DROID-590
2006.05.27.
blog
droidzóna
levrov
Történelmi droid mindig van; hatezer év történelem termelte őket becsülettel, most aztán van miből válogatni. A háború pedig, ugyebár, mindig dupla termést hoz. Kétszázhuszonhárom évvel megkésve gratuláljunk egy bizonyos Lord Chelmsford angol tábornoknak, aki 1879-ben angol katonákat vezetett győzelemre a zuluk ellen - hát, legalábbis majdnem.
A zuluk, ha valaki nem tudná, Afrika legfejlettebb népe voltak. Persze a XIX. században még ez is messze elmaradt Európától, de már eljutottak a központosított hatalomig, az útépítésig, sőt, az írásbeliségig, ami azért elég nagy szó volt Niggerföldön. Kiváló, igen fegyelmezett hadsereget is kiépítettek, vaskemény harcosokból. Egyszer egy angol misszionárius járt királyuknál, Cetewayo-nál, és a pokol tüzének kínjait ecsetelte neki, ahová azok jutnak, akik nincsenek megkeresztelve. A király csak nevetett, és így szólt:
- Pokol tüze? Ugyan! A katonáim eloltják, ha parancsolom!
Azzal parancsot adott egy csapat katonájának, hogy a közelben égő domboldalon egyék meg a tüzet. A katonák gondolkodás nélkül a szájukba tömték az izzó fűszálakat, tekintet nélkül a sérüléseikre.
- Megesszük a pokoltüzet is, ne félj! - búcsúztatta a misszionáriust Cetewayo. Azon melegében ki is tiltotta a misszionáriusokat az országból, mert kezdett elege lenni belőle, hogy mindenbe bele akarnak szólni. Ekkor jutott eszükbe az angoloknak, hogy ki kellene irtani ezt a veszélyes népséget, mielőtt veszélybe kerülnek helyi érdekeltségeik.
A tüzes bemutató híre persze eljutott az angol hadsereghez is, de nem vették komolyan. Ugyan, hiszen a zuluk csak ostoba feketék, mit tehetnének a modern fegyverek ellen! Így hát amikor 1879-ben az angolok Isandhlwana alatt megütköztek a zulukkal, a katonáknak nem adtak lőszert, csak egyetlen sortűzhöz. Gondolták, ezek a buta vadak úgyis szétszaladnak majd. Hát, nem szaladtak... A lőszerükből kifogyott katonákat az utolsó szálig lemészárolták. Sok halottat később a vaspántokkal lezárt, teli lőszeres ládák mellett találtak meg, leszakadt körmökkel.
Cetewayo királyt néhány hasonló eset után végül mégiscsak komolyan vették, az ulundi csatában legyőzték seregét és foglyul ejtették. Angliába vitték, ahol rövidesen Viktória királynő személyesen is hajlandó volt őt fogadni. Az angol főrendek egészen megdöbbentek, amikor az emberevő vadember helyett egy civilizált, udvarias, angolul kiválóan beszélő fekete úriember lépett eléjük, és művelt ember módjára társalgott el a királynővel. 1883-ban szabadon engedték, visszatérhetett hazájába, és még angol segítséget is kapott, hogy hatalmát visszaszerezze. Ám ez már nem sikerült, az időközben kitört polgárháborúban alulmaradt.
Ami a zulu királyságot illeti, bármily hihetetlen, de mind a mai napig megvan, mint a Dél-Afrikai Köztársaság egyik autonóm tartománya. A zuluk jelenlegi uralkodója, hivatalosabban a tartomány elnöke Zwelithini Kabhekuzulu. Igen civilizált, kultúrált népek, és éppen úgy lenézik a kontinens "sötét" részén élő rongyos niggereket, mint a csúnya, rasszista fehérek.
| << előző droid | következő droid >> |