak igazán tisztában a fogalmakkal, de sejtették, hogy olyasmi készül, amit így, ebben a formában nem kellene. Hogy a pulya miért csinálta? A srác erre annyit mondott, hogy gondolta, kipróbálja magát. Egy középső csoportos, tetves cigánykölyök, aki ezt meg meri csinálni, mert nincs mitől félnie, az szerinted mit fog csinálni, ha eljut az általános iskolába, 7.-8. osztály tájékára?

Nemegyszer megesik, hogy a cigánygyerekek a reggeli szabadfoglalkozás alatt boldogan mesélik az óvónéninek, hogy tegnap "buli vót", mert ez vagy az kiszabadult a börtönből. Megünnepelték, hiszen a cigánynak "kúltúrája" van! Egy-egy ilyen ünnep errefele minimum tűzijátékkal jár (viccen kívül nem egyszer hallani meg látni az udvarokon a nagy villogást-durrogást), leisszák magukat a sárga földig, aztán a gyerekek nagy örömére apu anyut, anyu a szomszéd bácsit, apu a húgát, stb. boldogítja, a gyerekek meg olyan boldog felvilágosultságban nőnek fel, hogy mikor másnap mesélnek az óvónéninek, profi pornósztárt megszégyenítő szakkifejezéseket vonultatnak fel.

A cigányok semmiféle pénzt nem hajlandók az iskola, óvoda felé fizetni, de a hatvan-hetvenezer forintos játékokat megveszik a gyereknek. A mocskos putri előtt méregdrága játszóteret rak össze apuka, arra került valahogy pénz, mert náluk a család szent dolog, ha a pulya nyíg, annak úgy kell lennie. Az állami pénzen épült mocskos putrikba a buszon rendszeresen cipelnek hármas-négyes csoportok olyan projektoros tévéket lepedőkbe tekerve, amiket én szájtátva csodálok a házimozi-boltok kirakatában. Az iskolában a tanárokat rendszeresen fenyegetik, azokat a tanárokat, akik engem lelkiismeretesen tanítottak, ezek a senkik felpofozzák, mert az üresen beadott lapra egyest kaptak, vagy mert úgy viselkednek az órákon mint az állatok. Az eddigi években az osztályokban egyre több volt a cigány, de a magyar diákok még többségben voltak, így valamilyen szinten lehetőség volt a tanulásra. Azokat a cigányokat, akik nagyon problémásak voltak, pszichológiai vizsgálatra küldték, némelyikről kiderültek olyan apróságok, mint a 30 alatti iq, skizofrénia, anyámtyúkja. Ezeket a diákokat általában kisegítő osztályba rakták, és ott tanulgattak úgymond, de most, valami okos hozott egy szabályt, hogy azok a kölkök nem hülyék csak nem volt lehetőségük kibontakozni. Érdekes, hogy a droidika első szabálya kimondja, hogy a droidnak mindig igaza van, de a droidok kórosan ragaszkodnak a papírhoz, itt pedig papír volt arról, hogy a pulya hülye. Szóval mostantól az osztályokat összevonják, és a maradék magyart a cigány visszarántja a hülyeségbe. Magyarázd meg egy 8-10 éves gyereknek, hogy nem az a helyes, ha az órán ugrál a padokon. Jómúltkor a TV-ben láttam egy "társadalmi célú hirdetést" (lehet, hogy a pártpropaganda hitelesebb szó erre), azt a bizonyos "egy cigánynak 50x kisebb esélye van a diplomaszerzésre" témájút. Miért nem vizsgálják meg azok a balfácánok odafenn, hogy vajon miért? Talán mert mikor a 18 évet betölti az "átlagcigány", még mindig az általános iskola hatodik vagy hetedik osztályában rontja a levegőt, a diploma megszerzése pedig mint valami rossz vicc kavalyog homályos tudatában. Az, hogy ez a most beérő nemzedék, ami úgy szaporodik, mint a penész, a patkány, mit fog művelni, nem tudom, de félek tőlük. Odafenn a beáramló "4.950.000" magyartól félnek. Talán azért mert rengeteg pénzt elvennének a szegény romáktól.


<< előző droid következő droid >>