DROID-009
2004.02.15.

Ez itt a tegnapi történet folytatása lenne, aki azt nem olvasta, az lapozzon vissza, mert különben egy szót sem fog érteni belőle.

Szóval, ott tartottunk, hogy szart se ért a Blaxxun, semmit se lehetett vele megcsinálni. Utánanéztünk kicsit a neten, hogy mégis mi a túró ez, honnan szalajtották ezt az ótvar bugware-t. Kiderült, hogy ez egy ingyenes VRML engine, bárki letöltheti, és nekiállhat virtuális várost csinálni. Egy gyerekeknek készült játékcucc! Gratulálunk!! Ezek a balfaszok erre alapoztak egy több százmillió forintos céget. Merthogy több százmillió ment el a projectre már addigra is, hogy mi odakerültünk. Arról nem is beszélve, hogy a cég főemberei hetente új kocsit vettek maguknak, fizetést nem is ismertek hét számjegy alatt, és naponta repülgettek a világban ide meg oda, tárgyalgatni, bár eredményét sose láttuk ezeknek a tárgyalásoknak. Mr. President-nek közben már a harmadik cicababát vették fel tolmácsnak, de aztán végül mégis mind kirúgták, mert George barátunk egy csinos fiú mellett döntött...

Időközben én már a negyedik főtéren dolgoztam, újból elölről kezdve, mert érkezett egy várostervező csaj, aki 2-3 napig járt hozzánk, roppant lelkesen dolgozott a terveken, aztán őt se láttuk többet. A francia faszi maradt, megint áttervezte a főteret, és ennek megint örülhettem. A többiek közben mindenféle cégek irodaházait és üzleteit építették, azokét, akik már vásároltak ilyesmit. A város mindenféle koncepció és terv nélkül készült, összevissza pakolgattuk a szocreál panelházakat, és az egészből egyre kevésbé látszott kisülni bármiféle értelmes dolog. El ne felejtsem, a fizetésünket rendszeresen elfelejtették kiadni. Az első hónapban még csak-csak megkaptuk, bár másfél hét késéssel, de aztán rendszeresen a cég nehéz anyagi helyzetére hivatkoztak. Mi meg elhittük. Hát persze.

No de a munkaügyekre visszatérve, immár tisztán látszott, hogy a cég a csőd felé tart, és semmi értelme ez ellen tenni, mert itt a hülyeség akaraterővel találkozott, ami, ugyebár, a legrosszabb párosítás. De mivel azt tanultuk az oviban, hogy ne adjuk fel, és mindig keressük a megoldást, összetanakodtunk, hogy most mégis mi a savanyú lófaszt csináljunk, mert abból nem élünk meg, ha ezek a seggfejek csődbe viszik a munkahelyünket. Arra jutottunk, hogy elhívjuk a Studio 21-et, a magyar komputergrafikai ipar egyik legjelentősebb szoftverforgalmazóját, hogy mutassa be ezeknek a balfaszoknak, hogy mit tud egy rendes, tisztességes játékprogram-engine, és dumáljuk rá őket, hogy vegyenek egy ilyet a Blaxxun helyett. Meg is beszéltünk egy időpontot velük, aztán kollektíven bementünk Gnómhoz, és elmondtuk neki, hogy dugja fel magának a kibaszott Blaxxunját, mert ezzel sose jutunk ötről a hatra, nézze meg inkább azt, amit majd az S21 hoz. Gnóm elgondolkodott azon, amit mondtunk (ezt nem vártuk volna), és nagy kegyesen megengedte, hogy az S21 megtartsa az előadását.

Az S21 a VirTools nevű játékmotort ajánlotta nekünk megvételre. Ez egy nagyon sokoldalú rendszer, amiben szó szerint programozás nélkül, néhány nap alatt meg lehet csinálni egy Half-Life szintű játékot, vagy kevés programozással akármilyen más játékot is, pl. egy Tomb Raider-klónt, csak a beépített scriptrendszerbe kell pár sort beírni, és a megfelelő grafikákat elkészíteni. Láttam már pár 3D engine-t életemben, köztük általános célúakat is, de ettől a bemutatótól kevés híján leraktam a hajam. Szó szerint mindent meg tudtunk volna oldani vele, és tökéletesen meg lehetett volna csinálni vele a tervezett virtuális várost, csak éppen nem olyan kinézettel, mintha Pistike első 3D-s programját látnánk, hanem, mondjuk, mintha a Doom 3-ba csöppentünk volna bele. Ráadásul sokkal gyorsabban tudtunk volna vele dolgozni. S az ára is remek volt: mindössze 1,5 millió forint. Igazán nem tétel egy ekkora projectnél!

Gnóm megköszönte az előadást, és miután az S21-es srácok távoztak, éktelenül lehordott minket, hogy mi "ekkora költségekbe akarjuk verni a céget", és "mit képzelünk" (ezt mindig mondta), és végül kiadta az ukázt, hogy marad a Blaxxun, és nem érdekli, hogy nekünk tetszik-e. Erről tehát ennyit.

Telt-múlt az idő. Eljutottunk az ötödik új főtér-tervhez, de ezen már csak röhögtem. Végül eljött a napja, hogy Gnóm befektetői megunták, hogy semmit sem kapnak a pénzükért, és követelték, hogy a Lófasz Rt. mutasson fel valami eredményt, valamit, ami azonnal eladható. Na, ebből lett csak igazi káosz! Kiderült ugyanis, hogy Gnóm már az első naptól kezdve kész termékként árusította a virtuális városát, mintha máris használható lenne, mi több, a set-top boxokra és magára a szolgáltatásra is vették már fel az előfizetéseket, meg persze a pénzeket, holott még nem is gyártották a gépeket! A csávó úgy képzelte, hogy mi beülünk majd az irodába, pöccre elindul az egész project, és 2-3 hét múlva már teljesen készen van a város az összes épülettel. Hát persze! A dolog vége egy számonkérés lett, Gnóm mindenkit hivatalos hangnemben utasított, hogy 13:00 órakor jelenjünk meg a tárgyalóban, ahol számot kell adnunk arról, hogy az elmúlt 2 hónapban mit végeztünk, mit modelleztünk.

A kérdéses időpontban a tárgyalóban népes közönség gyűlt össze. Ott volt az összes befektető is, akiknek szintén nem írom le a nevét, de elég az hozzá, hogy köztük volt az egyik legnagyobb magyar kereskedelmi bank igazgatóhelyettese, és a három nagy mobiltelefon-szolgáltató közül az egyiknek a marketing-igazgatója. Gnóm szigorú arccal utasította az első kollégát, hogy mutassa be a modelljeit. Ez a srác dolgozott a legkeményebben közülünk, még egy kávéra se állt meg napközben, ez volt ugyanis az első 3D grafikusi munkahelye, és nagyon küzdött azért, hogy megkapaszkodhasson a szakmában. ő egy egész óriási irodaépületet modellezett és textúrázott le az elmúlt egy hónapban, ahol még a golyóstollak is ott voltak az íróasztalon. Vagy egy fél órán át mászkált az avatárjával, mutogatta, hogy ez itt ez, az ott meg az, ez itt a recepció, az egy lift, amivel fel is lehet menni, és így tovább. Végül odaért egy kávéautomatához. Ez egy roppant egyszerű object volt: egy téglatest, és rajta a mi kávégépünk képe, mint textúra. Ez a gép itt, a virtuális valóságban azonban valamivel nagyobb volt, mint az avatár figurája, holott az igazi gép alacsonyabb volt, mint egy ember. Gnóm erre azonnal lecsapott.

- Áhá! Miért ilyén nágy ez a gép?!
- Hát mert... mert ekkora lett. Majd összehúzom, nem vettem észre.
- Hát ez egy szár! Hásználhatátlán! Ez így téljesén rossz! Ezt csináltéd égy hónápig, he?!
- Hát, ezt, de...

De ekkor Gnóm már üvöltött, azzal fenyegetőzött, hogy kirúgja a srácot, mert hát ez mégiscsak botrányos, hogy a kávégép tíz centivel magasabb, mint a valóságban. Hogy emiatt nem halad a project! Mert ilyen szarságokkal kell foglalkozni! Lassan nyilvánvalóvá vált, hogy miért is kell nekünk most hirtelen megmutatnunk, hogy mit csináltunk eddig: mert a befektetők előtt ránk akarja kenni, hogy miattunk nem halad a munka.

Következett a következő kolléga, aki már körülbelül egy hónapja a Blaxxun faszságainak javítgatásával foglakozott, mindenféle scripteket írt, amik nélkül az egész fos még annyira se működött volna, amennyire. Bemutatta azt az egyetlen épületet, amit még régebben csinált, majd mondta, hogy nincs több, mert azóta az engine-en dolgozik. Gnóm erre vele is ordítani kezdett, hogy ez micsoda kifogás, ő nem hiszi, hogy nincs ideje modellezni mindezek mellett!! Az már csak hab volt a tortán, hogy amikor a srác be akarta mutatni az épületét, az Internet Explorer VRML kezelője valamiért elbaszódott, és nem jelent meg az avatár figurája. Gnóm ekkor már habzó szájjal üvöltözött, és mindennek elmondta a gyereket, amiért elbaszta az épületet! Mintha az ő hibája lett volna, hogy a laptopon szar az IE. Ekkor már a befektetők próbálták csitítgatni, hogy állítsa már le magát, vegye már észre, hogy hol a helye a világban. A következő bemutatkozó én voltam, de az én munkámba nem tudott belekötni, sem az utánam következő kollégáéba. Az ötödik srác meg nem mutatott be semmit, a gépe ugyanis már két hete működésképtelen volt. Ilyen apróságokon azonban már nem akadt fenn senki.

A bemutató után leültünk, és vártuk a folytatást. Nem is maradt el. Gnóm felénk fordult, és még jobban elkezdett üvölteni. Elhordott minket minden szarnak, lusta disznóknak, henyélőknek, megfenyegetett, hogy kirúg minket, ha nem adunk azonnal magyarázatot arra, hogy miért nincs kész a város, és még tőlünk fog kártérítést követelni az elmaradt hasznáért. Csendesen megjegyeztem neki, hogy mi kezdettől fogva jeleztük, ha valami nem működött, ő az, aki leszarja a dolgokat. Na, erre lett csak igazán feltolva a hangerő, erre velem kezdett ordítani a baromja, hogy én kussoljak, mert én csak lógatom a lábam egész nap, én dolgozom itt a legkevesebbet. Kértem, hogy ne ordítson velem, mert esetleg visszaordítok. Üvöltött tovább. Erre én is felemeltem a hangomat. A különbség, hogy én nem százhatvan centis, láncdohányos kis gnóm vagyok, és a hangom kissé vaskosabb. Nekem egy kis seggdugasz ne ordibáljon, engem nem érdekel, micsoda vezérigazgató úr ő, meg hány milliója van! Leordítottam a haját, mint a hadseregben a kopaszoknak, közöltem vele, hogy menjen a picsába a szaros városával együtt, ha már idecibál egy halom szakembert, akkor hallgassa meg a szakvéleményüket, és ne okoskodjon bele olyasmibe, amihez nem ért! Nekem ne durrogjon, hogy nem dolgozunk, egy hónapja próbáljuk helyretenni a faszságait, de kontárokkal nem lehet együtt dolgozni. Különben se fizet annyit, hogy eltűrjük ezt a hangnemet. Szóval szépen a fejére olvastam az addigi összes hülyeségét, a befektetők füle hallatára, akik persze ezután nem is maradtak sokáig ott. Gnóm egy darabig hápogott, majd szünetet rendelt el, és kiviharzott.

Fél órával később jött a KamuMűvészet vezetője, Zoli, a főnököm, aki egyébként nem volt ott az iménti balhén, és csodálkozva mondta, hogy felhívta őt Gnóm, hogy engem azonnal rúgjanak ki. Nem értette miért, hiszen ismert engem évek óta, és tudta, hogy jómunkásember vagyok. Mondtam neki, hogy nem is vártam mást, és ezzel a balfasz Gnómmal amúgy se szívnék tovább egy levegőt. Erre Zoli megkérdezte:

- De Tamás, mondd már meg, mi a faszért kell chatelni munkaidőben?
- Hogy mit? Chatelni? - kérdeztem vissza megütközve.
- Igen, mert azt mondták, azért kell téged kirúgni, mert folyton az Interneten chatelsz munkaidőben...

Na, ERRE ment fel bennem a pumpa, felálltam, és olyat tettem, amit nem írok ide le, mert az beismerő vallomás lenne, és Gnóm simán feljelenthetne érte, ha netán erre eszi a fene. A lényeg, hogy Gnómnak rossz volt. És azóta sem vagyok a cégnél.

Epilógus:

Kollégáim rövid időn belül valamennyien, egy kivétellel elpályáztak a cégtől. Az egy kivétel az a kezdő srác volt, aki a helytelen méretű kávégépet rajzolta. Nagy palimadár a gyerek, ugyanis Gnóm annyira beetette őt a kampószövegével, hogy azóta eladta mindenét, belefeccölte az összes pénzét a cégbe, és most résztulajdonosként gürcöl tovább. Néha felhívom őt, olyankor elmondja, hogy ugyan pénzt azt még nem látott (nyár óta), de ő érzi, hogy rövidesen bejön ez a biznisz, nagy pénz van ebben, és hisz abban, hogy Gnóm sikerre viszi a vállalatot. Tiszta Hit Gyülekezete. Nézegettem az Interneten a virtuális város mostani képeit, hát, nem sokat változott, amióta eljöttem. Új főtér van, természetesen. De új épület egyetlenegy sem.

Néhány hónappal távozásom után, amikor már kezdtem elfelejteni a céget, hirtelen feltűntek a médiában, mégpedig egy PR cikk formájában, az Indexen. Meghívták magukhoz az Index tudósítóját, hogy bemutassák neki az egyedülálló, szinte hihetetlen, szupermodern, elképzelhetetlen találmányukat! Az egyetlen virtuális várost a világon! Kis szépséghibája volt a dolognak, hogy az indexes nem körmölte le minden szavukat szolgai módon, majd rohant vissza a szerkesztőségbe leközölni, hanem utánanézett az állításoknak, utánaszámolt a Gnóm által elmondott számoknak, és végül a cikkben pontosan leírta, mekkora átverés ez az egész. Hadd idézzem az Index cikkének részletét, amelyből tisztán kiviláglik, mekkora fasz ez a Gnóm, az ő hiperszuper projectjével együtt.

"Vajon ki akar egy Quake-arénában bolyongva mikrohullámú sütőt, intim betétet vagy éppen rotációs ekét vásárolni, amikor az online boltokban sokkal egyszerűbben és gyorsabban beszerezhet mindent, nem is beszélve a sarki szupermarketről. A célközönségként megjelölt vidéki, számítástechnikában járatlan vásárlók hogyan fogják kezelni a sokfunkciós készüléket, ami azért valójában egy Windows XP alapú számítógép, és nem rendelkezik az eligazodást segítő "Filmet, de azonnal!" vagy "Vásárolj be hétvégére!" feliratú gombokkal. Ki bajlódik egy olyan internetkapcsolattal, amivel csak letölteni lehet? - fogalmazódnak meg bennünk a kételyek, de minden belénk szorul, mert a szolgáltatás döbbenetes üzleti megoldásaira terelődik a szó.

Az Lófasz Metropolis előfizetőinek 275 ezer forintért meg kell vásárolniuk a cég által kínált gépet, és azután havi 10-11 ezer forintot kénytelenek fizetni a barangolásért. Ha a virtualitás után sóvárgónak nincs 275 ezer forintnyi készpénze, elég ha csak 50 ezret csenget ki, viszont három éven át havi 15 ezer forintot kell fizetnie, ami összességében majd 600 ezres költség. Ráadásul a havidíj nem tartalmazza a számítógép részleteit, a cég papíron megtartja a gépeket, és két év alatt egyszerűen költségként leírja a törvényben meghatározott amortizációs hányadot.

Mindezért cserébe a felhasználó kap jó sok műholdas csatornát, persze leginkább kínai és üzbég nyelven, egyirányú, műholdas internetkapcsolatot, valamint jogot arra, hogy elkölthesse a pénzét a videótékában, a zeneboltban, vagy bármilyen, a rendszerhez csatlakozó boltban. Persze ha nincs hagyományos internetkapcsolata, akkor semmit sem ér az egész.

Hogy mi ebben az üzlet? A cég persze minden internetes vásárlás után osztalékot kap, ráadásul még bérleti díjat is szed a város virtuális parcellái után, de a nagy pénz mégsem ebben van. Az Lófasz ugyanis nem költ tévéreklámokra, és elárusítópontokra, inkább multilevelmarketing-módszerekkel teríti az árut, azaz az Amwayhez vagy az Avonhoz hasonlóan jutalékért cserébe ügynököket toboroz, akik a saját barátaikra, szomszédjaikra vagy éppen a sógorukra próbálják majd rásózni a virtuális várost minden kiegészítőjével együtt.

"Eddig 5700-an jelentkeztek az Lófasz Metropolis forgalmazására, pedig az üzletkötőknek elő is kell fizetniük a forradalmi szolgáltatásra" - mondja az ügyvezető, mi pedig gyors fejszámolásba kezdünk, és megállapítjuk, hogy ha minden tag hetente csak egy embert szervez be, akkor Metropolisnak pár hónapon belül minimum százezer lakója lesz.

Már persze ha sikerül eladni egy olyan szolgáltatást, aminek minden eleme kapható külön is, a "Hihetetlen innováció!" és a "Virtuális jövő!" címkék nélkül. Műholdas letöltést például a Matáv is árul Sky DSL néven, csomagtól függően körülbelül 13-16 ezer forintért, a virtuális várost pedig rengeteget találhatunk a neten, elég ha csak beütjük egy keresőbe a 3D platformot készítő német cég, a Blaxxun nevét. A szoftverrel számos háromdimenziós csevegő szobát meglátogathatunk, de például a francia Grenoble városka digitális útjain is sétálhatunk. Tömegre azonban ne számítsunk, a háromdimenziós chat nem olyan népszerű, mint a hagyományos csevegő oldalak, Grenoble-ban például többszöri próbálkozásunk ellenére még csak egy kanadai háztartásbelivel sikerült összefutnunk.

Az Lófasz vezetői bizakodnak a jövőben, reményeik szerint a Metropolis népszerű lesz a vidéki fiatalok körében. A beszélgetés alatt mindvégig csillog a szemük, mint a tizenéves kiskamaszoknak, amikor Verne-könyvet olvasnak, úgy mosolyognak, mint Orbán Viktor a Széchényi-terv meghirdetésekor. Persze igazán nagyot már nem bukhatnak, hiszen saját bevallásuk szerint eddig 170 milliót fektettek a projektbe, információink szerint pedig egy-egy leendő ügynöktől 30 ezer forintot kérnek majd az induláskor belépési díjként. Ez pedig 5700 betanított segédügynökkel számolva már szerény, egymillió forintos nyereséget eredményezhet."

Szóval ez az az eset, amikor hazajön külföldről egy senkiházi műmagyar, és azt hiszi, itt majd ő lesz a jani, mert nyugatról jött, és itt majd jól meggazdagodik, mert itt olyan buták a vidékiek, hogy minden szart el lehet nekik adni. A cikk megjelenése után állítólag dührohamot kapott, és sajtópert akart indítani. Ez már nem is droid, ez már egy MECHWARRIOR! Ne vegyetek virtuális várost. Köszönöm a figyelmet.