DROID-229
2004.11.28.

blog   droidzóna   levrov

Jó durva sztorik állnak sorba már megint, kapjátok is majd a nyakatokba rövidesen, csak győzzétek. Addig is rövid történetek következnek kis hazánk "sztárjairól". Mármint azokról a senkiházi, tehetségtelen balekokról, akiket kineveztek sztárnak. A közelmúltban történetesen több közeli ismerősöm is találkozott ilyen "sztárokkal", és a dolog vége mindannyiszor egy-egy, a Droidzónába való történet lett.

Először Loydi találkozott Győzikével. Tudjátok, azzal a benga cigánnyal, aki óbégatni szokott a tévében, és apucija tolja alá a lóvét. Az eset a Nyugativég Városközpontban történt, néhány héttel ezelőtt. Loydi békésen sétált egy hölggyel. A leány elment egy pár méterrel arrébb, hogy megnézzen valami kirakatot. Megjelent Győzike, fehér öltönyben, rózsával a gomblyukában. Egyenesen odament a lányhoz, rátette a redvás kezét a vállára, és behízelgő hangon nyomulni kezdett.

- Szépségem, nahát, milyen csinos vagy, nem lenne kedved meginni egy kávét, hmm?

Barátnő erre köpni-nyelni nem tudott, de Loydi se nagyon. Csak egy pár másodperc múlva ocsúdott fel, és szólt oda a tetves cigánynak:

- Hé öreg! Le lehet kopni!

Mire Győzike nemhogy lekopott volna, hanem hetykén visszapofázott.

- Hát te meg mit akarsz? Tudod te, ki vagyok én, he?!

Győzike elkövette azt a hibát, hogy azt hitte, egy 170 centis emberke nem lehet túlságosan veszélyes. Már mondtam Loydinak, hogy írja a homlokára, hogy évekig aikidózott, és mellesleg - engedéllyel, mivel polgárőr - fegyvert hord. Most is nála volt. Amint Győzike tett felé egy lépést, félrehúzta a dzsekijét és megfogta a markolatot, csak a miheztartás végett. Győzike erre elsápadt, sarkon fordult és elpucolt... Loydi, hülye vagy, legközelebb várd meg, míg megüt, aztán lődd le a picsába!

Másik eset, másik sztár. Anyámék egyszer bevásárolni mentek. Nem emlékszem, hová, de nem is ez a lényeg. Leparkolták a fáradt Suzukit a hipermarket parkolójában, apám hátrament kivenni a csomagtartóból a szatyrokat, anyám meg a cuccaival matatott. Egyszer csak beállt a szomszédos parkolóhelyre egy Mercedes Smart. Tudjátok, az a kis aszfaltpattanás, a Polski Fiat szánalmas utánérzése. Anyámnak úgy rémlett, mintha apám egyszer azt mondta volna, hogy neki tetszenek ezek a kisautók, hátraszólt neki.

- Nézd csak! Itt a kedvenced!

A mondat épp akkor hangzott el, amikor az autóból kiszállt a gazdája: Liptay Claudia, személyesen. Meghallotta, amit anyám mondott, és rettentő büszkén kihúzta magát. Hát, igen, ő, mindenki kedvence!

Apám felnézett a pakolásból. Ő nem vette észre Liptayt, csak az autót. Végigmérte a szánalmas kis Mercedes Smart-ot, és megvetően visszaszólt:

- Ez? Ugyan már. Nézd már meg, milyen lapos a hátulja.

Claudiácska természetesen ezt is hallotta. Mindjárt elszállt a büszkesége! Dühödten bevágta a kocsi ajtaját, paprikavörösen végigmérte anyámékat, majd egy sértett anyakoca döngő lépteivel elvonult a bejárat felé. Anyámék ekkor vették észre, hogy egyáltalán ott volt...

A harmadik történetet Edi mesélte. Mostanság mindenki "sztárokkal" fut össze.

Egy csendes novemberi estén Szentendre felé járt kocsival, és megállt tankolni. Önkiszolgáló kút volt. Kiszállt, bedugta a csövet, unottan nézte a számlálót. Páran körülötte ugyanezzel foglalatoskodtak, arrébb egy benzinkutas mosta egy kocsi szélvédőjét. Langyos őszi este volt, semmi extra, senki sem számított egy sztár megjelenésére. Pedig az bizony jött.

Edi egyszer csak egy X5-ös BMW érkezésére figyelt fel. Na ja, az X5-ös nem egy olcsó kocsi, akinek van, az vigyáz is rá, de ez éppenséggel nem úgy nézett ki. Ütött-kopott, összetákolt szar volt, látszott, hogy egy totálra tört kocsit pofoztak ki valami baleknek, aztán rápakoltak mindent, hogy csillogjon, oda nem illő dísztárcsákat, más színű spoilert, meg amit akartok. Még az ablak sötétítő fóliáján is olyan buborékok tátongtak, hogy húsz méterről látni lehetett. Ha egy Zsiguli így néz ki, már az is elég gáz, na de egy húszmilliós BMW? Összenéztek a népek, na, ebből biztos valami ordenáré kancigány fog kiszállni. Nem is tévedtek sokat.

A kocsi megállt, kinyílt az ajtó, és elsőként nem egy kancigány szállt ki, hanem egy vastagra pumpált ajkú, agyonpingált, tipikus lakótelepi kurva. Aztán nyílt a vezető ajtaja is, és a tragacs világra okádta terhét, a maga teljes valójában: LL Junior érkezett! Igen, a nagy LL! Hurrá! Igazság szerint nekem fogalmam sem volt, hogy a világon van, amíg ezt a sztorit el nem mesélték nekem. De azért biztosan nagy sztár ez az LL Junior, hiszen tele van a nevével a romapage.hu. Más nem.

Szóval ez az LL Junior nagy gizdán állt a kocsija mellett, óbégatva megbeszélte a ringyójával, hogy mit vegyenek a boltban, s közben egy másik autó érkezett. Egy Rover volt, benne egy öltönyös, középkorú üzletemberrel. Behajtani azonban nem tudott, mert sztárunk természetesen az út közepén parkolta le a tragacsát. A Rover vezetője várt egy kicsit, hátha arrébb megy, de egy idő után leesett neki, hogy ez az összevissza hegesztett BMW bizony itt kíván parkolni. Lehúzta az ablakot, és udvariasan kiszólt:

- Elnézést, uram! Arrébb állna az autójával?

LL Junior elképedve meredt az öltönyös úriemberre, ahogy a kongói feketék nézhettek az első, náluk kikötő hajó fehér bőrű kapitányára.

- He? - nyögte ki végül. - Hogy én álljak arrébb?
- Igen, legyen szíves odébb állni, mert nem tudok bemenni.

LL Junior azonban még mindig nem értette, hol a helye a világban.

- Mi az, hogy én álljak arrébb! Tudja maga, ki vagyok én?!

Mire az öltönyös úriember, szelíd arccal:

- Hmm... Egy neveletlen putriscigány?

Na, erre már a nagy LL sem tudott mit mondani, csak állt az út szélén, és kapkodta a levegőt.

- De hát... De hát...

A Rover megindult, a gyepre hajtva kikerülte az útba parkolt tragacsot, és beállt tankolni. A cigány ekkor találta meg a mondat végét.

- De hát én sztár vagyok!!

Ekkor azonban már az egész benzinkút rajta röhögött. Vissza is ült a szakadt verdájába, és gyorsan elpályázott.