DROID-028
2004.03.07.

Mivel ma se nagyon mászkáltam odakint, megint egy régi történetet cibálok elő nektek.

Egy tiszai evezőstúrán történt, hogy a srácoknak elfogyott az ivóvizük. Hiába eveztek, hogy majdcsak találnak egy falut, ahol szerezhetnek, arrafelé épp nem volt egy sem. Végül kieveztek a partra egy bozótos részen, gondolván, hogy ahol ennyi növény nő, ott biztos van víz is. (Na ja, mellesleg a folyók partján általában sok víz szokott lenni...)

Kis csörtetés után valóban találtak is egy öreg kutat, ám az be volt deszkázva. Lezárt kutat felnyitni nem jó ötlet, mert hát ki tudja, miért zárták le, az is lehet, hogy dög van benne, így hát nem vettek belőle vizet, de amíg azon tanakodtak, merre induljanak tovább, elkezdtek a kútba kavicsokat dobálni. Placcs, placcs. Kavics volt bőven, egyre nagyobbakat dobáltak. Placcs, placcs... Egyszer csak egyikük megpillantott a bozótban egy bazinagy beton falazóelem-darabot. Hö, ez lesz ám a móka, gondolta, és kajakozásban edződött izmait megfeszítve felkapta a betont, és belehajította a kútba.

De csak ekkor vette észre, hogy a betonhoz egy lánc is volt kötve, és ahogy a betondarab zuhant lefelé, a lánc is kezdett előcsörömpölni a bozótból. Végül a másik végén egy rémült kecske érkezett, és kétségbeesett "Meeekk!" kiáltással átugrotta a kút káváját és a láncot követve mélybe zuhant. PLACCS!

Szerencsére nem lett baja, látták, hogy ott áll a pár centis vízben, és rémülten mekeg fölfelé. Gyorsan el is pucoltak onnan, mielőtt a gazda előkerül. A srácok nevében én kérek elnézést mind a kecskétől, mind a gazdájától...