Ha tegnap levélínségre panaszkodtam, most aztán igazán nem lehet egy szavam sem. Bohár Zsoltika és a hajléktalanok beindították a forgalmat. (Hmm, Bohár Zsoltika és a hajléktalanok, ez egész jó név lenne egy punkzenekarnak.) No meg akad itt sok minden más is. Mielőtt azonban a levéláradatba belevágnánk, nézzük, mi történt Bohár Zsoltika körül az elmúlt napokban! A Droidzónának köszönhetően ugyanis nagyon megugrott az oldala látogatottsága.

Nos, először is, mint írtam, egy kedves névtelen olvasó elküldte nekem Zsoltika weboldala, a www.profitonline.net admin jelszavait. Nem ő volt azonban az egyetlen, aki előpiszkálta őket, hanem rajta kívül még pár tucatnyian sikerrel jártak, és már a fél Internet azon röhög, hogy Zsoltika admin jelszava a következő volt: heineken. (Most már nem az, ezért bátorkodom kiírni.) Erre inkább nem mondok semmit. Mint ahogy arra sem, hogy a www.profitonline.hu mögött egy free portál engine működik, annak is egy elég régi verziója, ami - most tessék kapaszkodni - textfile-ban tárolja a jelszavakat. Ráadásul egy publikusan elérhető, mindenféle titkosítás nélküli textfile-ban, aminek a neve állandó, tehát aki ismeri ezt az engine-t - és sokan ismerik - az kb. 10 másodperc alatt meg tudja szerezni a jelszavakat. Erre az engine felhasználói doksija is felhívja a figyelmet, de a jelek szerint Bohár Zsolt annyira azért nem bölcs, hogy olvasni is tudjon. A textfile-ok pontos URL-je már több nyilvános fórumra is kikerült, így jelenleg legalább ötszázan nézegetik az oldalt hátulról, bár ahhoz túl szánalmas az egész, hogy komolyabban belenyúljanak. A szavazógép persze időről időre ismét megváltozik...

A fenti képen a kb. 24 órával ezelőtti állapota látható, de azóta is nagyjából ilyen. Zsoltikát azonban keményebb fából faragták, hogysem holmi hekkerek elvegyék a kedvét az okoskodástól! Szombaton, hajnali fél háromkor a következő üzenet jelent meg a weboldalon:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A jobb oldalon található szavazógép adminisztrációs jelszavát illetéktelen személyek megszerezték, azzal visszaéltek, valamint a szavazás adminisztrációját Számomra lehetetlenné tették. Az ügyben a feljelentés megtörtént, a tettesek a Btk. 300/C alapján komoly büntetésre számíthatnak.

Köszönöm támogató leveleiket, biztosíthatok mindenkit, hogy a szükséges lépéseket megtettem.

Üdvözlettel:
Bohár Zsolt
04/06/27 02:43 AM

Én is biztosíthatlak, Zsoltika, hogy jelenleg több százan röhögnek körbe ezért az üzenetért. Megjegyzem, itt is nagybetűvel jelzi Saját Magát, bár azt nem értem, ki tette a Számára lehetetlenné a szavazás adminisztrációját. De hogy mi az igazi röhej? Nos, egy bejegyzéssel lejjebb Zsolt barátunk közzéteszi eszmefuttatását a magyar informatikai szakmáról. Ha azt gondoltátok, hogy a bemutatkozó levele felér egy vesegörccsel, akkor mit mondjunk erre? Félelmetes, mit megenged magának ez a majom. Olvassátok csak el...

Kedves leendő Ügyfeleink!

A mai nap folyamán végiggondoltam mindazt, amit a magyar informatikai helyzetről gondolok. Úgy vélem, Önöknek is hasznos lehet, ha ezeket a gondolatokat és tényeket megismerik.

Engedjék meg, hogy valahol a nyolcvanas évek végén kezdjem a megismertetést, az egyszerűbb megértés érdekében.

1989, a rendszerváltozás lehetőséget biztosít, hogy "mindenki" "vállalkozhasson" és részese lehessen a "piacgazdaságnak". A valóságban ez azt jelentette, hogy a volt TSZ. elnök, és a TSZ elnök, na meg persze a tanácselnök rokonsága belevághatott az informatikai piacba, hiszen aki értett valamihez, az próbált azzal foglalkozni, míg az informatikához nem értett senki, vakok közt pedig félszemű a király, így létrejöhettek azok a cégek, valamint azok elődei, melyek mai is uralják a magyar informatikai piacot. Nevezzük nevükön őket: Kopint Datorg, MÁV Informatika, Synergon, Icon Rt. és az egész KFKI csoport, Humansoft, és a többi jómadár. Az üzlet bejött, persze hatásos állami hátszéllel. Nem járt rosszul az IBM és a többi nagy nyugati márka sem, hiszen a zsebpénzt, akárcsak ma, akkor is szerették a frissen kialakult hirtelen, gaz kapitalizmusban. A "nyugati" Renault-kat, Peugeot-okat, kocka merciket lassan leváltották a fekete 7-es BMW-k, Audik, a fiatalabbak Porsche 911-be ültek, szögletes Mercedessel pedig már csak a zöldséges járt. Ugye emlékszünk? Terjedt az internet, a kicsik szolgáltatni kezdtek, a nagyok pedig röhögtek. A Matáv sem a régi Matáv volt már, hanem modern vállalat egy fejlett demokráciában, akit államilag segíteni kell, különben elnyomják a túlfejlődött kisvállalatok. Történetünk kezdő szereplői, hazánk vezető informatikai cégei pedig úgy tűnik, jól csinálták. Székházak emelkedtek, szuperszámítógépek jöttek-mentek, különféle komoly informatikai beruházások történtek országszerte, melyeket akár Amerika is megirigyelhetett volna. Hiszen volt itt Sulinet, Hungarnet, minden, mi szem-szájnak ingerne. Hogy semmit nem ér az egész? Ugyan, kérem, ez van, ezt kell szeretni, különben is, itt minden közbeszerzés, itt minden frankó. Hogy egy pályázaton csak a Cisco nyerhet? Az nem úgy van, félre tetszik érteni. Hogy nem működik a milliárdokba került országportál? Tessék újraindítani a böngészőt. Hogy hetekre összeomlik a vám- és pénzügyőrség egyébként el sem készült rendszere, nincs se ki, se be? Az más miatt van. Tessék elhinni, hazánk vezető informatikai cégei urai a helyzetnek, professzionális szakértelemmel rendelkeznek és persze soha nem lopnak. Hogy nyugaton ez nem megy, már rég lefejezték volna egy cég vezetőségét, aki így hajtja végre egy-egy megrendelés teljesítését? Az lehet, de itt a megrendelő is olyan, amilyen, na meg persze egy volt TSZ elnök nem hagyhatja csak úgy el a pozízióját. Egyesek szerint nem lenne informatika, nem lenne internet az országban e nemes cégek nélkül. Érdekes, más környező országokban sokkal előrébb tartanak, márpedig ott nem volt se Kopint Datorg, se KFKI Csoport, se Humansoft. Na persze Elender vagy Matáv se. Bízom abban, hogy az EU-csatlakozással együtt felfigyel néhány IGAZI nyugati informatikai cég hazánkra, és nem rémül meg a helyi sajátosságoktól, érdemesnek látja kitömni a zsebeket, és akkor talán valami működni is fog, legyen az az országportál, az internetes szavazás vagy akármi. A másik lehetőség lenne, ha nem a Nyugat jönne ide, hanem ott fent próbálnának kicsit europizálódni, mert akkor a hazai piacon szétnézve is találnának olcsóbb, de működő megoldásokat néhány igazán sürgető problémára. Talán a maradék pénzből még új ötletek is születhetnének.

Csak ennyit szerettem volna.
04/06/26 11:39 PM

Hát ezen én leraktam a hajamat. Ilyen hatékony szakmai öngyilkosságot se láttam még. Ezek után nem tudtam megállni, hogy ne írjak neki egy barátságos levelet. Válasz ugyan nem érkezett, de nem is várom.

Kedves Zsolt!

A helyedben igen óvatosan fenyegetőznék feljelentéssel. Fiatal vagy, tapasztalatlan vagy, mellesleg egy seggfej is vagy, de ezt már írtam. Az első elmúlik, a második talán szintén, a harmadik valószínűleg nem.

Ugyanis az általad írt "informatikai elmélkedés" nem csak arra alkalmas, hogy magadat tökéletesen leégesd a szakma előtt - mint az már megtörtént - hanem kimeríti a hitelrontás fogalmát is. Okosnak hiszed magad? Nem kéne. Az általad felsorolt cégek, akiknek szakértelmét kétségbe vonod, nálad valamivel okosabb ügyvédekkel operálnak. Nekem elhiheted, hogy egy tucat paragrafussal fogják szétkúrni a seggedet, tizenkét éve vagyok újságíró. Ezek után kívánsz-e feljelentgetni bárkit is?

A frappáns jelszavad egyébként napok óta kiderült, több százan tudják. Többek között ezért is röhög rajtad mindenki, a vicchálókon terjedő önéletrajzod pedig csak hab a tortán. Szóval jelenleg te lennél az egyetlen, aki nem tudja adminisztrálni a szavazógépet? Érdekes. Pedig senki sem írta át a jelszót. Mondd csak, szenteltél egy kis figyelmet a bemutatkozó leveled általam írt elemzésének?

No meg ezzel a feljelentősdivel amúgy sem árt vigyázni. Mit gondolsz, mit kap a tettes? Egyből életfogytot osztanak ezért a Csillagban, netán halálra ítélik? Valószínűbb, hogy a rendőrség bűncselekmény hiányában ejti az ügyet. Miközben neked, ugyebár, neked ismert a neved, címed, telefonszámod... (Ha kétségeid lennének: 70 4546762, a címed pedig 8713 Kéthely, Petőfi Sándor utca 21.) Percekbe kerül kideríteni, hova jársz egyetemre (Veszprémi Egyetem, ahol informatikát tanulsz), és azt is tudni lehet, hogy elég gyenge eredményekkel van tele az indexed. Ha nem tévedek, régebben FiReBoY néven nyomultál, tagja voltál (vagy még mindig tagja vagy) egy Transport Tycoon communitynek, és tiéd a rally.lap.hu is. Mindez nem valami bravúros hack eredménye, hanem elég volt hozzá a Google és a Matáv online telefonkönyve.

Szóval ne okoskodj, amikor nem kéne. Inkább gondolkozz el azon, hogy mi a dolog üzenete, és ne okoskodj mindenféle Btk-s paragrafusokkal. Na meg ne nézd már hülyének a világot - hova adtál te be feljelentést szombaton, hajnali fél háromkor? Keveset tudsz az életről, pedig, gondolom, szereted. Mert mit érhetsz el, ha tényleg írsz egy feljelentést? A rendőrök maximum néznek buta arccal, és a papírod kiköt a hasonlóan fontos ügyek kosarában. Viszont ha ennek híre megy, végleg elvágod magad szakmailag, magadra rángatsz egy fasza kis sajtópert, és mellesleg valószínűleg el is költözhetsz.

Pedig az élet szép. Lehet Heinekent inni, Transport Tycoon-ozni, meg nézni a rallyversenyt. Ha nem csinálsz úgy, mintha te fingtad volna a passzátszelet, akkor ezekről fognak ismerni, és nem a "bemutatkozó leveleidről", meg arról, hogy egy buzgómócsing vagy, akinek mindenki dilettáns TSZ elnök, bezzeg ő maga egy hős.

üdv
tomcat


Mielőtt valaki berémülne, hogy hülye vagyok-e, hogy személyes adatokat így kirakok, mindenkit megnyugtatnék: ezeket az adatokat Zsoltika maga publikálta. A telefonszáma kint van a profitonline.net-en, a címe a telefonkönyvből származik, a többit meg a Google adta ki. Ha Zsoltika ezért perelgetni akar, ám tegye.

No de haladjunk tovább! Nem csak Bohár Zsoltika a világ. Itt vannak a hajléktalanok is. Néhány kedves emberke bátorkodott engem névtelenül nácinak nevezni, egyikük azt is kifejtette, hogy nekem bizonyára célom a zsidók, a cigányok és a buzik kiirtása is. Mert azt ő jobban tudja. Nem baj. Gaugamela néptestvér azonban egyetért velem, és ennek hangot is adott.

Hali! Nagy örömmel olvastam a mai állásfoglalásodat csöves kérdésben! Végre valaki, aki ugyanazt érzi és gondolja, amit már én is megfogalmaztam ezerszer. Én szívesen jelentkeznék egy ordenáré csövesverésre, csak van egy kis bibi. Ez nem lenne megoldás. Sajnos nem lehet őket egyszerűen likvidálni, mert annak következményei lennének. Pedig, hidd el én minden lelkifurdalás és különösebb válogatás nélkül végigsétálnék egy lángszóróval a Nyugati aluljáróban és takarítanék. Sajnos nem túl sok épkézláb ötlettel rendelkezem a kérdésben, de talán kiküldhetnénk Irakba egy szarral-húggyal-kolerával-tbc-vel felszerelt csöves-kommandót. A "bújj a csöves mögé" hadművelet számtalan értékes emberi életet menthetne meg! Vagy szervezhetnénk két különösen jól felszerelt (lsd. fent) csöves tábort. Egymásnak ugraszthatnánk őket úgy, hogy a győzteseknek felajánlhatnánk egy nagyobb összeget - ami még mindig olcsó megoldás a csöves probléma megoldására - ezáltal a létszámot felére csökkenthetnénk. De félre a viccet, akár weboldalt is készíthetnénk, ahol feltárnánk a csöves-kérdés fonákságait nyersen, naturalisztikusan, felszólítva a kormányt, hogy tegyen valamit. Egy komoly feltáró jellegű munka talán ellenük fordíthatná a társadalmat és fogyna a sok köcsög liberális álszent geci, akik beszólnak, ha valaki becsülettel lebassza a villamosról a büdös, kolerás csövest.

A weboldal nem rossz ötlet! Érne annyit, mint a halapenz.hu. Addig is, amíg Gaugamelával zárt alakzatban díszmenetelünk, és csillogó, fekete sisakunkon hanyatt esik az ezernyi fáklya fénye, Mop@ is csatlakozik ideológiánkhoz.

Itthon szenvedek az influenzámmal és olvasgattam a blogot, azon belül is az "Olvasók küldték" rovatot, amikor megakadt a a szemem Pejka levelén. Nekem is volt részem egy hasonló esetben a Nyugatinál. Gyanútlanul sétálgattam, azthiszem valami edzésre tartottam, mikor megláttam egy csövest a Nyugati lépcsőjén feküdni /olyan 50 év körüli pasas volt, nem annyira lepusztult, legábbis a yo kis "aluljárós" csövesekhez mérve../ Ez még egész "normális" dolog a magyar csöveseknél /Ausztriában egy csöves lefeküdne vmi lépcsőre akkor kezdhetne fohászkodni hogy gumibottal verjék meg, ne viperával/, de a csávó kezét-lábát szétdobva feküdt és semmi életjelet nem mutatott, beleértve a légzés velejáróit pl. hogy az embernek mozog a mellkasa. Magyar ember persze leszarja, dögöljön meg a mocsok az utca közepén, majd elviszik, sőt amiatt sem zavartatta magát a percekénti kb 30 db Nyugatiba tartó járókelő hogy a csávó mivel keresztben feküdt(nem egészen merőlegesen a lépcsőfokokra) egy 1,5 m széles és kb 4 lépcső hosszú részt elfoglalt a főbejárat lépcsőjéből. Elég szociális nevelést kaptam anyámtól, ezért miután levágtam hogy rohadtul senki nem fog odamenni megnézni mivan a csávóval /nemtudom pontosan mikor volt de tizenegy-két éves lehettem/ odamentem hogy felmérjem a csávó állapotát. Konstatáltam, hogy nem egészen életképes, és elindultam hogy vmi segítséget szerezzek. Kb 5 perc után találtam két embert aki nem ment tovább szó nelkül mikor megszólítottam /amiben valószínüleg az is közrejátszott egyikük -egy boltos- ült és egy >biztonságival< beszélgetett a könyvespultjánál/. Megvártam hogy észrevegyenek /2 perc, hát ők is csak magyarok../ majd közöltem velük hogy egy csöves fekszik a lépcsőn és szerintem csak a körberajzolás hiányzik körüle. Egy pillanatra mintha megérintette volna őket a dolog, mindketten a mutatott irányba fordultak és a boltos is felállt, aztán mindketten elmosolyodtak és a biztonsági így szólt: Ja az... az mindig ott szokott.

Előszedtem egy pár hete készült fényképet. Ez a jelenség a Lehel téri parkban feküdt, mozdulatlanul. Este hat óra felé láttam először, de másnap délelőtt tízkor még mindig ugyanott feküdt, ugyanebben a testhelyzetben. Beteg? Sérült? A faszt. Részeg! Azt ne mondja már valaki, hogy tisztességes asszony képes így berúgni.

{Ewil} is megosztott velünk egy hajléktalanos élményt, saját blogjából idézve.

leszállok vonatról, és egyből megcsapott az "üdvözlégy pesten" feeling... szerencsére én már csak oldalról láttam, de ez brutális volt... a nyugatiban benn a csarnokban, ráadásul a középső peronon! egy matt részeg hajléktalan nő a peron közepén felállt, letolta a nadrágját, kicsit megkereste a megfelelő pózt és úgy hugyozott, mint egy ló. brrr.... mindenki ott röhögöt meg pfujolt, azért néztem arra, és qrva nagy mák, h oldalról kaptam el... ehh... (nagyjából otthon, édes (nagyjából) otthon (nagyjából = csak pest közeli vagyok szerencsére...)

A továbbiakat pedig fogjuk rövidre, mert biztos mindenki unja már a hasonló "gusztusos" sztorikat. Egyszer egy haverom a Keleti pályaudvar előtti "arénában" látott egy hajléktalan nőt nyílt színen közösülni hasonszőrű párjával, aztán pedig fennhangon ordibálni, mert kedves párja nem volt képes neki megfelelő örömöt nyújtani. Ez, ugyebár, Budapest egyik legforgalmasabb pontja. Másik haver a Nyugati előtt, a forgó óra alatt látott egy csövest szarni. Ennél is kevés nyilvánosabb helyet tudnék mutatni. A gáz az, hogy egyik esetben sem volt senki, aki egy gumibottal úgy elagyabugyálja őket, hogy attól kolduljanak.

Mai utolsó levelünk pedig Benga Nigger fedőnevű olvasónktól érkezett, aki civilben biztosítási ügynök, és XXL-es polót hord. Tényleg egy Benga Nigger.

Hali! Olvasgatom a blogod mint rendesen, de ez már a sokadik nap, amikor teljesen ki vagy fordulva magadból. Először geci nyár, aztán geci koldusok :] Engem nem igazán zavar, de ott tartok, hogy tiszta depressziós leszek, ha téged olvaslak. Igazából nem is tudom minek írok, mert eddig úgy tűnt nem igazán érdekel téged a mások véleménye. De gondoltam szólok, mert lehetnek szar napjaid, heteid, mint bárki másnak, de ez a blogodon nagyon átjön. Üdv: CrON ui: még egy apró figyelmeztetés. Nem vagyok jogvégzett ember, de a üssük a koldusokat dolog már fejbujtásnak is minősülhet, ha rádszállnak a rendőrők, vagy bárki más. Javaslom ne adj támadási felületet nekik.

Hát igen, geci nyár, meg geci koldusok. A blog arra való, hogy kiírjuk magunkból, ami bennünk van. Egyébként nincsenek szar napjaim meg heteim. Egyszerűen egy szar városban élek. Köszönöm, egész jól vagyok.

Az meg, hogy üssük a koldusokat, valóban lehet akár felbujtás is. Ha nem tetszik a hatóságoknak, első körben felszólítanak, hogy vegyem le a szerverről. Akkor elrakom egy dél-kínai szerverre, és mehetnek oda panaszkodni. De ezzel az erővel az Internet fórumai felhasználóinak legalább felét lecsukhatnák ilyen-olyan uszításért, gyűlöletkeltésért, akármiért. Ha ugyanezt az Index fórumába írtam volna, egymillióan olvasnák el egy nap, és nem öt-hatszázan. Az jobb?


<< előző levél következő levél >>