DROID-305
2005.02.25.

blog   droidzóna   levrov

Nem, ez nem a levrov, hanem a Droidzóna, mégis idekerül most egy olvasói levél.

22 ezer kiló mérgezett tv-paprika került az országba Marokkóból. Az ÁNTSZ tudomása szerint a Cora és a Match áruházakba kerülhetett az áruból, de jutott a kiskereskedőknek is az áruból. A rovarirtót tartlamazó zöldség - amely pupilla tágulást és nyáladzást okozhat - különösen gyerekek esetében lehet veszélyes, ha többször esznek belőle. A forgalmazó ellen államigazgatási eljárás indult. Te tomcat! deritsd mar ki, hogy mi a ferde fasznak kell kulfoldrol foleg ilyen putto helyekrol behozatni zoldseget, gyumolcsot, amikor itthon mindne zoldseg es gyumolcs jobb mint az egezs vilagon barhol (jo, kieveve narancs). elhiszem hogy penz, de ez akibebaszott match inkabb elveszti jopar vasarojat, minthogy rendes magyar termeket adna? DE SZAJBABASZNAM AKI EZERT FELELOS

Elmesélek nektek egy jó tíz évvel ezelőtti történetet. Annak idején, tizenhét évesen a Blikk külsős újságírójaként dolgozgattam. Nem én voltam a hullákat kiásó, terroristákat interjúvoló sztárriporter, de a vak tyúk is talál szemet elv érvényesült, és egyszer én is kifogtam egy országos botrányt. Az is az élelmiszeriparról szólt.

Édesapám egyszer azzal jött haza, hogy felhívta őt egy volt kolléganője, aki akkor - ha jól emlékszem - a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott irattárosként, hogy szeretne kiszivárogtatni egy meglehetősen érdekes dokumentumot a sajtónak. Más újságíró ismerőse nem lévén engem próbált elérni. Találkoztunk, és egy kétoldalas jelentés fénymásolatát adta a kezembe, némi kommentár kíséretében. A lap fejlécén pecsét jelölte, hogy az anyag bizalmasan kezelendő.

A jelentés írója arról számolt be a minisztériumnak, hogy nemrég penészgombával fertőzött kávészállítmányok érkeztek az országba. Megállapították, hogy a különös gomba egy ochra-toxinnak nevezett anyagot termel, amely súlyosan rákkeltő. A minisztérium illetékesei egyeztettek a kávét importáló cégekkel, s itt meg is voltak nevezve mind: Douwe Egberts-Compack, Jacobs, Nestlé Magyarország, és így tovább. Minden magyarországi cég neve, minden kávémárka szerepelt itt. A cégek képviselői elismerték, hogy a szállítmány fertőzött, de egyúttal kijelentették, hogy nem tudják, hogy kerülhetett az országba. A jelentés készítője azt is megállapította, hogy az ochra-toxin koncentrációja a kérdéses szállítmányban 20 mg/kg körül van, ám a törvényben rögzített egészségügyi határérték 5 mg/kg, illetve hogy sem az anyag, sem maga a gomba nem irtható ki a kávéból hőkezeléssel, gőzöléssel - vagyis kávéfőzéssel. Az irattáros hölgy meg is mutatta saját kísérletének eredményét: a pár napja lefőzött kávé zaccát elborította valami rózsaszínes réteg, ami nem hasonlított a szemétben heverő zaccon normálisan jelentkező, zöldesfehér penészre.

Kultúrált országban mit tesznek ilyenkor? Fogják a mérgező élelmiszert, és beleborítják a tengerbe, vagy mozdonyt fűtenek vele, vagy ha azt sem, hát odaadják a cigányoknak. Nem így Magyarország! Azzal az indoklással, hogy az 1971-ben megállapított egészségügyi határérték elavult (!!!), felemelték 20 mg/kg-ra! További indoklás: erre nemzetgazdasági okokból van szükség, ugyanis a cégek érdekeit sérti, ha nem tudják értékesíteni a fertőzött kávékészletet. Ez így benne volt a jelentésben! Tehát az olyan kávé, amiből a jelentés megállapítása szerint napi 2-3 csésze biztosan rákot okoz, nyugodtan eladható a buta parasztoknak, dögöljenek meg, első a profit.

Ám a jelentésnek nem volt még vége! Ez a rész még csak egy korábbi intézkedést írt le. A jelentés azzal foglalkozott, hogy amióta ezt a kis törvénykiigazítást elintézték, újabb szállítmányok érkeztek, amelyekben még ennél is magasabb volt az ochra-toxin mennyisége. Ekkor engedélyezték a cégeknek, hogy a mérgezett, penészes kávét tisztával keverjék, hogy így csökkenjen a méreg koncentrációja. Ez roppant jó, csak hát ugye a penésznek van egy olyan tulajdonsága, hogy terjed. Tehát az lehet, hogy amikor Háziasszony Jánosné megvette a kávét a boltban, nem volt benne olyan sok penész, de miután egy hetet vagy egy hónapot állt a spejz polcán, bizony igencsak megváltozott a vegyi összetétele. Na de sebaj, éljenek a cégek, s dögöljön meg a paraszt. Nemzetgazdasági okokból, ugye. Mellesleg egyik kávéforgalmazó cég sem magyar.

A jelentésből cikket írtam, bevittem a szerkesztőségbe, s ők annak rendje és módja szerint le is közölték. Azonnal óriási botrány tört ki. Hogyne tört volna, hiszen csak hónapokkal voltunk az előző nagy élelmiszeripari skandallum, a paprikabotrány után, amikor a pirospaprikáról derült ki, hogy mérgező, míniumtartalmú festékkel keverték. Napokig másról sem zengett a sajtó, mint a Blikk kirobbantotta kávébotrányról. Érdekes azonban, hogy a cikkemből kihúzták a cégek nevét. Sosem tudtam meg, hogy miért, de a Blikk nem tartotta fontosnak, hogy a parasztoknak elmondják, ki mérgezi őket. S mivel ez nem szivárgott ki, más lapok sem írták meg a neveket.

És az ügyet szépen el is kenték... Hogyan? Hát, nem túl elegánsan, és igen pofátlanul.

Néhány nappal az ügy kipattanása után hirtelen szerepelt a tévéhíradóban - nem emlékszem már, hogy melyikben - egy riport, amelyben nagy csinnadrattával leleplezték azt az aljas, haszonleső céget, amelyik mérgezett kávét merészelt behozni az országba. A stáb nagy diadalmasan kivonult valahová Budapest szélére, és egy raktártelepen megmutatták, hogy egy bizonyos Doloár Kft-t, hogy ezek voltak azok! Mutatták is, hogy a cég telepén raklapszám állt a becsomagolt kávé. Igaz, ilyen csomagolást még az életben nem látott senki a boltokban: sima ezüstszínű papír, rajta valami sepec alatt megtervezett logó és felirat. A cég vezetője, valami dagadt, körszakállas pofa sírós hangon tiltakozott, hogy ők nem is ilyenek, ők jó kávét árulnak, és demonstratívan meg is ivott belőle egy csészével a kamera előtt. Ezzel az ügyet le is zárták, többé nem lehetett hallani róla a sajtóban. A Doloár Kft-ről sem. Érdemes lenne megnézni a cégbíróság archívumában, hogy mikor alapították és meddig létezett...

Nekem persze egy kicsit baszta a csőrömet a dolog, mert már akkor is volt bennem némi alapvető igazságösztön - ez állítólag csak a fiatalokban dolgozik, hát akkor én örökifjú vagyok - és megpróbáltam elvinni a jelentést más lapokhoz, hátha leközlik, hogy valójában kik álltak a kávémérgezés mögött. Egyetlen ilyen lapot sem találtam. Megpróbáltam az akkor még létező Esti Hírlapot, a Népszabadságot, a Magyar Nemzetet, de mindannyiszor elutasításra találtam. Végül, már nem emlékszem, hogyan, eszembe jutott egy apró kis pletykalap, a Kacsa magazin. Undok kis lapocska volt, a bulvársajtó alja, megalapozatlan állítások és piszkálódások gyűjteménye, s főleg arról volt nevezetes, hogy főszerkesztőjét Nagy Bandó András egyszer elverte egy seprűnyéllel. Szerkesztőségük exkluzív iroda helyett egy félhomályos, cigifüstös bérlakásban székelt, a főszerkesztő elegáns öltöny helyett zsíros flanellingben császkált, Nescafé automata helyett koszfoltos Mofém kávéfőző szolgáltatta a koffeint (meg az ochra-toxint). A szerkesztő elvette a jelentést, hümmögött egy kicsit, majd leült, és töviről hegyire megírta a történetet, pontosan úgy, ahogy történt, és mellé betette a lapba magát a jelentést is.

Így hát a lenézett, nevetségesnek tartott Kacsa magazin volt az egyetlen, amelyik az igazságot írta. Azóta megtanultam, s rajtam kívül még jó néhányan: a nagy sajtóorgánumok, lapok, rádiók, televíziók az igazságnak mindig csak egy kis szeletét közlik, csak annyit, amennyi már sokkolja ugyan a szenzációra éhes közönséget, de még nem félő, hogy valakinek sérti az érdekeit, nem veszélyezteti a szerkesztők és a lap társadalmi pozícióját, kapcsolatait. Az igazán bátor újságírók nem a nagy lapok szerkesztőségeiben pöffeszkednek, lekezelve mindent és mindenkit, hanem félhomályos, cigifüstös bérlakásban ülnek, elegáns öltöny helyett zsíros flanellingben. Nekik higgyetek, és ne a csillogó tévéstúdiók mosolygó hazugságainak.