DROID-218
2004.11.17.

blog   droidzóna   levrov

Tegnap nálam járt BiG, és mesélgetett néhány réges-régi droidról, amiket még az apja hagyott rá, az ötvenes évekből. Szerepelt köztük egy 1956-os történet, amit mindjárt tovább is adok nektek.

Szóval volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy angyalföldi kamaszgyerek, aki körül hirtelen kitört a forradalom, és a szabadságharc is, ő meg nem tudta, hogy ilyenkor le kell menni a pincébe. Mászkált összevissza a feje tetején álló Budapesten, mígnem talált valahol egy elvesztett Degtarjev golyószórót. Nagyon megörült neki, mert ekkorra már minden haverjának volt egy csomó fegyvere, csak neki nem jutott. Máris vagánynak érezte magát, anyád, igazi puska, ráadásul ilyen állványos, hú, de jó. Fogta a Degtarjevet, és elindult háborúzni egy kicsit. Megmutogatta a fegyvert a környékbeli srácoknak, hadd lássák, hogy mostantól ő is májer, és elindult arra, amerről a legközelebbi lövöldözést hallotta, mondván, hogy ő most lő valami ruszkit, mert hallotta, hogy az divat.

Így került rövidesen egy idegen padlásra, és amint felfedezett egy megfelelő falnyílást, felállította a golyószórót, és nagy boldogan golyószórózni kezdte a lent rohangáló oroszokat. Fegyverbarátaink persze viszonozták a tüzet mindennel, ami volt, de a gyerek történetesen jó helyre ült be, mert nem tudták egykönnyen kilőni, harckocsi meg pont nem volt a közelben. Elszórakozott odafent egész délután, az oroszok már rommá lőttek körülötte mindent, mígnem hirtelen az öccse jelent meg a padláson lihegve.

- Azonnal gyere haza! A mama már halálra aggódta magát, azt mondta, ha nem érsz haza öt percen belül, nagyon elfenekel!

Hú, a mindenit, ennek fele se tréfa, gondolta a srác, elhajította a golyószórót, és pucolt haza, mielőtt a mama nagyon megharagszik. Hát, igen, a szülői szigor.