DROID-625
2006.07.16.

blog   droidzóna   levrov

Nem is tudom, hogyhogy nem került még ide egyik kedvenc cikitörténetem, ami - mily meglepő - jó tizenöt éve egy lemezújságban jelent meg először.

Volt egyszer, hol nem volt, egy fiú és egy lány. A lány szülei afféle beképzelt sznobok voltak, nem álltak szóba akárkivel, és baromi fontos volt nekik a társadalmi pozíció. Szerencsére a fiú sem egy utolsó proli volt, így nem is lett volna gond a kapcsolattal, ámde...

Ámde valahol el kell kezdeni a komoly kapcsolatot, és a helyzet előbb-utóbb eljutott odáig, hogy a fiút be kell mutatni az übersznob családnak. Mindketten kínos gondossággal készültek a nagy eseményre. Sznobék ugyanis a legkisebb apróság okán is elkönyvelhetik a fiút pallérozatlan tahónak, például ha nem megfelelő szögben tartja a könyökét teázás közben, és ennek beláthatatlan következményei lehetnek. Napokig nyálazták hát az etikett-tankönyvet, tanácsot kértek illemtanártól, beszereztek egy megfelelően elegáns öltönyt...

S pár nappal később valóban eljött a Nagy Nap.

A fiú végigvigyorogta a családi ebédet, előírásszerűen társalgott az egyébként kutyát sem érdeklő témákról, "levizsgázott" műveltségből, etikettből, minden lehetséges baromságra udvariasan felelgetett, és már úgy nézett ki, megússzák a veszélyes délutánt, amikor valami zavar támadt a rendszerben. Konkrétan a fiú kezdte úgy érezni, hogy az egész nap visszatartott fingmennyiség olyan nyomást kezd létrehozni odabent, hogy az már nem sokáig tartható...

Hoppá. Hová illik fingani sznobéknál? Erről nem rendelkezett az illemtankönyv!

Azt nem merte megkérdezni, merre van a vécé, hátha ezzel is megsért valami íratlan szabályt. Így egy darabig feszengett, majd felállt, elnézést kért, és kivonult a szobából. Majdcsak talál egy retyót, sznobéknál is biztos van ilyesmi... Aztán eszébe jutott, hogy az se lesz jó, mert a vécécsésze fel fogja hangosítani a dolgot, így talán az lesz a legjobb, ha keres egy ablakot, és a kertbe engedi ki a gonosz gázokat. Igen ám, de az ablakok előtt szépen összekötött, nehéz függönyök lógtak, amiket nem mert széthúzni, mert a jó ég tudja, hogy kell őket visszakötni a helyükre... Végül a legválságosabb pillanatban megpillantott egy kis tolóablakot. Aha, az jó lesz! Biztosan szellőző! Odaszaladt feltépte, recsegve-harsogva kieresztette a probléma okát a szabadba, majd megkönnyebbülve visszatért a családhoz.

Nagy örömében, hogy a nehéz helyzetet ily frappánsan megoldotta, nem is szentelt különösebb figyelmet annak, hogy a társalgás valahogy kissé merevebben folytatódott, mint eddig. Alig tíz perc múlva a család végre befejezettnek nyilvánította a teázást, s meglehetősen távolságtartóan, de udvariasan elköszöntek a párocskától.

Hazafelé a lány is feltűnően szótlan volt, csak nézett kifelé a kocsi ablakán. Kérdezte is tőle a fiú:

- Nahát, nem is tudom, miért mondtad, hogy a szüleid olyan szörnyűek. Egyáltalán nem azok.
- Igen... persze...
- Szerintem nagyon jó volt a hangulat.
- Igen... legalábbis amíg be nem fingottál a tálalóablakon...