DROID-160
2004.08.31.

Hosszas szünet után ismét jelentkezem, és mivel nem jut jobb az eszembe, mesélek nektek egy kis hadtörténelmet.

Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy Szovjetunió, ahol nagyon sok droidot tenyésztettek, és ezek bizony tették is a dolgukat. Mint például a Vörös Hadseregben. Ez a műintézmény aránylag hamar, már a húszas években felfedezte, hogy bizony jó dolog a szállító repülőgép, mert abból ki tudnak ugrálni a katonák az ellenség háta mögé, és nesze, ott a bekerítés, győztünk, pobeda, urrá.

Volt azonban egy másik műintézmény is, a vezérkar, amely ugyan komplett idiótákból állt, de sajnos - bár lehet, hogy pont ezért - ők irányították a hadsereget. Ez a társaság áttekintette a később légideszant néven elhíresült találmányt felvázoló tanulmányt, és úgy döntöttek, hogy bizony ez nagyon drága dolog, valahol spórolni kellene. De hol? Hát, ugye, elvtársak, a repülőt nem lehet elsinkófálni, mert az viszi a katonákat. A fegyvert szintén nem, meg az egyenruhát sem, mert ugye ezektől lesz katona a katona. Lehetne talán a lőszert, de az átlagos katona ritkán tud olyan meggyőzően hadonászni az üres puskával, hogy azt az ellenség is elhiggye. Marad tehát a kézenfekvő megoldás: a katonák nem kapnak ejtőernyőt!

Így az első szovjet légideszant-akció úgy történt, hogy a katonákat szalmazsákba csavarva dobálták ki a gépből, mintegy öt méteres magasságból, bele a hóba. Túlélő nem volt.