DROID-048
2004.03.28.

Kedves félig tört kezű barátom - nevezzük megint úgy, hogy [CENSORED] - fogott egy droidot tegnap este a metróban.

Éppen lefelé ment a kihalt állomásra, amikor előtte egy nő se szó, se beszéd, lebukfencezett a mozgólépcsőn. Szerencsétlen jól bevágta a fejét, vérzett is mint az állat, bár szerencsére nem tört be. Mindjárt lett is hepaj, rohantak a biztonsági őrök, hogy segítsenek. Az elsőnek érkező mindjárt úgy gondolta, ő most itt elsősegélyt nyújt. Ez nála azt jelentette, hogy két kézzel megragadta a szerencsétlen csaj nyakát, lenyomta abba az előrehajolt pózba, ahogy az az imént megpróbált feltápászkodni a földről, és ráordított:

- Ne mozogjon má'! Biztos eltört a nyaka. Várjon, majd én fogom!

És ott tartotta a baromállatja a nőt, félig a földre nyomva, lelkesen fojtogatva, mert úgymond, ha megmozdul a törött nyakával, akkor megsérül a gerincvelője és meghal. A végén az utasok szóltak rá, hogy engedje már el, mert nem biztos, hogy neki most pont az a jó, ha egy kopasz állat lenyomja a padlóra. Végül odaért a többi biztonsági őr, és a "professzor urat" háttérbe parancsolták, amiért tulajdonképpen jogos lenne nekik az életmentő érem. Gratulálunk.


<< előző droid következő droid >>