Ma valami droidinvázió lehet. Már kész volt a mai Droidzóna, és a blog is, amikor Tranzig fedőnevű kedves olvasónk felhívta a figyelmet az alábbi interjúra, amely a szegedi JATE (József Attila Tudományegyetem) online diáklapjában jelent meg. Az interjú egy egyetemistával készült, aki különös akcióival és gondolkodásmódjával kiérdemelte társai hm, mondjuk így, érdeklődését. Olvasd.


Koli, bíróság és semmi pornó
"Van, aki jó tanuló, van aki beül az első sorba hogy jelentkezzen, van aki aktatáskával jár, de ez a három együtt, ez te vagy."

jate.hu - Beszéljünk először egy kicsit rólad. Elég ismert vagy az évfolyamon. Mert van, aki jó tanuló, van aki beül az első sorba hogy jelentkezzen és állandóan hozzászóljon az előadáshoz, van aki aktatáskával jár, de ez a három együtt, ez te vagy. Ki vagy te?

hzcs - Én nem akarok feltünősködni, de egyeseknek úgy látszik valami mégis feltünő bennem.

jate.hu - Hát, valami miatt mi is "felfigyeltünk rád", de nem is erre gondoltam. Honnan jöttél, meg ilyenek?

hzcs - Miskolcról jöttem.

jate.hu - Néhány érdekesebb kérdés jöhet?

hzcs - Igen.

jate.hu - Mindig aktatáskával jársz mindenhova?

hzcs - Egyetemre mindig, máshova azért nem nagyon.

jate.hu - Kedvenc söröd?

hzcs - Sosem iszom szeszes italt. Rajta volt a régi honlapomon.

jate.hu - Igen a honlapodról még lesz szó... Kedvenc pornószínésznő?

hzcs - Nem szoktam pornófilmeket nézni.

jate.hu - Oh. Kedvenc író?

hzcs - Az irodalomra allergiás vagyok. Matematika, fizika, kémia és informatika. De nagy kedvencem a matematika, ezen belül pedig mind az alkalmazott, mind a gyakorlati fele.

jate.hu - Milyen a viszonyod a kollégiummal?

hzcs - A Móra Ferenc kollégium szerintem a legjobb, ami nekem elérhető, csak egyesekkel nem jövök ki.

jate.hu - Ezek az egyesek szinttársaid, szobatársaid?

hzcs - A velem szemközti szobában ketten, a kollégiumi tanár, illetve az igazgatónő. Mással semmi bajom.

jate.hu - Akkor beszéljünk erről részletesebben. Úgy hallottuk, hogy bírósági eljárást kezdeményeztél, mert júniusban kiderült, hogy nem vettek fel a kollégiumba.

hzcs - Igen, a papírok a megyei bíróságon vannak leadva.

jate.hu - Tehát beperelted a kollégiumot?

hzcs - Nem a kollégiumot, az egyetemet. Keresetet nyújtottam be ellene. Szerdán lesz egy bizottsági tárgyalás. Azért nyújtottam be keresetet, mert itt olyan speciális egyetemi szabályzat van, ami alapján nem biztos, hogy felvesznek, "fellebbezésnek helye nincs" meg ilyenek. Tehát van ott néhány ember, aki valahogy dönt, és utána senki sem bírálja felül őket. Kiválasztanak pár embert függetlenül attól, hogy ők elfogultak, vagy korábban mondjuk volt valami rendőrségi ügyük... szóval mindentől függetlenül ők, akiknek joguk van eldönteni, hogy kit vegyenek fel, valahogy döntenek, és alig akarják felülbírálni őket. A minisztérium kérte az Egyetemet, hogy vizsgálja felül a felvételemet.

jate.hu - Miért kérte ezt a minisztérium?

hzcs - Mert írtam a minisztériumnak, hogy itt ilyen dolgok vannak. Bár az egyetemi szabályzat szerint tényleg így működik a dolog, ezért ezt nem sértették meg, de ez az egyetemi szabályzat létrehozóit minősíti. Egyébként ez a magyar Alkotmánnyal teljesen ellentétes.

jate.hu - Elmondanád mi az az egy, vagy több pont, ami ennyire kifogásolható szerinted?

hzcs - Hát az a pont, hogy néhány embert választanak, akik dönthetnek , és utána eszükben sincs felülbírálni őket. Akármilyen személyes ellentét, vagy korábbi eset... szóval ha valaki akarná akkor simán menne a lefizetés is.

jate.hu - Úgy tudom jó tanuló vagy... nem volt elég pontod?

hzcs - Nem adtak pontokat.

jate.hu - A legtöbb kollégiumban pedig adnak...

hzcs - Pontokat adnak a szociális helyzetre és a tanulmányi átlagra. Nálam azt csinálták, hogy nem adtak pontokat, hanem döntöttek, hogy nem vesznek fel. Másoknak adtak, őket rangsorolták.

jate.hu - Neked miért nem adtak, nem indokolták?

hzcs - Azzal indokolták, hogy a kollégiumi normákat nem tartom be, pedig azon kevesek között vagyok, akik betartják. Tehát itt teljesen személyes ellentétek vannak. Amúgy öt félévet töltöttem már el ott...

jate.hu - Mit mondtak, mit nem tartottál be?

hzcs - Azt konkrétan nem mondták. Olyasmit igen, hogy a kollégiumi normákhoz való alkalmazkodásom a minimálisra csökkent, pedig például megesett, hogy szándékosan nem hagytak aludni. A kollégiumi tanár sohasem intézkedett. Az igazgatónő hol intézkedik, hol nem, de ő nagyjából intézkedik. Mindenesetre volt más is. Írtam a rektori hivatalba, hogy valamit csináljanak, mert ők (kollégiumi vezetés) semmit sem csinálnak, így az indoklásba - miszerint nem vettek fel - az is bekerült, hogy én feljelentettem őket a rektori hivatalnál. Na most ez olyan, mint amikor a miniszter azt mondja, hogy más több kenőpénzt adott, és ezt írja a hivatalos indoklásba. Alá van írva, le van pecsételve.

jate.hu - Volt egy honlapod is az üggyel kapcsolatban. Miért tetted fel?

hzcs - Azért, mert az egyetem évezredekig halogatná az egészet, pedig én már június 12-én megírtam, hogy csináljanak valamit. Gondoltam, ha nyilvánosságot kap az ügy és botrány lesz belőle, akkor nem halogatják tovább.

jate.hu - Valahol itt lépett a képbe a rektorhelyettes. Láttuk, hogy le lett tiltva a honlap. Ha nem tévedünk, ő tiltatta le.

hzcs - Igen.

jate.hu - Miért tett ilyet?

hzcs - Azt mondta, hogy becsületsértés és rágalmazás. Na már most, rágalmazás az nem volt benne, hiszen minden igaz, amit leírtam benne. Mondjuk a "bűnöző" szót én szigorúbban értelmezem, ők kevésbé.

jate.hu - Kaptál értesítést a letiltásról?

hzcs - Az oldal letiltásáról igen, a hirdetésekéről nem. Azt én vettem észre. Az egészben az a pláne, hogy volt ott három file és az egyik nekem nincs meg. Hozzáférni pedig nem tudok, mert ők letiltották. Úgy tűnik nem gondoltak rá, hogy amit én készítettem, az magántulajdon, tehát be is vihetik őket a rendőrségre. Ez ugyanolyan, mintha a lakásomba nem engednének be.

jate.hu - Itthon ez még nem egészen így működik...

hzcs - De igen, magántulajdonnak tekintik.

jate.hu - Nyilván, de itt az egyetemen...

hzcs - Itt az egyetemen is. Ha venném a fáradtságot és felkeresnék egy őrsöt, hogy szerezzék be nekem ezt, valószínűleg eljárás lenne belőle. Egyébként többen keresik, volt aki kérte, hogy küldjem el neki a tartalmát. (A jate.hu-ról letölthető hamarosan. - a szerk.)

jate.hu - Mindhárom file-t te írtad?

hzcs - Nem, az igazsag.txt-t nem. (Ilyen hosszú idézet attól, aki allergiás az irodalomra? - a szerk.)

jate.hu - Ennek az egész kollégiumi ügynek mikorra várható a kimenetele?

hzcs - Ezt nem tudom. A bizottság gondolom szerdán dönt.

jate.hu - Nem tartasz attól, hogy ebből a későbbiekben bajod lesz?

hzcs - Gondoltam rá... De majd kiderül, ha bajom lesz vele, meg tudom védeni magam.

jate.hu - Másik kollégiummal nem próbálkoztál?

hzcs - Hmmm... nem.

jate.hu - Most hol laksz?

hzcs - Algyőn egy rokonomnál.

jate.hu - Merre tovább, mármint ha végzel a sulival?

hzcs - A fizikus szakot még szeretném elvégezni, bár azt lehet, hogy már Debrecenben. Szeretnék kutatni és tanítani, mondjuk egy egyetemen.

jate.hu - Ha szeretnél oktatni, akkor miért nem vagy demonstrátor?

hzcs - Inkább felveszek helyette órákat.

jate.hu - Pedig ez a későbbiekhez jó gyakorlatszerzést jelentene, nem?

hzcs - Lehet.

jate.hu - Egészében véve az egyetemet, az etr-t, a kreditrendszert meg ilyeneket, mi a véleményed?

hzcs - Az etr-rel nincs bajom. A kreditrendszerrel kapcsolatban hallottam, hogy mindenféle összevisszaságok vannak, majd átolvasom.

jate.hu - Még általánosabban milyen a lét egyetemistaként?

hzcs - Nincs bajom.

jate.hu - Kicsit bővebben?

hzcs - Bővebben sincs bajom.

jate.hu - Sportolsz valamit?

hzcs - Úszom és néha futok.

jate.hu - Valami algoritmus vagy más amin mostanában dolgozol?

hzcs - Automatikus tételbizonyítás.

jate.hu - Az merész.

hzcs - Az merész.


Eddig a riport. De hogy teljes képet kapj ennek az überbalfasznak a gondolkodásmódjáról, olvasd el világmegváltó gondolatait is, amelyeket ő maga publikált. Vigyázat, nehézdroid.


<< előző levél következő levél >>