DROID-129
2004.06.29.

A nagy államszocializmusban - vagy szocialista államban, ahogy tetszik - bizony gyakran előfordultak droidok. Okos ember azonban nem csak fikázza a droidokat, hanem igyekszik belőlük élni. Így gondolta ezt az az atyafi is, aki a maszek-korszak kezdetén gondolt egyet, és fillérekért megvásárolta a Nagykőrösi Konzervgyár udvarán felhalmozódott, mintegy harminc vagonnyi meggymagot. A meggymag remek dolog, ha az ember csúzlizni akar, másra nemigen jó, emberünk azonban nem volt hülye. Felkeresett egy TSZ-t, összehaverkodott az elnökkel, és eladta neki az egészet különleges, hibrid meggymagként, jó pár millió forintért. A baromja boldogan ki is fizette, és csak később mondták neki a szakemberek, hogy öcsém, jó voltál, jó hülye, a meggyet ugyanis dugványozással szaporítják, nem magról. Azt nem tudni, mi lett a magokkal, mert a csúzlizáson kívül tényleg nem jók másra, se takarmánynak, se szerves trágyának, se tüzelőnek. Mindenesetre biztos sokáig röhögtek a revizorok az év végi összesítésen, amelyben a beszerzések között szerepelt 300 tonna meggymag, X millió forintért...

Valamikor ugyanebben az időben egy gyárigazgató másra szórta a dolgozó nép pénzét. Látogatóban volt az Országházban, és nagyon megtetszett neki, hogy ott a nagyobb termek falát óriási olajfestmények díszítik. Nosza, berendelte magához a megye ismert művészét, és az iroda üres falára mutatva közölte, hogy ő oda akar (még véletlenül sem szeretne) egy nagy, szocreál festményt. A művész unottan végigmérte a basáskodó prosztót, majd megkérdezte, mégis mi legyen a képen. Az igazgató megvakarta az okos fejét, és így szólt:

- Hát... Hát egy munkás! Egy félmeztelen, izmos munkás, igen. Felgyűrt ingujjal.
- Egy félmeztelen munkás... felgyűrt ingujjal? - kérdezett vissza a művész.
- Igen! Igen, igen! Olyat akarok!
- És ezt írásba adja?
- Hogyne adnám!

Azzal utasítást adott a titkárnőnek, hogy gépelje le a megrendelést, majd el sem olvasva alákanyarította a nevét, és boldogan hátradőlt, abban a tudatban, hogy végre neki is lesz saját olajfestménye. A művész pedig hazament, és a nevetéstől pukkadozva munkához látott. El lehet képzelni, milyen arcot vágott az igazgató elvtárs, amikor egy szép napon bement az irodájába, és ott figyelt a falon az óriási festmény, rajta a félmeztelen munkás, felgyűrt ingujjal. Gondolom, vágjátok, hogy ez hogy nézett ki...