Na nesze, amint kihúzom a lábam egy percre, degeszre tömitek a postafiókot. Igen, ezennel elismerem, hogy tegnap rosszul számoltam, és 500 kb/sec az valójában kb. 4800 baudnak felel meg. Hülye voltam, nem szoroztam, hanem osztottam. Mindegy, az is elég gáz, hiszen ekkora sebességgel már 15 éve is körberöhögték az embert.
Levéláradat indul. Pejka üdvözöl titeket Moszkvából, oda ment el droidokat keresni.
Csá!
No csak gondoltam szólok, ajánlatos megnézni most Roneszfasz oldalát - igen, rövidesen miután megírtad a cikked, beszüntette az oldalát. Jó a problémamegoldó képessége.
Moszkvában sajna nem találkoztam igazán nagy droidokkal, csak amolyan csökkentett kapacitásúval. Talán az, hogy apám beiratott a Puskin intézetbe, ahol elvileg nyelvet kellett volna tanulnom, majd a nő megadta, hogy másnap reggel fél 10-kor legyek ott a franctudjahanyadik teremben. Másnap sajna uszkve 3/4 órás várakozás után kibontakozott, hogy valami baj van, ugyanis se tanár, se diák - és kiderült, hogy nincs is itt semmilyen csoport!
De hát, ez így nem méltó külön droidsorszámra...
A szerény nicknevű Godkiller újabb információkat fed fel a Kurva szádat, toszódj meg c. dal készítőiről, és ezzel végre előttem is fellebben a fátyol a készítők személyéről.
A "kurva szádat toszódj meg" c. nótához még én is hozzáfűzném azt, hogy az szerintem sem Pepi terméke, ugyanis én olyan 2000 környékén hallottam azt a számot, XM formátumban terjedt, és 20firgb.xm volt a fájl neve. Ez ugye vmilyen tracker progiban készült, én már nem tudom, melyik progi használja ezt a formátumot, mindenesetre az instrumentek helyén az alábbi szöveg olvasható:
01: mAdE bY TmT team
02: zaK: Shade/TmT/iCT
03: thx to DosE/TmT and
04: JusT/TmT for help'in:)
05: Voice credits:
06: most by DrM/TmT,
07: some by rAsCy, Szabo
08: CsAb and Shade.
09: -=-=-
10: MeSsAgE for yA:
11: KURVA SZADAT,
12: TOSZODJ MEG!
13:
14: important note
15: the most tune Made at
16: FiRG-HERING party.
17: the only problem was
18: that there had been
19: only 13 people.
20:
21: greets goes to all
22: TmT members and a
23: message to aTx/Shock
24: FucK you, Asshole!!!!
25: this was an T.M.T
26: production
27:
28: (c) 1996, The Mad Team
Tehát bizonyos Mad Team okolható eme műalkotás elkövetéséért :)
Akkor most tüntessük el végre a fehér foltokat!
A The Mad Team egy másodvonalbéli demócsapat volt 1995-96 környékén, aránylag jól ismertem őket. Az XM formátum a Fasttracker nevű modulzene-szerkesztő formátuma volt, illetve még most is az. A fenti notelist-ben szereplő készítőket pedig nagyrészt személyesen is ismerem.
A Firg-Hering néven emlegetett party neve valójában Firgering volt, régi scene arcok esetleg vágják a név eredetét. Ez a szó a Firg névre utal - ez egy egykor igen népszerű és nagyon elborult fake csapat volt - és ezt vonták össze a világ egyik legnagyobb demópartyjának, a norvég The Gathering-nek a nevével. Az eredményül kapott Firgering egyébként egy igen kis létszámú buli volt, a Firg hülyeségeihez méltóan szuperkomolytalan szervezéssel, hiszen maga a party is csak poén volt. Például a compo-k eredményét már két héttel a party előtt közölték.
A szöveg végén emlegetett ATX annak idején egy aránylag ismert zenész volt, akit ilyen minőségében nyugodtan sorolhatunk a magyar scene legtehetségesebbjei közé, emberileg azonban kevés tisztelnivalót mutatott fel. Gyakran kapott ilyen és ehhez hasonló üzeneteket máskor is. Történetesen egyébként ő volt a Firg vezetője is TaRR néven.
A következő levél vv-től érkezett, fel van háborodva a srác, hát hagyjuk dühöngeni, hadd mondjon pár közhelyet.
"lopnak, ráadásul adómentesen" ezen sokat röhögtem. Szóval ilyenkor nem bírom megállni, hogy be ne pofázzak. Nagyonrégről, töritanulmányaimra visszaelmlékezvén jut eszembe, hogy régen bizony a parasztok kilencedet fizettek kötelező jelleggel az egyházi "szolgáltatásért". De mivel a "történelmi egyházak" nevű szekta sokkal régebbi, és sokkal nagyobb az említetteknél, ezért mindenkinek teljesen természetes hogy az államtól kapják a milliárdokat működésre, hogy a templom ki van verve arannyal, és mindenki elfelejti a máglyán, vallásháborúkban, kereszteshadjáratban elpusztult milliókat. Ezért nekem minden vallás, hit, idiotizmus és eszme kapcsán, amivel embereket lehet összecsődíteni, ki tud nyílni a szalonázókés a zsebemben.
MC[EDC] összefoglalja a tegnapi híradót, amit egyébként tévé híján nem láttam.
ja, az a sztori megvan ami tegnap az rtl klubban volt? egy rtl klubos helikopterpilóta a tvadó kopterével szállított egy szívet életmentő műtéthez, mert a hivatalos szállítócég épp nem ért rá vagy mi a fasz volt. A srácot beperelték mert engedély nélkül szállt le itt meg ott, meg különben is nem alkalmas szervek szállítására (vajon mi a fasz kell ahhoz hogy egy hűtőládát alkalmas legyen szállítani valami???), szóval közröhej az egész. Droid az egész ország.
Ha tényleg beperelték, az érdekes, mert a légügyi szabálysértések nem per tárgyát képezik, hanem a légügyi hatóság mondja meg, hogy most akkor elmeszeljük-e a csókát vagy sem. De hát nem értek én az ilyen droidságokhoz. Nézzünk mást. Gildor aszongya hogy:
Egyik hétvégén meséltem a Flórián építésekor szétvert oszlop ügyét rokonoknak, mire egy nagyapa azt mondta:
- Azt én is láttam! Mentem haza a munkából, és egy diadalívet vertek szét légkalapáccsal. Milyen jól megvolt pedig építve, olyannal bontották, ami a betonhoz kell.
(Kicsit csodálkoztam, de igen, visszakérdeztem, diadalív, amin vonulnak át a visszatérő katonák!) Nem tudom, lehet az akkor Óbudán lakók mind látták, de nem mertek szólni, vagy a fene tudja. De képzeljétek el, egész Óbuda jelképe lehetne egy diadalív!
Talán érdemes lenne úgy újjáépíteni, hogy élve belebetonozzuk az egykori építésvezetőt, aki a bontási parancsot kiadta. Az lenne ám az igazi jelkép! És átvonulhatna alatta a Magyar Honvédség. Két könnyűgyalogos vontatna egy üzemanyaghiány miatt lerohadt Gripent... A levél második felében olvasható privát részre a válaszom "köszönöm, igen," csak mire eszembe jutott, hogy válaszoljak e-mailben, már letöröltem az üzenetet. Így a címed sincs meg. Légyszi, írj! Köszi.
Végezetül lássuk Horpe meséjét, hogy mit látott ő, amikor Pozsonyban járt.
A minap olvastam a poszonyban bojongós blogodat, és gondoltam
megosztom veled az én pozsonyi csövelésem történetét. Történt egyszer,
kb 1 hónapja, hogy gondoltunk egyet a haverokkal, és kiruccantunk
Pozsonyba, mert a buszjegy éppen akciós volt, és még ugyse láttuk a
várost. 4 órás zötykölődés után már a buszpályaudvaron eléggé lepukkant
kép fogadott minket, tipikus szocreál betonállomás. A belváros felé
vettük az irányt, még a bennünket megcsapó tömény húgyszag - ami egy
lépcső alól áradt kifelé - sem tántorított meg, ám város egyik főterére
érve merőben más kép fogadott, mint addig, az egész belváros gyönyörű,
tele van hangulatos sétálóuccákkal, terekkel régi házakkal, pubokkal,
szebb mint az pesti belváros (Nemcsoda, hiszen még mi építettük:) ).
Felmásztunk a várba, ahol az elénk tárülő látkép érdekes volt, a Duna
túlsó felén panelházon kívül más épületet nem látni. A vár oldalán
pedig, a város épületeit a teljes rendezettlenség jellemzi, minden
össze vissza van. Az óváros szélétől meg máris kezdődik a
betondzsungel. Hogy voltak képesek ennyire elcsúfítani a várost 20
emeletes betontömbökkel? Ez megérne mégegy droidsztorit is, hiszen még
most is építik ezeket a monstrumokat, nálunk szerencsére már leálltak
vele. Namindegy, megnéztük a várost, már kezdett este lenni, és
elmentünk egy előre kinézett diakszállóra, hogy adjanak nekünk szobát.
Persze tele voltak, de ajánlottak valami másik helyet a város túlfelén,
ami ráadásul drága is volt. Ekkor kitaláltuk, hogy minek nekünk
szállás, fasza gyerekek vagyunk, csak kibirunk egy éjszakát a városban.
Elösször elmentünk kocsmázni. Meglátogattunk pár helyet, de egyik sem
tetszett igazán, ezután elmentünk a főtérre, a Savoj-jal szemben volt
pár bodé, ami nappal utcai árusként üzemel, éjszaka azonban tökéletes
szállás. Ott lepunnyadtunk, néhányan elaludtak, nekem is sikerült vagy
10 percre, de arra ébredtem, hogy esik a lábamra az eső. Rohadt hideg
volt, ugyhogy lementünk a mélygarázsba, ami pont alattunk volt, de a
biztonsági őr fél óra múlva elzavart minket. Valahogy kihúztuk
hajnalig, amikoris elmentünk a buszpályaudvarra, ami 4-kor nyitott,
gondoltuk végre aludhatunk egy kicsit, ám ez korántsem volt így. A
köcsög biztonsági őr odament mindenkihez, aki egy kicsit is lehunyta a
szemét, és felébresztette! Nem hagyott minket elaludni, és csak annyit
tudodd mondani, hogy „nicht slafen”. Azt nemtudom, hogy ez miért volt
jó neki, na mindegy… Délután indultunk vissza, vettünk egy csomó sört,
jó volt.
Neked mennyiert sikerult vegul elutazni Poznanba?
Horpe
Nagyjából 7000 forintért, és ugyanennyiért vissza is. Pozsony bemutatása egyébként pontos, valóban ilyen ellentmondásos ez a város. Bár hogy a belváros vetekedne a budapestivel, azt nem ismerem el. Még Győrrel sem.
Ennyi volt a mese mára, jó éjt mindenkinek.
<< előző levél | következő levél >> |