DROID-476
2005.11.09.

blog   droidzóna   levrov

Ma este felvettük a fekete csuklyát, hátizsákba bele a laptopot, hozzá ezt-azt, ami kellhet, és elindultunk az éjszakába rövid B nevű kedves olvasómmal. A múltkori eset a T-Com reklámplakátjával ugyanis még mindig nem hagyott nyugodni: az rendben, hogy golyó- és Demszkybunkó-álló a piszok, de valami csak zenél benne, valahogy csak hozzá lehet piszkálni, és ha már piszkáljuk, hát miért ne tegyünk bele valami hallgathatóbb zenét?

Mielőtt valaki elkezdene sipákolni, hogy micsoda vandál állat, börtönbe vele, hadd mutassam be, mi váltotta ki belőlem ezt a reakciót.

Kedves Olvasó! Képzeld el, hogy egy szürke reggelen, ködben, hidegben állsz a villamosmegállóban, reménytelenül várakozva a zsúfolt szerelvényre. Körülötted a csorda, prüszkölnek, köhögnek, autók pöfögik rád a kormot, és ma is mész abba a hülye irodába. Megvan? No, akkor most töltsd le és hallgasd meg ezt a "zenét." Ne menj sehová, állj egy helyben, és hallgasd loopolva legalább tíz-tizenöt percig, mert ennyi idő, amíg a villamos előcammog, és ugyebár a megállóból se nagyon lehet elmenni sehová. Ha öt-hat perc után még nem rúgtad szét a hangfalat, akkor a felmenőid között bizonyára tekintélyes számban fordultak elő birkák.

Lírai zene, 2 MB
Ez volt az, ami miatt eredetileg Demszky-bunkót ragadtam. Leírhatatlan!

Punk zene, 1.5 MB
Kapaszkodjatok, öcsisajtok, ez itt a punkrock T-Com módra! Kapásból mehetne a szanalmas.hu-ra, vagy akár a Droidzónába. Szóval ez itten punk, nem én találtam ki, hanem a marketingesek.

Na. Érted már, miért jött rám a vandálhatnék? Akkor haladjunk.

Persze nem akartam én tönkretenni a remek zenélő reklámhordozókat. Ugyan, micsoda barbárság! Meg ahhoz minimum páncélököl kellene. Inkább azon gondolkodtam, hogyan lehetne átalakítani a modern technika eme vívmányát, hogy ne ezt a hátborzongató kántálást nyomassa. Mi lehet benne? Valami zenedoboz, bizonyára: CD lejátszó, spéci elektronika, ami memóriachipből lármázik, netán egy egész számítógép is lehet benne. Két ötletünk volt: az egyik, hogy a megfelelő drótok eltérítésével az ismeretlen zenedoboz helyére egy magunkkal vitt, ócska MP3 lejátszót illesztünk, a másik, hogy megkeressük, hogy lehet kicserélni benne a felvételt, és így tanítjuk móresre a pimasz reklámhordozót.

A reklámzene helyére természetesen épp odaillő zeneszámot választottunk, ez pedig a Rózsaszín Pitbull Ne szívjál füvet című örökzöld dala. Biztosan tetszeni fog a megálló közönségének! Célpontként pedig három megállót jelöltünk ki: a Kossuth téren egyszer már megrugdosott példányt, az MTA épülete előtt, a Lánchíd pesti hídfőjénél levőt, illetve az Árpád hídnál, a 106-os megállójában ízléstelenkedő darabot. A műveletet az MTA-nál kezdtük, mivel az volt a legkevésbé szem előtt.

A célpont

A lakatot leszedni nem volt valami bonyolult feladat, egy fémfűrész csodákra képes. A plakátot rejtő doboz felnyitásával már annál több gond volt, mert eléggé vandálbiztosra tervezték, de végül ezt is megoldottuk, "mint sav az egeret", ahogy B mondja éppen a vállam mögül. Ez egy nyírségi duma.

A lakat

Az üvegfal mögött egy műanyag lap lapult, ez tartotta a plakátot, mögötte pedig fénycsövek meredeztek. A zenélő szerkezet meglepően egyszerűnek bizonyult: egy műanyag doboz, benne egy kis erősítő, némi elektronika, egy közönséges, boltban kapható MP3 lejátszó, s mindehhez egy hosszú élettartamú zselés akkumulátor. Hát, ennél bonyolultabbra számítottam! Egyébként nem érdemes nekiállni szétverni a plakátokat az MP3 lejátszóért, ki vannak herélve, a vezérlésük beleintegrálva az eszközbe. (Ha valakit egyébként érdekel a lejátszó doksija, tessék, az is rajta volt.)

Hekk!

Innen már meglehetősen egyszerű volt a dolog: laptop elő, MP3 lejátszóba drót bedug, anyáz, mert a drót nem jó, összes haver körbetelefonál, hátha valaki tud adni egy megfelelőt, majd taxira hosszasan vár, ezúton köszönöm Zionának, hogy kisegített. Szóval drót bedug...

A titkos szerkezet

Nem dug be. Az alsó rakparton pont ekkor állt meg egy rendőrautó, kiszálltak, és nekiálltak közútiellenőrizni. Nabaz! Vártunk egy darabig, de nem mentek el, így átmentünk a Kossuth térre.

Itt már gyorsan végeztünk: lakat le, USB bedug, MP3 lecserél, plakát vissza, röhög, elsétál. Igaz, közben véletlenül eltörtük a plakátot tartó műanyag lapot, de hát bocs, vegyenek újat.

Mivel a rendőrök még mindig ott dekkoltak, elbuszoztunk inkább az Árpád hídhoz, "rendbe tettük" az ott alkalmatlankodó példányt is. Ez már elég jól sikerült, nem törtük el azt a hülye műanyag lapot, pedig tényleg nem egyszerű feladat egyben kivenni és visszatenni, hála valami fakezű tervezőnek.

Névjegy

Visszamentünk az Akadémiához. Ezt a táblát félig szétszedve hagytuk itt, kicsit aggódtam is, hogy nem viszik-e el, de rendben a helyén volt. Nekikezdtünk az összerakásának, épp próbáltuk kinyitni a dobozt, amikor hirtelen elkezdett felénk futni egy pasas.

- Mit csináltok! Mi a kurva anyátokat csináltok a plakáttal!! He?!

Mindketten azt hittük, hogy részeg. A felbőszült ürge nekem rontott és meglökött. Hát én meg visszalöktem, játsszunk ilyet, ha akarja. No de ettől nem állt le, csak emberkedett tovább, addig-addig, hogy fogtam a stukkert, és bumm, beterítettem egy adag könnygázzal. Szerencséjére épp hátralépett, így csak a felhő széléből kapott, de menten lehiggadt.

- Te... rám lőttél? - kérdezte, miután lepergett előtte az élete.
- Igen - feleltem, az igazsághoz híven. - Miért, mit vártál?
- Meg vagy te őrülve?!
- Hát ha így jössz ide, hogy anyámat szidod, meg verekedni akarsz, ne csodálkozz!
- De ez... ez az én plakátom!
- Aha. És?
- Mit csináltok a plakátommal? Miért kell tönkretenni?

Eddigre idegen barátunk már lenyugodott, és én is eltettem a stukkert.

- Nem tesszük tönkre. De mi az, hogy a tiéd?
- Dehogynem teszitek, a Kossuth tériben is összetörtétek a műanyagot!
- Hát, az igaz, de nem volt szándékos.
- De ez... ez az enyém, ezt én bérlem.

Kiderült, hogy egy csóri kisvállalkozót sikerült kis híján halomra lőnöm (na ja, de hát mit kurvaanyázik meg lökdös a pesti éjszaka közepén), akit a T-Com megbízott, hogy készítsen ilyen zenélő szarokat, és most ő felel azért, hogy ezek működjenek. Nem a T-Com üzemelteti tehát a villamosra várók idegeit tépázó horrormasinát, hanem ez a kis alvállalkozó, akinek szegénynek semmi beleszólása nem volt, hogy mit tesznek bele a gépébe, csak jár minden éjjel javítgatni a szétvágott kábeleket, mert bizony nem mi voltunk az egyetlenek, akik nem bírták ideggel a plakátfiú csábos danonászását. Mire idáig elmondta a történetet, vázolva számunkra a kusza megbízói és alvállalkozói viszonyokat, már a sírás határán állt, hogy ez neki mekkora kár lesz. Mert nem csak eltörtük a műanyagot, hanem a szoftvert is lecseréltük. Meg még őt is majdnem lelőttük...

- Hát mennyibe kerül az a műanyag?
- Az a legdrágább az egészben, harmincezer forint...
- Hát jó, megtérítem.
- És a lakatot is levágtátok!
- Adok egy másik lakatot. De mondd csak, mi lenne, ha inkább a T-Comnál reklamálnál? Hiszen ők tehetnek az egészről.
- Á, azoknál hiába - legyintett szomorúan. - Azokat nem érdekli semmi, csak működjenek a gépek.
- Ezzel a szar buzizenével? Idegbajt kapnak az emberek! Én is. Szeretnék nyugalomban várni a buszra, nem egy homokos szerelmi vallomását hallgatva.
- Tudom, hogy mekkora szar, ne nekem mondd, nem én találtam ki.
- Biztosítást nem is kötöttetek a plakátokra?
- Hát, nem...
- Szerintem a T-Commal megtéríttethetnéd a kárt. Amit mi csináltunk, szerintem teljesen érthető.
- Hát igen, érthető... Hát, majd kérek egy másik műanyagot.
- Meg is lehet ragasztani.
- Á, nem kell... kicseréljük majd...
- Tessék, itt egy lakat - azzal a kezébe nyomtam a pótlakatot, amire az eredetit akartuk kicserélni.

Hármasban visszaraktuk a plakátot, majd kezet fogtunk és elváltunk. Azt ugyan elfelejtettem mondani neki, hogy az Árpád hídi plakát is át van alakítva, de hát majd észreveszi. Azon nem törtünk el semmit. Hogy a kárt megfizetem, ha kell, továbbra is állom!

Most azon gondolkodom, mi lenne, ha jól szájon kenném azt a nagypofájú juppiköcsögöt a T-Com marketingosztályán, aki ezeket a zenélő szarokat kitalálta, és aki miatt most a történet összes szereplője szívja a faszt. Ő elrendelte odafönn, hogy a zene márpedig legyen a járókelők agyába döngölve, akár tetszik, akár nem, mert ő ezt így gondolja hatékonynak, ellentmondásnak pedig helye nincs. Mi lenne, ha fognék egy kurva nagy hangfalat, bemennék a T-Com központjába, és az irodájuk közepén elkezdnék mondjuk Rammsteint tolni csutka hangerőn, akár tetszik, akár nem. Mert én meg ezt gondolom hatékonynak!