DROID-671
2007.01.10.
blog
droidzóna
levrov
A tegnapi droidsztori kapcsán többen is írták, hogy már olvasták majdnem ugyanezt máshol. Két eset lehetséges tehát, vagy süldő lánykánk is gonosz nácirasszista, aki mások szellemi termékét lopja, vagy sok a hülye a világban, és néha ismétlik magukat. A valóság kiderítése a Jóisten dolga, aki nyilván a kénköves poklok legmélyére hajítja, aki droidsztorit lop, hogy ott égjen el azokkal, akik szintén lopják mások szellemi termékeit, netán zsidót vernek kihalt kapualjakban. Én ilyet soha nem tennék, sőt, tegnap megmentettem egy droidot a veréstől. Úgy, hogy nem vertem meg.
Történt ugyanis tegnap, hogy a boltból elhoztam egy félig kiürült festékspray-t, és hazafelé ráfújtam a Móriczon a metróépítkezés palánkjára, hogy MUK. Nehogy már elfelejtsük, mi a dolgunk. Annak az okádék papundeklifalnak mindegy, rövidesen úgyis elbontják. Indultam volna a villamos felé, mikor valaki utánam ordított:
- Hö! Hát ez most mire volt jó! Ájjá' meg, me' utánad megyek!!
Megálltam megnézni, ki ez a bátor. Egy leírhatatlan kardigánba tekert, szemüveges fószer volt. Mögötte az utánfutója szorongatott két teszkós szatyrot, rémülten pislogva szanaszét, úristen, apu bepipult, most mi lesz. Apu egy kinyitott mobiltelefonnal hadonászott felém, de ígéretével ellentétben mégse jött utánam.
- Mé' kell összebaszni mindent, he?!
- Mindent?
- Igen, összefirkálni a falat és kárt okozni!
Néztem a düledező deszkakerítést, számolgattam, mennyit érhet, és ebből mennyit von le a felirat.
- Mé' kellett azt odaírni, mi?!
- Tudod, mit jelent?
- Azt, hogy Márciusban Újrakezdjük! - lepett meg a droid, nem néztem volna ki belőle, hogy tudja.
- Így van.
- Na és mié' kell odaírni?!
- Azért, hogy el ne felejtsük. Vagy neked jó a Gyurcsány?
- Igen, nekem jó a Gyurcsány!! - üvöltötte magából kikelve a droid, mire a járókelők többen megtorpantak, és furcsán néztek rá. Nem egy életbiztosítás ilyesmit üvöltözni a pesti utcán...
- Akkor majd te majd nem jössz.
- Van erre neked engedélyed?!
A járókelők közül többen csendesen röhögni kezdtek.
- Mert mit csinálsz, ha nincs?
- Akkor... akkor rád hívom a rendőrséget!! - kiáltotta, és harciasan magasba emelte a telefont. Biztos le is fényképezett, hogy legyen bizonyíték.
- Na, ne röhögtess.
- De bizony, rád hívom őket!
- Aha. Én meg odamegyek és felrúglak, na?
- Mi... mi... kit rúgsz te fel?
- Téged.
- Engem?
- Igen, téged.
- Hát... hát... de hát...
A villamos ajtaja közben berregni kezdett.
- Na, jól van, nincs nekem erre időm - legyintettem és felszálltam.
- Te szemét huligán... még a nevedet se tudod leírni! HÉ!! Állítsák meg! Rendőrség! Húzzák meg a vészféket!!
De nem húzták meg. A faszi őrjöngve anyázott a távolodó villamos után, a járókelők pedig mosolyogva továbbmentek.
Tudom, vandál barom vagyok, ne írjátok meg.
| << előző droid | következő droid >> |