DROID-078
2004.05.05.

Spam. Ugye mindenki tudja, mi ez? Kéretlen reklámszemét, amivel egyes cégek eltömik az ember postafiókját, és azt hiszik, ennek láttán azonnal rohanni fogok megvenni a terméküket. Hasonló gondolat munkál a marketingesekben, amikor azt hiszik, ha egy hírportálon letakarják a szöveget, amit olvasni szeretnék, az ellenállhatatlan vágyat ébreszt, hogy felkeressem őket. Ebben mondjuk igazuk van, de nem vásárlási szándékkal mennék. A spamet Magyarországon is minden különösebb aggály nélkül szórják az ember postaládájába, hiába tiltja törvény, hiába írja a Netikett egyértelműen, hogy kéretlenül ne zaklassunk másokat e-mailben. Úgy gondolják, az, hogy a levél végére apró betűkkel odaírják, hogy "ha le akarsz iratkozni, kattints ide" minden törvény és jogszabály alól felmentést ad, és ha reklamálsz a levéláradat miatt, még nekik áll feljebb, hogy kérem, oda lehet kattintani. Az már nem jut eszébe a tuskónak, hogy ettől még ugyanúgy naponta ötvenezer spamet kapok, legfeljebb nem pont tőlük, és a jó pénzért adott-vett címadatbázisokban is benne maradok. A fél munkanapomat eltölthetném azzal, hogy leiratkozós leveleket írogatok. Egy marketinges soha nem kér elnézést a tolakodásért, hanem ellenkezőleg, nagyképűen közli, hogy ezt a törvény megengedi, és kussoljál. Vajh' mi lenne, ha egyszer összeállnánk húszan-harmincan, elmennénk egy úgynevezett direkt marketing zaklatóirodába, és baseballütővel agyba-főbe vernénk az összes köcsögöt, a portástól az igazgatóig? Biztos csodálkoznának.

Mai droidunk lehetne akár egy másik cég is, mert mind ugyanúgy reagálnak, ha a parasztságukra annak megfelelő hangnemben válaszolok. A Szóra-Szó Nyelviskolánál néhány nappal ezelőtt úgy gondolták, én leszek a legboldogabb, ha 80 kilobyte szemetet tömnek a freemailes postaládámba, azzal a hivatkozással, hogy kitöltöttem az online tesztjüket. (Ami persze nem igaz.) Hogy biztosan megkapjam, mindjárt háromszor is elküldték. A leiratkozós címre az alábbiakat írtam:

kedves nyelviskola,

nem kuldtem semmifele tesztet, es kurvara nem erdekelt a szolgaltatasuk. mindossze arrol van szo, hogy onok budos parasztok, akik meg sohasem hallottak a netikettrol. van ez igy.


A marketinges droidok mindig vérig sértődnek az ilyenen, és azonnal válaszolnak.

Tisztelt Tomcat!

Nem vagyok paraszt és hallottam a netikettről is, de Ön nem.
Elég lett volna egy üres levél is és törölöm a listáról.

Kár ez az alpári stílus. Ez egy vásárolt adatbázisból való cím.

Töröltük címét listánkból!

Üdvözlettel: V. Éva - rendszergazda
ui.: Kis jómodort nem ártana magára szedni és a netikettet el is kell ám olvasni nem csak tudni róla! Van ez így...


Uramatyám, egy női rendszergazda!! Nem, mintha hímsoviniszta disznó lennék, de szerintem nőt egy bizonyos szint fölött nem szabad a számítógéphez engedni. Vannak szakmák, amelyek nem nőknek valók. (Olyanok is, amelyek meg férfiaknak nem, én például sosem alkalmaznék férfi könyvelőt.) Ráadásul ez a liba nem csak hogy hülye a szakmájához - elvégre tudnia kellene, hogy mi az a Netikett, de állítom, tőlem hallotta ezt a szót életében először, és azt hiszi, abban az van írva, hogy nem szabad csúnyát mondani - de még okoskodik is. Ezek a spammerek mindig azt hiszik, hogy ők teljesen etikusan és szabályosan járnak el, és az a bunkó, akinek nem tetszik. Hja, hát ha vásárolt adatbázisból van a címem, az más, akkor tényleg örülnöm kell. Legközelebb csatoljatok egy Photoshop swapfile-t is, imádom, ha szeméttel bombáznak. (Halkan kérdezem, mikor jutunk el odáig, hogy az ilyen címgyűjtéseket törvényileg betiltják, úgy, mint egyes amerikai államokban?)
A válaszom így nézett ki:

Ha ismerned a netikettet, te szerencsetlen hulye liba, aki rendszergazdanak nevezed magad, akkor tisztaban lennel azzal a pontjaval, hogy masokat nem zaklatunk keretlen reklamlevellel (spam), kulonosen nem 2-300 kilobyte-os meretekben! Tovabba azt is tudhatnad, hogy az ilyesmit a reklamtorveny is tiltja. Na meg mibol gondolod, hogy ha eltomod a szarjaiddal a postafiokomat, akkor hanyatt-homlok fogok rohanni beiratkozni az iskolatokba? Javaslom, kepezd at magad valami noiesebb munkara, pl. Tesco penztarosnak.

Na, de ezen már kiakadt a kis picsa, és kivágta a hisztit:

DÖGÖLJ MEG TE BUNKÓ, KÖCSÖG!
A netikettben benne van szerinted, hogy ismeretleneket sértegess?
Sértegettelek én?
Azthiszed a világ közepe vagy? Tévedsz! Kártékonyabb vagy mint a spam és az atombomba együtt! Vedd észre, hogy nem egyedül élsz a világon!

Javaslom, képezd magad át bunkóvá, már ugysem sok kell hozzá.... csak az a probléma téged még a Tesco sem alkalmazna, mert ott is van egy minimum, amit elvárnak az emberektől és te még azt sem ütnéd meg.

ui.: Ne fáradj a válasszal, mert a legközelebbi sértegetéseiddel már a bíroságon fogunk kikötni.
Vedd úgy, hogy kvittek vagyunk /te is le hülyéztél én is vissza bunkóztalak/.


Tetszik érteni, én vagyok a bunkó, a kártékony és a köcsög. Érdekes azonban ez a reflex, amivel mindjárt a bíróságot kezdi emlegetni. Tehát tetszik érteni, aki törvénysértő és tolakodó módon reklámmal zaklat, arra nem szabad mondani hogy bunkó, mert szalad a bíróságra. Biztosan van valami törvény, ami ezt lehetővé teszi.


<< előző droid következő droid >>