DROID-336
2005.04.15.
blog
droidzóna
levrov
Nővérem idestova sok éve közalkalmazottként tengeti napjait, egy VIII. kerületi iskola titkáraként. Mondanom sem kell, az intézmény nem éppen a közoktatás nívómaximumát képviseli, s értendő ez nem csak a javarészt C kategóriásokból álló diákseregre, hanem a tanári karra is. Kedves kis zártosztály ez, megfelelő hierarchiával: a cigányok megszokták már az ordibáló pedagógus-selejteket, és csak akkor verik meg őket, ha rossz jegyet merészelnek adni. Így telnek a napok, s mindenki elégedett. Nővérem meg időnként hoz egy-egy droidsztorit.
Egyszer az iskola szoftvert akart vásárolni az ebédbefizetések nyilvántartásához. Ahogy azt kell, közbeszerzési tendert írtak ki, amire három pályázat is érkezett. Az első pályázó egy elég korrekt programot készített Delphiben, mindent tudott, nem is volt drága. A második egy Foxpro-s cucc volt, kicsit butább, de végül is használható, s ez sem került túl sokba. A harmadik egy szedett-vedett-összetákolt Visual Basic okádék volt, igazi bugware, elindítani sem mindig lehetett, nemhogy használni, ráadásul messze ez volt a legdrágább. No, mit gondoltok, melyik nyert? Persze, hogy az utóbbi. No és miért? Mert macis ikonja volt!! Ami a tanárnők szerint csuda aranyos volt!!!
A tanárnők, hát igen. Egyszer a matektanárnő elgondolkodva fordult nővéremhez:
- Te... 13 óra, az hány óra?
- Délután egy.
- De... de biztos?
- Igen, biztos.
Az igazgatónő meg persze nem azért lett igazgató, mert több esze volt. Egy napon feldagadt arccal, magában nyögdécselve jött munkába. Nővérem ránézett, majd megkérdezte:
- Mi az, fáj a fogad?
- Jaj, jaj, nagyon!
- Hát miért nem mész fogorvoshoz?
- Nincsen nekem arra időm, Krisztikém...
Másnap jön be a dirinő, duzzanat sehol, ragyog a szeme.
- No mi az, mégis elmentél fogorvoshoz? - így a nővérem.
- Ugyan, Krisztikém, mondtam, hogy nincs nekem arra időm. Kihúztam magamnak otthon, a fürdőszobában!!
| << előző droid | következő droid >> |