Még meg se száradtak a bitek a mai blogon, pontosabban a Droidzónán, máris érkezett egy kommentár [amne] részirül a nátriumot nyaló rendőhöz.
Olvastam Droidzónában a Kápmegyeri baromarcúról. Mivel itt lakom én is, volt szerencsém vele találkozni. Egy péntek esti buliból battyogok haza. Mivel a BKV a 14-es villamospótló buszt csak az Óceánárok utcáig hozza ki (a tényleges 14-es vonalának végállomásától 4 megállóra, fasza), és én természetesen a végállomásnál lakom, ún. Káposztás kettőn, ezért gyaloglok. Nem baj legalább józanodok, pozitív hozzáállás. Már erőssen hajnalodott, nézegettem a villamos felé, mivel olyan tájt kellett jönnie az első villamosnak, ami majd vissza felé tud indulni kezdéskor. Szóval battyogok, 1 megállónyit már lesétáltam mikor, érdekes fény és hangeffektekre lettem figyelmes, a kopasz barom állat és nem kevésbé barom társa befarolt elém, hogy most ők itt igazoltatni fognak. Rendben van igazoltassanak, azt már nem értettem mi közük van ahoz hogy este miket ittam, de hajnal tájt még kissé illuminált állapotban, nem szívózik az ember baromállat zsarukkal mert még beviszik aztán annyi az alvásnak. Már-már végeztünk is mikor a villamos elhúzott mellettünk. A főbarom biztos észrevette hogy nagyon nézem, mert megkérdezte hogy csak nem ezzel akart menni. Hát de, nem lett volna, rossz. Válasza igen kedvesen csendült a pesti hajnalon, Hát van ez így! Aztán leléptek, kurvára örültem a találkozásnak és hogy éppen arra ette őket a fene. Legközelebbi alkalommal majd elmesélem hogy öntötték ki a johny walkerünket házibuli alkalmával, gyönyörű volt az is. bye.
Mi lenne, ha feljelentenénk a csávót?
<< előző levél | következő levél >> |