DROID-204
2004.10.29.
blog
droidzóna
levrov
Partizan fedőnevű kedves olvasónk küldött egy durva esetet. Gyengébb gyomrúak ne olvassák el.
Édesapám háziorvos Jászberényben, és mivel ez a régió központja, ide járnak a környéki kis településekről és a tanyákról a jónépek kúráltatni magukat.
Egyszer történt, hogy a rendelőbe egy jó 100 kilós 28 év körüli dromedár parasztlányka libbent be azzal a panasszal (és az
egyszerű agrárkultúra állandó részét képező illatfelhővel), hogy szúr neki, amikor pisil. Apa már ekkor nagyon örült, de mit lehet tenni, lefektette a vizsgálóasztalra, és nekilátott megvizsgálni a hölgyeményt. Azazhogy nekilátott volna, mert ebben a pillanatban a lány elájult, és furcsa, barnás-zöldes lét eresztett ki magából, jól beterítve az egész rendelőt. Persze azonnal bevitték a kórházba, ahol megröntgenezték, és mindenki legnagyobb meglepetésére egy halott gyerkőcöt találtak benne.
Később a lány magához tért, és rekonstruálni lehetett az esetet. A következő történt: A kisasszony bűnös kapcsolatot folytatott a bátyjával, aminek meg is lett az eredménye, teherbe esett. Persze erről senki sem tudott, a csaj nem verte nagydobra, úgy volt vele, hogy majd elmúlik. Hát, nem múlt. Egyszer csak megindult a szülés, ám a kiskölyök beragadt, és ott is maradt. A parasztdroid erre nagyon megörült, probléma letudva, minden vissza a normális kerékvágásba. Ám arra nem
gondolt a szentem, hogy ha valaki egy halott gyerekkel mászkál a méhében, az nem a legegészségesebb dolog a világon. A gyerek annak rendje és módja szerint bele is rohadt a csajba, el is érte a húgyhólyagot az undorító rohadás, és azért csípott neki. Apához a gyermek halála után 2(!) hónappal ment el, és addigra már a lágyékában található összes szerve (+ a gyerek) annak a zöldesbarna folyadéknak az állagát vette fel, amellyel be is hintette a rendelőt. Eredmény: a méhét nyilván azonnal kivették, és 2 évet feküdt az intenzív osztályon, mire minden szervét működőképes állapotba tudták hozni. Azóta egyébként jól van, éli a tanyasi emberek egyszerű mindennapjait. Elég hihetetlenül hangzik, de apa sosem kamuzik, ez tényleg megtörtént.
Még egy rövid, szintén apa, egyetem alatt, 2 hónapos pszichiátriai gyakorlat. A vizsgamunkáját egy olyan fasziról írta, akinek az volt a lelki baja, hogy ő a tehenekre gerjed (nem kövér némber, szarvasmarha). Mit lehet mondani egy ilyen embernek? Sorry, nem szabad. Ja, és erről tök jó volt 30 oldalas analízist írni.
| << előző droid | következő droid >> |