DROID-147
2004.07.21.

Az itt következő történetet Rutin mesélte nektek, azaz eredetileg nekem, az EFOTT egyik sörözőasztalánál. Ő is volt katona, és kalandjait az én Army Report-om hatására hasonló irományban örökítette meg; ezt hamarosan itt olvashatjátok majd, a blogban. Addig is itt egy újabb katonai történet, a hetvenes évekből.

Hogyan telepítik a katonai telefonvonalat? Nos, ehhez két ember kell: az egyik szalad elöl, a derekán egy nagy spulnival, amiről tekeredik le a kábel, mögötte pedig a másik, aki egy hosszú nyelű, vasvillaszerű eszközzel feldobálja a kábelt az útba eső fák ágaira. Erre azért van szükség, hogy ha a közelben robbanás történik, az ne tépje el a drótot. A művelet egyszerű, a felhasznált eszközök is azok, ám egyszer minden elhasználódik, így a dobáláshoz használt villák is. A hetvenes évek végére ez be is következett, ezért a Magyar Néphadsereg híradócsapatainak parancsnoksága megigényelt ötezer darab emelővillát a Honvédelmi Minisztériumtól. Akkor még nem is sejtették, micsoda lavinát indítanak el ezzel.

Megérkezett az igénylés a HM-be, az ügyeletes elvtársak pedig vakarták a fejüket. Emelővilla? Hát az meg mi az istencsudája? Ki az illetékes? Tolták, tologatták a papírt a minisztériumban, egyik osztály a másikhoz küldte, mígnem egy kelleténél is okosabb elvtárs asztalán landolt.

- Emelővilla? Mi az, hogy emelővilla? Ki igényelt ilyet?
- A műszaki csapatok - mondta valaki.
- Hát, akkor az biztos valami műszaki eszköz. Valami nehézgép.
- Talán villástargonca?
- Eh, ezek a hülye katonák sose tudják tisztességesen leírni, hogy mit akarnak! Nos, ha műszaki dolog, akkor biztos valami elektromos gép. Villamos emelővilla, na, így sokkal jobban hangzik.

Azzal átjavította a szöveget az igénylőlapon: 5000 db. villamos emelővilla. Ezzel továbbpasszolta az aktát a nehézgépek beszerzésével foglalkozó irodának. Azok persze szintén nem értettek semmit.

- Villamos emelővilla? Az meg milyen?
- Hát... Biztos azzal emelik a villamost. Ja, igen, egyszer láttam ilyet, a BKV-nak van.
- Biztos városi harchoz kell. Ha netán felborul a villamos, és akadályt képez...
- De minek abból ötezer darab?
- Hogyhogy minek?
- Hát, nem lenne elég, mondjuk, minden kerületbe egy?
- Miért? Maga szerint csak Budapesten van villamos?
- Hát, jelentem, nem...
- Na látja!

Azzal rákerült a pecsét az igénylésre: 5000 darab villamos emelővillát a híradócsapatoknak! Mivel ez azonban nem olcsó dolog, a HM felkérte az Országos Tervhivatalt, hogy dolgozza ki, hogyan lehet ekkora beszerzést beépíteni a következő ötéves tervbe. A Tervhivatal osztott, szorzott, és végül kijött, hogy ebbe belerokkan az ország, ennyiből még egy hadsereget fel lehetne állítani. De mivel katonai beszerzés volt, és rá volt írva, hogy sürgős, nem volt apelláta: nekiálltak megkeresni a kivitelezőt, aki legyártaná a villamos emelővillákat.

Időközben a híradóparancsnokság kezdte unni, hogy nem jön, amit rendeltek, és utánakérdeztek, hogy hol akadt el az igénylésük. El is jutottak a Tervhivatalig, ahol azzal fogadták őket, hogy az emelővillák megtervezése lezárult, és máris gyártani kezdik! A híradótisztek kissé gyanakodva megkérték őket, hogy ugyan, mutassák már meg azokat a terveket. El lehet képzelni az elképedést, amikor a mérnökök büszkén eléjük terjesztették a felborult villamosok felállítására szolgáló eszközök rajzait! A katonák persze azonnal tiltakoztak, hogy nekik nem ez kell, de akkor már beindult a szocializmus gőzhengere, már folyamatban volt a gyártás, és azt nem lehetett csak úgy ukkmukkfukk leállítani. Szerencsére végül sikerült megnyomni a megfelelő gombot, és az országot végül mégsem taszította nyomorba az ötezer darab villamos emelővilla legyártásának költsége, de addig is, tetszett, nem tetszett, át kellett venniük az első öt elkészült példányt.

Ez az öt gép ma valahol egy honvédségi roncstelepen rohad, talán már el is adták ócskavasnak. Kár, hiszen fel lehetett volna állítani őket emlékmű gyanánt, az emberi hülyeség tiszteletére. Más hasznuk sosem volt, hiszen a hadsereg elég ritkán állítgat fel felborult villamosokat.