DROID-647
2006.09.05.

blog   droidzóna   levrov

Elnézést kérek a hosszú kihagyásért, ami a Droidzóna lelkes rajongóit nyilván a legmélyebb porba sújtotta. Hogy kiengeszteljem őket (dehogyis azért, igazából szarok a fejetekre ;)) folytatom ezt a méltán népszerű rovatot, mégpedig természetesen Faludy Györggyel, mert olyan jó hullákat rugdosni.

Faludy ugyanis az a fajta ember volt, aki mindig, minden rendszerben lázadni akart. Ha kapitalizmus volt, azért, ha kommunizmus, akkor azért, a lényeg, hogy addig nem tudott nyugodtan ülni a valagán, míg gumibottal nem kapott rá párat. Az pedig minden rendszerben van. No persze, vannak dolgok, amiért érdemes gumibotot kockáztatni, és van, amiért nem. Faludy inkább az utóbbi kategóriába tartozó dolgokat favorizálta. Mai történelemóránkon hallgassátok meg annak történetét, hogyan került Faludy elvtárs a recski munkatáborba, mint rendszerellenes elem, ami miatt bizonyos körökben azóta is nagy-nagy kommunistaellenes lázadóként emlékeznek rá.

Történt egyszer, réges-régen, egészen pontosan 1949-ben, hogy szeretett vezetőnk, Rákosi Mátyás születésnapja közeledtével verspályázatot írtak ki. Irodalmi folyóiratokban kérték az ország versfaragóit, alkossanak szépséges dicsérő költeményeket a nemzet billiárdgolyójának tiszteletére, s küldjék azokat ide és ide, erre a címre. Több se kellett Faludynak! Silány gúnyverset fabrikált Rákosiról, legépelte, gondosan ügyelve, nehogy ujjlenyomat maradjon a papíron, majd sötétedés után, arcát sállal eltakarva odaosont egy kihalt utcában árválkodó postaládához, feladta, és feltűnés nélkül eloldalgott. Otthon elégedetten dőlt hátra. Íme, itt a tökéletes bűntény, jól megmondta Rákosinak, és bizony nincs az a nyomozó, aki megtalálhatná. Az már eszébe sem jutott, hogy versét nyilván nem fogják felolvasni sehol, nemhogy a nagy ünnepségen, valószínűleg csak egy huszadrangú pártapparatcsik fogja felbontani a levelet, s az iromány a papírkosárban landol... Nagy eredmény, mi?

Képzelhetjük hősünk meglepetését, amikor pár nap múlva rátörte az ajtót az ÁVH, és már vitték is az Andrássy út 60-ba. Ahogy az szokás volt, leültették egy vallatóhelyiségben, és kezdték ráolvasni a képzelt bűnöket: kémkedés az imperialistáknak, titkos hálózat szervezése, szeretett pártunk vezetőinek meggyilkolásának tervezgetése, miegymás, miegymás, és végül: sértő gúnyvers írása Rákosi elvtársról! Szerencse, hogy a pincében voltak, így a padlónál nem eshetett lejjebb nagy költőnk álla.

- Ezt az egyet elismerem - bólintott - valóban én írtam a verset. De most már mondják el, hogy a fenébe derítették ki? Hiszem semmi nyomot sem hagytam magam után!

Az ÁVH-s tiszt elmosolyodott.

- Roppant egyszerűen. Az egész országban ötszáz valamirevaló költőt tartunk számon. Azt persze egyik sem engedhette meg magának, hogy ne vegyen tudomást a verspályázatról. Négyszázan küldtek be jobb-rosszabb, de határozottan dicsérő verseket. Kilencvenen, a reakciósak, ilyen-olyan indokkal kimentették magukat, betegségre, utazásra, ilyesmire hivatkozva. A maradék tízből kilenc az elmúlt év során disszidált. Maga maradt egyedül!

A zseniális húzás jutalma pár év kényszermunka volt a hírhedt recski rézbányában. Közben gondolkodhatott újabb verseken.

Blogzárta után érkezett: Faludy özvegye, Fanny "asszony", akit nemrég pornófilmben is megcsodálhattunk, most perrel fenyeget mindenkit, aki nem ismeri el néhai férjének irodalmi nagyságát. Vigyázzunk! Azt már meg se jegyezzük, hogy például Wass Albert özvegyének ilyesmire nem volt szüksége.