DROID-339
2005.04.18.

blog   droidzóna   levrov

Rutin mester folytatásos gerontológiai tanulmányának befejező részéhez érkeztünk. Tessék kapaszkodni.

A legkeményebbet pedig a végére hagytam:

THE TRUE DEBRECENI MAMA STORY

Viszonylag későn jöttem rá, hogy ő tulajdonképpen az másik dédnagyanyám. Az egyik ugyanis nagyon aranyos volt, iszonyúan szerettük, és mindenki Dédikének szólította. A Debreceni Mama azonban nem érdemelte ki ezt a titulist a családban, hanem lakhelyéhez kötődő elnevezése eleve sugallta, hogy hopphopp, itt bizony pittyputty van... Nem is kicsi.

Mikor én megismertem, már túl volt az aktív időszakán - abban az időben meg sem kottyant neki kétgyermekes házaspárok szétválasztása! - és valamilyen megfoghatatlan okból velem szimpatizált, az unokatestvéreimhez azonban mindvégig mély, kölcsönös és szenvedélyes utálat fűzte. Ő egy kibírhatatlanul szekáns (figyelem! szakszó!), mindent jobban/előbb/máshogy tudó egyéniség volt, de ebben még nincs különösebb poén. A papa, amíg bírta, válogatott kínzásoknak volt kitéve mellette, pl. mivel igen gyengén tudott csak olvasni, a mama VETT NEKI egy általános iskolai OLVASÓKÖNYVET, és azzal nyaggatta, hogy tanuljon, sőt a TANÍTÓNÉNI szerepét is magára vállalta... Borzasztóan röhejes volt kiskölyökként látni, ahogy a 70 éves öreget egy olyan könyvvel cseszegetik, amin én már vagy öt éve túlvoltam... Az olvasásórákat MENETRENDSZERűEN a családi látogatások időpontjára időzítette Debreceni Mama, így nem maradtunk ki semmi jóból. Volt, hogy megsajnáltam az öreget, és segíteni akartam, de az SZIGORÚAN tilos volt: ilyenkor Debreceni Mama MAGÁZÁSRA váltott, és osztotta az észt a papának:

- Maga csak ne hagyja a gyerekre, vén hülye, igenis tanulja meg, ha eddig lusta volt rá... stb.

Később Debreceni Mama gyűjtőszenvedélye fajult rögeszmévé: volt úgy, hogy HÁROM - a villanyszámla miatt természetesen kikapcsolt - hűtőszekrény volt a NAPPALIBAN, amiket Debreceni Mama afféle komódnak használt: pl. a pamutgombolyagok a tojástartókban sorakoztak. A hűtőket azért vásárolta halomra használtan, mert OLCSÓK voltak. Egyszer egy háztartási gépszerelőt is kihívott, és súlyos pénzeket fizetett a szakvéleményért és a kiszállásért, mert aggódott hogy ÁLLÁSÁBAN tönkremegy a sok hűtő! Persze bekapcsoli nem volt szabad, hogy ellenőrizzük a működöképességét, mert az drága...

A csúcspoén az volt, amikor MEGAJÁNDÉKOZTA anyut. Egyik látogatásunk egész ideje alatt azt hajtogatta, hogy hú de fogunk mi örülni annak, amit ő ad majd nekünk, meg stb. Mikor elérkezett az indulás ideje, Debreceni Mama átszellemült arccal kinyitotta a szekrény - nem hűtő - ajtaját, és megmutatta az ágynemű mögé ELREJTETT kb. 25 éve lejárt szavatossági idejű, DOHOS LISZTKÉSZLETÉT, amit maradéktalanul nekünk akart AJÁNDÉKOZNI! Drabális mennyiségről volt szó! Mivel a tárgyalásos megoldás ("nem fogadhatjuk el, jó lesz az még magának", stb.) semmire nem vezetett, nem volt mit tenni: faterral nekiálltunk lehordani az autóba az ipari mértékű készletet... Utána, mikor otthon kiderült, hogy természetesen már Rákosi apánk sem ehetett volna ebből a lisztből sütött kenyeret, mert már a Don-kanyarban romlott volt, kezdődött elölről a macera : KI KELLETT hordani az egészet a szemeteskonténerbe.

A para akkor lett úrrá rajtunk, amikor Debreceni Mama sokat próbál menye - ő az egyik, fullkorrekt nagymamám - közölte, hogy HIBÁT követtünk el, amikor kidobtuk a cuccot, mert ő már járt úgy a Debreceni Mamával, hogy a tőle kapott, kidobott AVAS zsír helyett EHETőT kellett adni, mert VISSZAKÉRTE!

Ebbéli félelmünkben nem is nagyon látogattuk utolsó idejében, így csak hírből ismerem a TEAFőZÉSI módszerét. Spórolási megfontolásból a szobában, a gázkonvektoron főzött teát. Oly módon, hogy ha megkívánta a teát, a viráglocsolásra félretett vízből öntött a konvektoron álló csészéjébe, tett hozzá egy filtert meg cukrot, és NYOLCASRA csavarta a konvektort! A dolgot súlyosbította, hogy miután a műanyag cukortartó elolvadt, a KONVEKTORRA ÖNTVE, á'la nature tárolta a cukrot, ami a gyakori teafőzési akciók miatt hamar karamellás kőzetet képzett a platnin...

A lakást végül megöröklő szerződéses ápolónő azonban nem ezen, hanem a KONYHA állapotán hányta össze az amúgy egész flott előszobát. Debreceni Mama ugyanis élete utolsó három esztendejében NEM lépte át e helyiség küszöbét, és előtte is hosszú ideig csak hordta ide a mosogatatlan cuccokat. A szag állítólag azonnal ölő volt, és a teljes edénykészletet meg kellett semmisíteni...