DROID-146
2004.07.20.

Na, ki a mai droid? Nos, ma nem mutatok rá senkire, csak közlök két levelet, és döntsétek el ti, hogy ki a mai droid. Az elsőt a Színes Mai Lap főszerkesztőjétől kaptam.

T. Emberek a fogadó oldalon!

Mielôtt a súlyosabbnál terhesebb haragvásuk kiteljesedne, tisztelettel kérem, hogy halgassák meg a másik felet is. Idemásolom a "fókaember" alias Villás Dani és Édesanyja levelét:

Tisztelt Szerkesztőség! Köszönettel vettük a rólunk megjelent cikket. Számos gratuláló visszajelzést kaptunk, sőt még valaki táplálékkiegészítő vitaminokat is felajánlott. természetesen hozzájárultunk a riport elkészüléséhez.

Magam adtam az interjút, amely, pontos és korrekt írásként jelent meg a lapban. A cikk megjelenésével kapcsolatban a fiamnak sem volt kifogása, igaz, kérte, ne fotózzák, ezért használták fel az előző irásokhoz készült fényképeket, amely ellen már nem volt kifogása. Természetesen nem szándékozunk semmiféle pert indítani, sőt köszönetet mondunk a cikk szerzőjének.

Villás Sándorné
Villás Dániel

Örömmel fogadnám, ha publikálnák!
Üdvözlettel a Mai Lap fôszerkhája


Nos, amint látható, publikáltuk. A második levelet pedig Villás Dániel, azaz Iceclon írta nekem. Ezt is publikáljuk.

Hi! Nahh ez az egész teljesen kicsúszott ez egész szar, egész nap a mircen jönnek, hogy sok sikert kívánjon, közbe a mai naposok egyfolytába hívja az anyut, hogy a blog olvasók bombázzák a hülyénél hülyébb e-mailokkal, az egész családom tomból, kora reggeltől üvöltöznek velem, úgyhogy én most ezt be is fejeztem, a hócipőm tele van.

A másik fele, hogy rávették anyámat, hogy írjom mailbe egy nyilatkozatot a főszerkesztőnek, hogy a cikk rendben van, és nem tudja miért vannak felháborodva. Kiüvöltöttem a torkom is , hogy ne csinálja már megint, de nem tudtam mit tenni. Komoly üvöltözések után anyu elküldte, nekem eszem ágába se volt írni neki... ez van sajnos, annyira tele van a tököm... de legalább kapok valami táplálék kiegészíto vackot, így a cikk alapján... remélem jó fejfájásra :)

Ez az egész úgy ahogy van egy elbaszott fasság kezdve az egész riportal.... ááááá elegem van, már csak ez hiányzott, nem volt elég a szájba baszott orvosi geciség, most még az is vaz, hogy ha felemelem a hangom valami ellen... ááá elbaszott egy világ ez bassza meg az ég... Vsak ezt akartam elmondani, és ez van ha velem valaki megismerkedik... mindig jön valami szívás aztán csak kapkodhat az ember....


Köszönjük az ismeretlennek, aki megajándékozta Iceclont a táplálékkiegészítővel. Részemről én itt befejeztem az ügyet.


<< előző droid következő droid >>