DROID-692
2007.04.17.

blog   droidzóna   levrov

A múltkor Kitalátor küldött nekünk egy droidot, aki doktor volt, de nem tudta, miért van magasságkorlátozás a mélygarázsban. E doktorral együtt érkezett két szocreál droid is. Íme.

A másik droid legyen ismét K. Jani bányász és pártcsoport-titkár Edelényből. Kommunista műszak (újszülöttek és amnéziások kedvéért: olyan "jótékonysági" v. "szolidaritási" szombati vagy vasárnapi munka, amely során vagy elkönyvelték a hetekkel előre elvégzett munkát, esetünben szénkitermelést, és az árát elküldték külföldi terroristasejtek felszerelésére, vagy más esetekben parkokba, óvodák udvarára ültettek balesetveszélyes fákat és mérgező bogyókat termő bokrokat, esetleg hegesztettek gyereknyársaló játékokat, kerítéseket; és mindezek örömére a végére jól berúgtak a Szakszervezet számlájára) után kacsázott haza a Babettájával, közepesen alkoholos állapotban. Meglátott egyszer csak egymás mellett két, az ő szemében imbolygó kis halovány fehér lámpát.

- Á, biciklisek! Adok én nekik egymás mellett menni! Majd most jól megijesztem őket!

E gondolatsor lefutása után lopakodó üzemmódra kapcsolt, azaz levette a világítást, visszaengedte a gázt és behúzta a kuplungot, majd amikor már kellően közel voltak, nagy gázt adott, s átrántotta a motort a szembe-sávba, hogy majd ő kimegy közöttük. Az elgondolás egész jó volt, de az imbolygás az észlelő állapotából adódott, a két kis fehér fény meg egy Zaporozsec első helyzetjelző lámpájának a fénye volt...

A következő droid is abszolút szervesen kapcsolódik az edelényi IV. aknához. Volt a Trösztnek egy saját újságja, Borsodi Bányász címmel. Bányászban ritka volt a kényszerbeteg olvasó, de néhányan átlapozgatták, és feltűnt nekik, hogy egy ifjú titán milyen eszméletlen baromságokat ír. K. Janiék szóvá is tették párttaggyűlésen, ahol megtudták, hogy a legény egyetemista, végzős bányamérnök hallgató, apja valami főnök a Trösztnél, anyja meg pártbizottsági vagy szakszervezeti főkerékkötő. No de az információk valahogy mégis eljutottak a szerkesztőséghez, úgyhogy ki is küldték a fiatal elvtársat életszagú beszámolót készíteni az edelényi szénfrontra. Azt is megmondták, hogy váratlanul, az éjszakás műszakra fog érkezni, és vigyázzanak, mert a szabályokat elvileg jól ismeri.

Apám is előre készült, jól bevacsorázott, hagymás rántottát némi othelló borral.

Meg is érkezett a csóka, játszotta az agyát rendesen, mindenhez értett. Megkérdezték, meg akarja-e nézni a marógép munkáját. Akarta. Tudni kell, hogy a szénréteg ott nagyon vékony volt, gyakran még az egyméteres vastagságot sem érte el, és azon a részen fölötte egy vékony palaréteg választota csak el a futóhomoktól, amit a bányászok plasztikusan fosóhomoknak hívtak.

A marófejet a szállítószalag mellett kúszva lehetett megközelíteni. A bányászok dolga volt a melléhullott széndarabokat térden állva, szívlapáttal felhányni a szalagra. Apám mászott elöl, intett a gépkezelőnek, hogy fölfelé egy kicsit. A droid kúszott utána, egészen addig, amíg a marófej át nem törte a meddőt és egy nagy szisszenéssel be nem ömlött a homok a járatba. A marót gyorsan lefelé korrigálták, de a fosóhomok sistergéséhez recsegő hang és rettentő bűz társult. A nagyreményű mérnökjelölt felordított, hogy sújtólég, majd jóval szintidőn belül felvette az önmentő légzőkészüléket. Gondolom, sejtitek, hogy a légkör megváltozását a hagymás rántottából és othellóborból szárnyra kapott békegalambok okozták, nem a sújtólég. Amikor a szalag kihordta a homokot, kikúszott a fiatal elvtárs is, és bizony láthatóvá és érezhetővé vált, hogy alaposan összefosta magát. Utána még párszor publikált, de már csak külszíni fejtésekről, meddőhányókról...