DROID-666
2006.12.28.
blog
droidzóna
levrov
A kuruc.info teljes stábja véletlenül épp a 666. droidsorszámot kapja. Nem hittem volna, hogy egyszer beküzdik ide magukat, hiszen valaha korrekt kis portálocskának indultak, mint tudjátok, magam is teljes mellszélességgel támogattam őket, cikkekkel is. Mostanra azonban haragban vagyunk, mert - biztosan emlékeztek - szakmai színvonaluk hihetetlen lecsökkenése okán kénytelen voltam elhatárolódni tőlük. Nem az általuk képviselt ideológiától, hanem attól a színvonaltól, ahogy azt előadták. No, hát ezen nagyon megsértődtek ám.
A minap már bemutattam itt egyik levelüket, amelyben felháborodottan követelik, hogy kérjek tőlük bocsánatot, amiért szakmai kifogást támasztottam lapjuk ellen. (Ha valaki erre sem emlékezne: először belenyúltak egy cikkembe a kérdezésem nélkül, aztán közöltek egy különösen idétlen írást arról, hogy október 23-án egy rendőrnél "náci pisztolyt" láttak. Röhej.) Ekkor megfenyegettek "leleplező cikkek" közlésével rólam. Ezt a levelet tettem közzé tegnap. Még aznap este megjött a folytatás. Ebben a következő állt:
Felszólítunk, hogy távolítsd el oldaladról általad nyilvánosság elé tárt magánlevelünket, ellenkező esetben újabb jogi következményeknek nézel elébe a PTK és a BTK alapján. Korábbi, több személlyel és szervezettel kapcsolatos valótlan és sértő tényállításaid okán ugyancsak.
Kuruc.info
Húha, köhög a bolha. Azt sem tudni, ki írta ezt a levelet, mert a szerkesztőség címéről a jelek szerint többen is írogatnak. Tudnivaló, hogy a kuruc.info jogilag nem létezik, tehát nem perelhet és nem is szólíthat fel. Különösen nem egy nekem címzett levél nyilvánosságra hozatalát nem tilthatja meg. Ennyit tud valamelyik injekciós házi jogtudor. Az már eszükbe sem jut, hogy ha ciki, amit írnak, akkor ne írják meg. Azt szintén nem közlik, hogy mely személyek és szervezetek nevében kíván majd jogi képviselőként fellépni ez a nem létező szervezet, és mivel sértettem én meg szegényeket.
A leendő leleplező cikk egyébként a következőket fogja tartalmazni:
- mit írtam én 1956-ról, két évvel ezelőtt (egész pontosan arról, hogy mit lát az egészből egy átlagos huszonéves)
- miért "barátkozom" én fialajánosokkal, havashenrikekkel, sőt, tótavéárpádokkal
- állítólag krisnás vagyok, ami szégyen
- a blogom tele van "szakmai" hibákkal, bezzeg a Kuruc.info
- a nekik írt cikkeim is mind szarok voltak, csak megtűrtek.
A várható kulcsszavak: "jellemtelen", "hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát", "hálátlan", illetve valószínűleg leszek még tolvaj és bűnöző is.
A Kuruc.info szerkesztői szerint egyébként minősült már árulónak egyébként Toroczkai László is (bár ez már elmúlt), vagy Z. Kárpát Dániel, a Kárpátia magazin főszerkesztője, de ide tartozik G. Kirkovits István is, a hunhir.hu-tól, és hasonlóan nem túl hízelgő véleménnyel vannak még a nemzeti radikális mozgalom legtöbb ismert alakjáról. Kérdés, ki a szalonképes a Kuruc.info számára.
| << előző droid | következő droid >> |