DROID-202
2004.10.27.

blog   droidzóna   levrov

Egyszer, régen, amikor még ez a blog fiatal volt és bohó, írtam nektek egy régi munkahelyemről, amely a Lófasz Rt. fedőnevet kapta. Most egy másik cégről szeretnék mesélni, ahol volt szerencsém megfordulni. A diszkréció szellemében nevezzük el ezt is valahogy máshogy, mint ahogy valójában hívták. Legyen a neve Szamárcsöcs Intervision.

A Szamárcsöcs Intervision egy dán játékfejlesztő cég volt. Játékfejlesztők ebből már sejthetik, kik is voltak valójában, de mielőtt a Szamárcsöcs illetékesei sipákolni kezdenének, hogy én itt rontom a hírnevüket, hadd nyugtassam meg őket: azon már nincs mit rontani. Tisztességes játékcégeknél, mint a Mithis, a Philos vagy a Digital Reality, ha a Szamárcsöcs Intervision neve szóba kerül, a reakció körülbelül ugyanaz, mintha Torgyán József neve kerülne elő egy átlagember számára. Idetolta a képét valami északi faszkalap, azt hitte, hogy ez itt az ő gyarmata, és csinált egy játékcéget, mert itt milyen fasza olcsó minden. Aztán azt hitte, úgy lehet bánni a profi játékfejlesztőkkel, programozókkal, grafikusokkal, mint a TESCO-ban a takarítókkal, mert úgyis van annyi, mint a nyű, majd felveszünk mást, ha valaki elmegy. Hát, ezt nagyon benézték a Szamárcsöcs Intervision okos vezetői, de erre csak később jöttek rá.

Ha jól emlékszem, 2001-ben történt, hogy épp nem volt melóm, viszont kedvem lett volna a szakmai fejlődés útjára lépni, mint 3D modeller. Ilyenkor az ember általában játékfejlesztő cégek környékén kutakodik munka után. Meg is örültem, amikor egy 3D grafikai fórumon rábukkantam a Szamárcsöcs Intervision hirdetésére. 3D grafikusokat, modellereket és animátorokat keres egy frissen indult játékfejlesztő stúdió! Jelentkeztem, mire hozzám vágtak egy adag tesztmunkát: textúrázás, karaktermodellezés, animáció. Egy délután alatt be is fejeztem, visszaküldtem, és rövidesen értesítettek, hogy fel vagyok véve. Ennek persze nagyon örültem, de meg is lepődtem, mert nem csak hogy felvettek, de kapásból lead artist pozícióra. Hát jó, akkor főnök leszek, az még úgysem voltam.

A megadott napon jelentkeztem a levélben írt címen. Közepes méretű irodát bérelt a cég Zuglóban, egy mellékutcában. Első pillantásra minden rendben volt: egy nagy teremben dolgozott a csapat, egy kisebb irodában szöszmötölt a cégvezető csaj, és volt egy konyha is, az ilyen helyeken szokásos rozsdamentes mosogatóval és mikrosütővel. Bemutattak minket egymásnak, ha jól emlékszem, négy programozó volt, velem együtt két grafikus, egy projectvezető muksó, és a cégvezető csaj. Elsőként a projectvezetőről állapítottam meg, hogy roppant sunyi egy pofa. Jellegtelen, szakállas kis alak volt, lenéző tekintettel és oltári nagy pofával. "Barátságunk" már az első nap elkezdődött, amikor raktuk össze a számítógépeket. Az én gépemhez csatlakoztatták a hálózati nyomtatót, de az istennek se akart működni. Végül odaszóltam neki.

- Nincs ehhez a vacakhoz valami működő driver? A tököm kivan ezzel a szarral.

A pasas erre odajött egy CD-vel, felinstallálta a működő drivert, majd odatette nekem a nyomtató használati utasítását:

- Ezt légy szíves, tanulmányozd, és máskor ne nyúlj olyasmihez, amihez nem értesz!

Ekkor még nem basztam pofán, csak a kézikönyv repült ki a nyitott ablakon. Mindjárt nagyon szerettük egymást.

Ebédidőben ismerkedni próbáltam az egy szál beosztottammal. Hozzám hasonlóan fiatal srác volt, s bár a Buffalo cipő rosszat sejtetett, valójában nagyon jó arc volt. Megnéztem korábbi munkáit, meglehetősen tehetséges, kezdő grafikus volt. Lementünk ebédelni, s közben megkérdeztem:

- És hol dolgoztál eddig?
- Hát, nekem ez az első játékfejlesztő munkahelyem...
- Az nem baj, nekem is. De mit csináltál eddig?
- Hét évig chippendale táncos voltam, de meguntam...

Paff!

Amúgy mondom, semmi baj nem volt a sráccal, de ez betett.

No, visszamásztunk az emeletre, és nekiláttunk a gépek további hegesztésének. Következett a 3D Studio Max installálása, mire kicsit gondterhelten ráncoltam a homlokom. A gépeken ugyanis Windows 98 terpeszkedett, ami köztudomásúlag nem túl barátságos környezet a Max-nek. Akkoriban Windows 2000 vagy legalábbis Windows NT volt ajánlott. Odaszóltam sunyiképű barátunknak:

- Te, biztos, hogy nekünk Windows 98-cal kell dolgoznunk?
- Hát persze! Mi nem tetszik?
- Nem nekem, hanem a 3dsmax-nek nem fog. Win98 alatt instabil, nem ajánlják...
- Te csak használd azt, amit a kezedbe adunk, és ne hozzál nekem kifogásokat!

Ezzel eldőlt, hogy országos jó barátok leszünk, bár még mindig nem gyűrtem pofán.

Másnap a kezünkbe nyomtak egy jó harminc oldalas brosúrát, a készülő játékunk forgatókönyvét, hogy olvassuk át. Hát én átolvastam. Ilyen bárgyú, buta játékot még XBox-on is ritkán lát az ember. Kalandjáték volt, de nem ám olyan, amin netán gondolkodni is kell, á, dehogy. Az a fajta, amelyben 5 perc bárgyú animáció után futni kell és átugrálni a szembejövő akadályokat, aztán megnézni a következő bárgyú animációt. Színvonalra nagyjából a Linda című tévésorozattal ért fel, azzal a különbséggel, hogy abban nem voltak akkora logikai bukfencek, mint ebben.

- Holnap jönnek a főnökök Dániából - hirdette ki a Fődroid - addigra írjátok össze, milyen ötleteitek vannak.

A nap felét ezzel a röhejes szarsággal töltöttem, bejelöltem a durva logikai hibákat, jegyzeteltem az ötleteket. Másnap tényleg jöttek a dánok. Egy piperkőc, szőke juppiköcsög, és egy kis... hm... nos, nem szeretnék politikailag inkorrekt lenni, ezért nem mondok semmit arra a férfire, aki lakkozza a körmét és rózsaszín cipőt hord. Ez az alak egyébként a cég vezető játéktervezője volt, és immár semmi kérdésem nem volt a forgatókönyvvel kapcsolatban.

Ha már odaette őket a fene, akkor legyen brainstorming session, mert az jó. Lett is. Leültettek minket körben, és mondták, hogy akkor mondjuk az ötleteket. Pislogott a társaság, mert mind kiderült, rajtam és a projektvezetőn kívül csak az egyik coder tudott angolul, és ő se valami fényesen. Egy darabig meghitt csendben üldögéltünk, majd eljutottam arra a következtetésre, hogy mivel én vagyok a vezető grafikus, talán nekem kellene megszólalnom.

- Nos, itt lenne ez és ez a rész - mutattam a forgatókönyvet - amikor a főszereplőnek hátra van kötve a keze.
- Yes?
- És ránéz a karórájára. Hogyan?
- Well, errm...
- Aztán itt van ez a rész, amikor...

És szépen bemutattam nekik a röhejlistát. Bólogattak okosan, very good, excellent, sőt, még marvellous is voltam egyszer.

- Could you please propose your improvements? - érdeklődött a Főfődroid.
- Hogyne, persze, improvements. Hát szerintem itt úgy lehetne élőbbé tenni a jelenetet, hogy...

Ment a nagyokos bólogatás, jegyzetelés, hogy ez is very good, excellent, és egyre gyakrabban marvellous is. Végül elhúzott végre a búsba ez a két melegvízi zászlóshajó. A projectvezető ekkor hozzám fordult:

- Jó lenne, ha nem mondanál nekik ennyi ötletet.
- Miért? Ezért vannak itt, nem?
- Igen, de ha adod alájuk a lovat, ezt mind megcsináltatják velünk!
- Mi van??

Eszem-faszom megáll, mondanám, ha szeretném Ford Fairlane-t, de nem szeretem. Inkább egykori századparancsnokom szavaival élnék: A hugyom eláll bazmeg!! Igen, ez egy játékfejlesztő cég. A vezető kreatív munkatársat leugatják, hogy ne kreatívkodjon, mert akkor dolgozni kell. Bravó!

Másnap, pénteken a dánok végre eltakarodtak. Ezen a napon a főmenedzser csaj minden egyes kollégát egyenként behívott az irodájába, és elbeszélgetett vele. Utolsónak került rám a sor. Már épp hazafelé indultam, dzsekiben voltam. Bementem a menedzsercsajhoz, aki hegynyi íróasztala mögött üldögélt, a szoba végében pedig a projektmenedzser droid somolygott sejtelmesen, egy térdelős széken trendiskedve.

- Meg vagy-e elégedve a nálunk végzett munkáddal? - kérdezte a csaj.

Néztem rá értelmesen. Mi van? Öt napja voltunk ott, ebből két nap elment a bútorok és a számítógépek összeszerelésével, két napig bréjnsztormoltak itt a dánok, ma dolgoztunk először, ami főleg 3dsmax pluginek telepítéséből állt. Az összes munka, amit végeztem, az volt, hogy egy ház textúrájára Photoshop-pal havat rajzoltam az ablakpárkányokra.

- Ha arra gondolsz, hogy tetszik-e a cég, nos, egyelőre nem tudom. - feleltem.
- Hát, mert mi arra gondoltunk, hogy esetleg téged ez a munkakör nem elégít ki.
- Arra ott a barátnőm.
- Khm... ööö... nem úgy gondoltam, hanem hogy ez a munka... esetleg nem a te képzettségednek megfelelő.
- Az miért baj? Tudtommal egyébként sem létezik olyan képzettség, hogy 3D grafikus.
- Úgy értem, hogy véleményünk szerint te túlképzett vagy erre az állásra.
- Túlképzett.
- Igen, és hát úgy gondoltuk, hogy szerintünk jobb lenne, ha izé, felfüggesztenénk az együttműködést... mondjuk fél évre.

Végigmértem a sarokban vigyorgó díszfaszt, majd újra a menedzsercsajra néztem.

- Aha, szóval ki vagyok rúgva.
- Neeem, dehoooogy... egy fél év múlva visszajöhetnél...
- És ezt hajlandó vagy írásba adni?
- Írásba... hát azt nem, de izé, megígérem, hogy...
- Magyarázd már el, légy szíves, miért akadályozna engem a munkában, hogy többre is képes vagyok.

Erre a díszfasz a sarokból, fölényesen:

- Nem hiszem, hogy meg kellene indokolnunk a menedzseri döntéseinket...

Kicsit bepöccentem.

- Na öreg, ha rólam döntesz, azt jobb, ha megindoklod nekem.
- Hát, én még mindig úgy gondolom, hogy nem kell megindokolnunk semmit - felelte vigyorogva.

Na, ezen durrant el az agyam. Felpattantam, és megindultam a faszi felé.

- És ha úgy szájbabaszlak, hogy kiköpöd az összes fogadat, akkor hogy fogsz dönteni?!

Faszikám erre csendesen beleolvadt a térdelős székébe, és igyekezett terepszínű pofát vágni. A menedzsercsaj rémülten felugrott és hadonászni kezdett.

- Jaj, jaj, hát én nem szeretném, ha haraggal válnánk el...
- Azt már elbasztátok - feleltem, és otthagytam őket a faszba.

Ilyen komoly cég volt ez a Szamárcsöcs Intervision. Később még megfordult ott néhány haverom, és mind hasonló tapasztalatokkal távoztak. Az egyik programozót például állítólag azzal baszták ki, hogy nincs elég gyakorlata. Annak idején ő programozta az Impossible Mission II.-t a Novotrade-nél. No comment!