DROID-109
2004.06.05.

Egykori katonatársam a leszerelés után biztonsági őrnek állt, és néhány év múlva a MÁV-nál kötött ki, a vasútőröknél. Az ő feladatuk a tehervonatok kísérése, a pályaudvarok biztonságának felügyelése, és a vonatokat fosztogató román menekültek gumibottal való agyba-főbe verése. Ha éjszaka veszteglő tehervonatot őriznek, gyakran mókáznak az egykor baráti nép tagjaival. "Nyitva felejtenek" egy vagont, aztán amikor a gyanútlan mócok nekiállnak kipakolni, hirtelen előkerül ötszáz vasútőr, és ihaj-csuhaj, jöhet a sok nyakleves. De hát meg is érdemlik, minek járnak ide lopni.

A kolléga első ilyen "bevetése" a Kelenföldi pályaudvarnál volt. Minden a forgatókönyv szerint zajlott: megérkeztek egy szállítmány mosógéppel, félreállították a vagont, és a srácok már dörzsölték is a kezüket, mert Kelenföldnél rendszeresek a vonatfeltörések. Menetrend szerint, kevéssel éjfél után jöttek is a románok, meg is fogták őket, kapták a tockost rendesen. A haver egy egész jó bőrdzsekit is zsákmányolt, amit az egyik tolvaj viselt, amikor elkapta, de az ütleg elől inkább kibújt a becses ruhadarabból és így oldott kereket. ő még jól járt, két társát viszont úgy szétcsapták, mint tank a libaszart, mindkettőt a mentők vitték el, és utána még sittre is kerültek. Persze a rendőrök is jól megrugdosták őket, aztán később nyilván a smasszerok is, mert az ugye szokás... Szép az élet.

Reggel ment haza a srác, kicsit ittak is a győzelem örömére, szóval volt benne némi nyomás, és röhögve mesélte az anyjának, hogy mi volt.

- ... és akkor jött az a román szemétláda, hát adtunk neki, nesze te szemét geci, a kurva anyád, szétbaszom a fejedet, hát, be is szart rendesen...

Anyuka rémülten hallgatta pici fia beszámolóját.

- De Zsolti!! Te ilyen csúnyán beszéltél?!

Na de ez csak egy kis bevezető a droidkalandhoz, bepillantás a MÁV őrségének életébe. Nem mindig történnek ilyen izgalmas dolgok, van, hogy csak tetűlassan araszoló tehervonatokon üldögélnek, és vége-hossza nincs fuvarokat kísérnek. Gyakran tíz-tizenkét órát is zötykölődnek, órákra félreállva nevesincs állomásokon. Egy ilyen isten háta mögötti helyen megállva történt, hogy belecsöppentek egy nyugdíjas-búcsúztatóba, és mivel két órát kellett ott várakozniuk, a kollégák behívták őket is iszogatni. Az állomás öreg bakterját búcsúztatták, aki egész életét a vasútnál dolgozta le. Ott volt mindenki, aki egy faluban számít, az állomásfőnök, a polgármester, a boltos, a pap, szóval tiszta mikszáthi miliő, vagy Indul a bakterház, ha valakinek úgy tetszik. Megéljenezték Gyula bácsit, jó egészséget kívántak neki, majd az állomásfőnök mondott egy rövid beszédet, amelyben megköszönték Gyula bácsi életművét, miszerint az ötvenes évek óta állítgatta a falu egyetlen váltóját, és ez milyen tiszteletreméltó. A végén maga Gyula bácsi emelkedett szólásra.

- Köszönöm, Pistám a szép beszédet... Hanem mostan hadd kérdezzek már én valamit.
- Tessék, Gyula.
- Miért kellett nekem negyven éven át minden vonat kerekére ráütnöm egy kalapáccsal?

Köszönjük, Gyula bácsi.