DROID-074
2004.05.01.

Császár barátom Káposztásmegyeren lakik, azaz Budapest egyik legészakibb peremkerületében, ami gyakorlatilag egyetlen nagy lakótelep. A környékbeliek már megszokhatták, hogy errefelé a legérdekesebb alakok tűnnek fel rendőregyenruhába öltözve, de közülük is kiemelkedik egy nemrég odatelepített szépember, egy agyra kigyúrt, redős tarkójú verőlegény, a feje búbjáig kitetoválva. Ez a bizalomgerjesztő figura nap mint nap szolgálja és védi a káposztásmegyerieket, bár ők nem kérték, de hát a demokrácia nem kívánságműsor.

Történt egyszer, hogy néhány kápmegyeri srác házibuliba indult, egy táskára való piával, és persze a megfelelő hangulatban voltak, dumálgattak, röhögcséltek, egyszóval jó kedvük volt. Meglátta őket a kitetovált fakabát, meg a cingár haverja, nosza, azonnal eléjük faroltak a járőrkocsival, kiugráltak, és harsány "állj, hová mennek!" kiáltással érdeklődtek hogylétük iránt. Mondták nekik a fiúk, hogy buliba mennek, mire felcsillant a zsaruk szeme, és utasították őket, hogy pakolják ki a zsebüket és a táskáikat, hadd lássák, nem rejtegetnek-e drogot! (Mert ez is a demokrácia egyik vívmánya, hogy a rendőröknek ilyet is lehet.) Ki is rakták szépen a cuccot becsülettel a rendőrkocsi motorháztetejére, katonás rendbe az üvegeket, mellé a kulcstartókat, mobiltelefonokat, egyebeket, mígnem az egyik srác zsebéből előkerült egy kockacukornyi méretű, akkurátusan fóliába tekert, szigetelőszalaggal átkötött csomagocska. Ebben nátrium volt. Azt most ne kérdezzétek, mi a fenéért volt nála pont nátrium, pont akkor, és pont ott, nem tudom. A rendőr természetesen azonnal kikapta a kis csomagot a gyerek kezéből, és nagy diadalmasan bontogatni kezdte, gondolván, hogy hasis vagy hasonló lesz benne. A fémesen csillogó kockát meglátva azonban elbizonytalanodott.

- Hö. Mi ez?!
- Nátrium.
- Azt kérdeztem mi ez!
- Mondom nátrium.
- Na ne szórakozzon velem! Azonnal mondja meg, mi ez!
- Már mondtam: nátrium.
- Ide figyeljen, ha nem mondja meg azonnal, én úgy lecsukatom magát...
- Pedig higgye el, hogy ez nátrium.

Tetovált barátunk természetesen nem hitte el, és gyanakodva pislogott a különös anyagra. A srácok meg csak álltak, és várták, hogy megunja. Egyszer csak rémülten látták, hogy az észlény egy hirtelen ötlettől vezérelve felemeli az általa kábítószernek tartott valamit, és megnyalja! Egyiküknek még volt ideje ráordítani, hogy NE! de már késő volt. A rendőr szájában különös fényjelenség izzott fel, füst tört elő, mire a fakabát elbődült, mint egy barom, és jobb ötlet híján - hiába, az ész, ugye - ököllel olyat lebaszott a nátriumos srácnak, hogy betört orral elfeküdt. Ezután egy kicsit óbégatott füstölgő szájjal, majd mindkét fakabát beugrott a kocsiba, és padlógázzal, csikorgó kerekekkel elszáguldottak, miközben a motorházra kipakolt italos üvegek, telefonok, személyi igazolványok szanaszét szóródtak, összetörtek. A fiúk meg csak álltak, néztek, hogy ez most mi volt, és eszméletlen társukat nagy nehezen életre locsolták egy kis maradék borral.

A történetnek azonban nem volt itt vége, mert a tetovált baromállat az elsősegély után azonnal feljelentette őket hatóság elleni erőszakért. (Hogy ő minden ok nélkül leütött egy békés járókelőt, az nem érdekelt senkit.) Még illegális fegyvertartást is megpróbáltak rájuk verni, mert az egyiküknél volt egy zsebkés, de a srác szerencséjére a késnek le volt törve a hegye, és így a penge éppen egy milliméterrel volt rövidebb az engedélyezett nyolc centinél. Végül nem lett semmi a dologból, de a tetovált barom továbbra is ott feszít Káposztásmegyer útjain, és büszkén vigyázza köztársaságunk rendjét és fegyelmét. Közlekedni csak díszlépésben!