DROID-678
2007.03.03.

blog   droidzóna   levrov

A Droidzóna mai főhőse: én magam. Naná. Ilyen balfasz is csak én lehetek, hogy jobb kézzel fogom a telefont, ballal a bicikli kormányát, aztán berántom a féket. Az elsőt, természetesen. A bicó annak rendje és módja szerint át is fordult az első kerekén, én álmosan konstatáltam, hogy jé, repülök, vajon ilyenkor mi a teendő, majd akkorát koppantam a flaszteren, hogy a mögöttem sétáló fiatal apuka, és háromévesforma kislánya tátott szájjal kapaszkodott meg egymásban. Az ezután előadott monológom simán verte az őszödi beszédet, majd felnéztem szétszakadt arccal, és mondtam, hogy ne ijedjenek meg, csak egy kis agyrázkódást csinálok magamnak. A srác felsegített, megkérdezte, jól vagyok-e, mire mondtam, hogy igen, és leültem a kerítés tövébe, színes tintákról álmodni. Elaludtam. Nem elájultam, hanem elaludtam. Arra ébredtem, hogy tulajdonképpen nem értem, miért ülök egy pocsolyában, a zuhogó esőben, és különben sem férnek el az autók a kinyújtott lábamtól. Az apuka és a kislány már elmentek, nyilván komolyan vették, hogy jól vagyok, hiszen a biciklisták gyakran alszanak el az utcán.

A telefonom még a kezemben volt, arra vigyáztam (nem ám eldobtam volna, akkor talán nem bucizom le a bazaltőrleményt, ááá). Felhívtam a 104-et, és megpróbáltam elmagyarázni, hol vagyok. A gond az, hogy a parkoló bekötőútjának szélén ültem, aminek nincs neve, és csak hosszas konzílium után sikerült tisztázni a piroskabátosokkal, hogy ez hol van. Azt mondták, álljak ki az út szélére, és integessek. Mondtam, hogy az nem fog menni, én vagyok a sérült. Jaaa, mondták.

Aztán jött egy autó, kiszállt belőle két srác és két lány (de lehet, hogy csak egy srác és egy lány, mert gyanúsan egyszerre mozogtak), és megkérdezték, jól vagyok-e. Mondtam, hogy igen, gyakran szoktam vérző arccal üldögélni az esőben, nincs ebben semmi szokatlan, viszont mindjárt jön erre egy mentő, annak integethetnének esetleg. Integettek. Közben befutott Athina is, megcsodálta az átépült arcomat, és felvitte a biciklimet a lakásba. Jöttek a mentők is, és sikerült nem rátolatniuk a lábamra, amiért még mindig hálás vagyok. Kiderült, hogy ugyanaz a csapat jött, amelyik a tévéostromnál összecsomagolta a vérző karomat. Rám néztek, és javasolták, hogy menjünk be a Szent János kórházba, és ott jó lesz nekem. Bementünk, és tényleg jó lett.

Először is bekenték a pofámat a szokásos vérpiros trutyival, amitől a kevésbé sérült ember is úgy néz ki, mint Drakula a vámpírtársaival folytatott kajacsata után, majd lebasztak, hogy miért ide jöttem, amikor én 13. kerületi lakos vagyok. Mondtam, hogy én ehhez nem értek, én csak esni tudok. Akkor kiosztották, hogy vigyenek el CT-re és röntgenre, de addig is feküdjek fel a tologatós asztalkára, nadrág és pulóver nélkül. Volt vagy tizenkét fok a rendelőben, igen kellemes volt. Azért rám terítettek egy lepedőt, hátha attól jobb lesz. Nem lett. A piros trutyi rövidesen rám száradt, és rögzítette a sebekben maradt aszfaltdarabokat. De ez nekem jó volt. Ha Athina nem jön, és takar be a kabátjával, ott fázom fel a rendelőben.

A szomszéd asztalon egy öregasszony szerencsétlenkedett, azt ismételgette rebegő hangon, hogy jaajajajajaj, és mindenáron le akart esni. Végül az orvos rászólt, hogy kussoljon. Eggyel arrébb egy tűzoltó feküdt, annak egy gázpalack robbant a képébe valami oltás során. Odakint várakozott még két beteg, az egyik a körfűrésszel leszedett ujját hozta javításra, a másik húsklopfolóval intézte el ugyanezt. Egyiküknek sem tudták már visszavarrni, mert bár idejében odaértek, a dokik el voltak foglalva a kávézással. Én is majd' egy órát feküdtem ott, de basztak megvizsgálni. Nem vagyok orvos, de tudtommal agyrázkódás gyanúja esetén pupillareflex vizsgálatával kezdik az egészet. Ilyen nálam nem volt. Megjáratták rajtam a CT-t, majd a röntgengépet, egyik sem mutatott semmit, és jobb híján bemondásra beírták a lapomra, hogy agyrázkódás. Ezután befizethettük a 300 forintos vizitdíjat. Mondták, hogy bent kéne maradnom két napra, megfigyelésre. Mondtam, hogy egy nagy lófaszt. Akkor kaptam egy papírt, hogy én saját felelősségre vagyok hülye, és Athina gondjaira bíztak. Mondták azt is, hogy én most törvény szerint beszámíthatatlan vagyok, ennek nagyon örültem, hiszen akkor akár bankot is rabolhatok, de sajnos kiderült, hogy Athina gyámsága alatt vagyok, tehát ő felel érte, ha például este lenyilazom a Gyurcsányt.

Itt vagyok tehát, csodálatosan áttextúrázott arccal, és enyhe agyrázkódással, de legalább kikerültem a magyar egészségügy karmaiból. Annak az olvasómnak, akit épp akkor hoztak be bokatöréssel, jobbulást kívánok.

A biciklizés célja egyébként a két kilométerre levő Auchan volt. A megtett távolság kb. 30 méter.