DROID-054
2004.04.03.

Háromszoros hurrá Macskásnak, amiért negyedszer is sikerült bekerülnie a Droidzónába! Igaz, ezúttal nem egyedül, hanem kedves barátja, Crusher társaságában, akit jól ismerhetnek a magyarországi "hacker szubkultúra" (jaj!) avatott ismerői.

Nos, ez a két balfasz egy napon gondolt egyet, hogy ők most nagyok lesznek, és elmennek Hannoverbe, a CeBit számítástechnikai kiállításra, nemzetközi üzleti kapcsolatokat építeni. Ehhez pedig ugyebár, nem árt egy kocsi. Valahonnan beújítottak hát egy olyan lepattant Fordot, hogy olyat legfeljebb Harlem utcáin lehet látni, de még ott is megbámulják. Azt hiszem, sejtet valamit a kocsi állapotáról, hogy mindösszesen 180 ezer forintba került. A festése is roppant érdekes volt, valami olcsó, piros zománcfestékkel kenték le, de az utolsó csavarig, még a műanyag részeket is, fényezés meg minek. A rendszám már rég elveszett, azt egy kartonlap (!) helyettesítette. Ebbe ült bele a két szép arc, a nyóckerületi gizda suttyó, aki jelenleg egyszerre hord a nyakában egy arany- és egy ezüstláncot, természetesen a ruha fölött, és néha megrázza, hogy "eez bazmeg, ez 18 karát, ez már státusz", illetve a Romániából elszármazott, kissé barna bőrű, és magától kissé elszállt hackerpalánta, aki pár éve, úgy 17 évesen, még naponta bement abba a számítástechnikai boltba, ahol akkor dolgoztam, csak hogy lásson engem, mert nagy rajongója volt a Suli sorozatnak, és a végén már a főnök dobta ki.

- Te Macskás... izé, van neked jogsid? - kérdezte tőle Edi, amikor elmesélték neki, mire készülnek.
- Áh, ne parázzál! - hangzott a válasz. - Benzinnel megy ez, nem jogsival!

Azzal elindultak "Németbe", nemzetközi üzleti kapcsolatokat építeni, bár ezzel a tragaccsal jó esélyük volt, hogy első kapcsolatuk a német autópálya-rendőrség lesz. Valahogy azonban mégis megúszták, kijutottak Hamburgba, ahol persze egy büdös fillérjük sem volt, a kocsiban aludtak, és a kerítésen lógtak be a kiállításra is. Bent aztán előadták a profi üzletembert, persze nem a profi üzletembereknek, hanem jobb híján egymásnak. Ez úgy nézett ki, hogy elváltak egymástól, aztán rövidesen újra találkoztak, és ilyeneket mondtak, hogy:

- Á, sikerült megegyeznem egy amerikai céggel, fognak nekem alkatrészt szállítani...
- Én meg beszéltem a tajvani cégemmel, akik gyártani fogják a hardveremet, és majd azt importálom otthon...

Így gizdáztak egymásnak pár napig, aztán gyorsan hazahúztak, mielőtt szétrohad a kocsijuk a parkolóban. Itthon mindenkinek elmesélték, mekkora üzletemberek is ők, majd Macskás elgondolkodva megjegyezte:

- Hát, igen... Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy nekünk sikerült az élet!

Hm... Elvégre az élet azért van, hogy élvezzük, nem?