DROID-187
2004.10.12.

Még nem is meséltem el nektek, hogy Ediék hogyan karamboloztak. Az eset tréfás volt, ám először nem ütötte meg a droidsztori-küszöböt, így nem is írtam róla. Azóta azonban egy halom droid mászott a felszínre azon a lyukon, amit a kocsi a Podmaniczky utca sarkánál ütött valóságunk szövetén.

Minden bizonnyal az a fáradt Suzuki is egy ilyen lyukból bukkant elő, mielőtt a tilosból behajtott volna a Podmaniczky utca kellős közepére. Vezetője, egy szőrmesapkás, szemüveges, egérbajszú kis droid bamba képpel bámult a körülötte száguldó autókra, a hevesen anyázó sofőrökre, és eszébe sem jutott, hogy ha már se szó, se beszéd behajtott a védett főútvonalra, legalább nem kellett volna keresztben megállnia. A mellette ülő asszonyka nem vett észre semmit, el volt foglalva ügyes és okos férje elolvadó bámulásával, a hátul ülő gyerekek pedig még nem voltak elég szocializáltak ahhoz, hogy felismerjék, apuci éppen életveszélynek teszi ki őket...

Eközben Edi és Micó éppen Edi vadonatúj Renault-jában téptek a Podmaniczky utcán, és épp azon vitatkoztak, mit kellene csinálni az imént leszállított szerverrel, hogy rendesen működjön. Ilyenkor az ember nem ér rá foglalkozni holmi, a sáv közepén balfaszkodó Suzukikkal, sem azok szőrmesapkás, szemüveges, egérbajszú droidsofőrjeivel. Edi egyszer csak arra eszmélt, hogy a látómezejét egyre jobban kitölti egy autóüveg mögül bambán bámuló család, valamint hogy Micó üvölt, mint a veszett, hogy KUUUURVAJÓÓÓÓÓÓ!! - és a következő pillanatban BAFF, a család a Suzukival együtt eltűnt, és a légzsák jól orrba nyomta mindkettőjüket.

Miután a por elült, kikászálódtak a légzsákok közül, megvakarták az övfeszítő durranásától eldugult fülüket - Edi a balt, Micó a jobbot - és kiszálltak. Micó szemügyre vette az autót, illetve a balesetet okozó, autónak látszó tárgyat, ami most már mégannyira sem hasonlított autóra, és így szólt:

- Ez kurva jó volt... Ha egyszer sok pénzem lesz, ezzel fogok szórakozni.

Ezután megállapították, hogy nincs komoly baj, csak elszállt a Renault orráról a jelvény, meg alig észrevehetően behorpadt a karosszéria. Eközben a szőrmesapkás, szemüveges, egérbajszú kis droid és családja is kikapaszkodott a külvilágra, ami komoly fémtechnikai kísérleteket igényelt, tekintve, hogy a nem épp a sérülésállóságáról híres Suzuki totálkáros ronccsá tört. Kész csoda, hogy megúszták épségben.

(Itt szúrnék közbe egy mellékes történetet. Egy másik ismerősöm tavaly, év végén egy Fordot vezetve csattant össze egy Suzukival, csak éppen százötvennel, frontálisan. Ez persze a Fordnak is fájt, totálkáros lett mindkét kocsi, de míg az ismerős egy karcolás nélkül megúszta, a Suzuki vezetőjét Vileda-kendővel tunkolták fel az útpadkáról. Béke poraira.)

Szóval a család tagjai ott álltak korunk Trabantjának szomorú maradványai körül, és tanácstalanul néztek hol ide, hol oda. Apjuknak végre leesett, hogy itt neki meg kéne szólalnia, hát megpróbált.

- Ööö... Nem esett bajuk?
- Nem.
- Jaj, kigyulladt a kocsijuk! Füstöl... - mutatott rémülten a Renault-ra.
- Hol?
- Hát ott!
- Az a piropatron füstje.
- A... mié?
- A piropatroné!
- Az meg micsoda?
- Az indítja be a légzsákot és az övfeszítőt. Egy kis hatóerejű robbanótöltet.
- Úgy érti, felrobban?
- Igen, úgy!!
- Nahááát...

Droidapu körbejárta a füstölgő Renault-t, és álmélkodva szemügyre vette a légzsákot, mert ő még ilyet nem látott. A család továbbra is sápadtan bámulta életük értelmét, a sok év munkájával összehozott autót, amiből immár csak megfakult emlék maradt, valamint pár marék üvegszilánk és egy köbméter fémhulladék. A betétlapok kitöltése során kiderült egyébként, hogy Erdélyből érkeztek, a papa vállalkozó, és azért vettek Suzukit, mert azt itthon gyártják, szóval személyesen Orbán Viktor álma kanyarodott ki Ediék elé, a három gyerek, négy kerék kombó, bár ezt az álmot a Renault lökhárítója elég rendesen összezúzta.

Hogy az erdélyi magyar vállalkozó és kedves családja milyen élményekkel gazdagodott később a bukaresti nemzetközi gyorsvonaton, illetve hány elszakított hazánkfiának ecsetelték odahaza felháborodottan, hogy Budapesten micsoda állapotok vannak, békésen autózik az ember, és akkor jönnek ezek a mai fiatalok, száguldoznak ilyen piropatronos autóval, és csak úgy belemennek az emberbe, nos, azt nem tudjuk. A történet azonban nem ért itt véget, mert következett a biztosítóval való szerencsétlenkedés. No, itt jöttek csak az igazi droidok!

A Renault-nak, ugyebár, nem lett komoly baja, a jelvényt némi technokollal is vissza lehetett volna ragasztani, de a légzsákot csak szakszerviz tudja visszatuszkolni, meg a fedélzeti számítógépből is ki kell bűvölni az ütközés körülményeit rögzítő EPROM-ot. Tehát költség adódott, irány a biztosító, majd az megtéríti. Ennek persze körülbelül annyi értelme van, mint egy ellopott laptop miatt a rendőrséghez fordulni, de legalább szórakoztató, és nem is olyan veszélyes.

- Totálkáros a kocsi? - hangzott az első kérdés.

Természetesen nem volt az. De miért kérdezték? Mivel a biztosító ügyintézője fecsegős kedvében volt, megtudtak egy-két dolgot, amit a nagyközönség felé nemigen reklámoznak.

A biztosítási szakmában használt fogalom a gazdasági totálkár. Ez azt jelenti, hogy az autó ugyan lehet, hogy nem totálkáros, de már nem érdemes javítani. Ez esetben a biztosító fizet - ám csak egy nevetséges összeget. Pár százezer forintot öt-hatmilliós autókra. Hogy miért nem állapítják meg és fizetik ki a valós kárt? Azért, mert a teljes összeget csak peres úton lehetne behajtani, megtámadva a biztosító által kiadott szakértői nyilatkozatot. Ám az emberek nyolcvan százaléka azt se tudja, hogy kezdjen ehhez hozzá. Aki mégis nekiugrik, az évekig elszórakozhat a bíróságon, és rákölthet egy vagyont az egész cirkuszra, szóval az indított perek nyolcvan százaléka végül elbukik. Tehát a biztosítók arra törekednek, hogy gazdasági totálkárt állapítsanak meg, ahol csak lehet, mert akkor ők mondják meg, mennyit akarnak fizetni. Ellenkező esetben a kocsi javításra kerül, és a szervizszámla pontosan számszerűsíthető biztosítási összeget képez. Üzletpolitika, kérem. És ezt a biztosító ügyintézője teljes természetességgel elmagyarázta az ügyfélnek. Köszönjük!

Ám a szívatás visszafelé is működik. Ugyanis az igaz, hogy a biztosító igyekszik minél kevesebbet fizetni a kocsit ért kárért, ám törvényileg kötelesek megtéríteni a kocsiban elhelyezett poggyászt ért kárt. Természetesen ezt sem szokták nagydobra verni.

- És mi van, ha a hátsó ülésen egy ötmilliós Sun szervert szállítottam? Megtérítik az ötmillió forintot? - kérdezte Edi.
- Ööö, hát igen, ez esetben megtérítjük.
- Tehát csak annyi kell, hogy a baleseti jegyzőkönyvbe beleírjam, hogy a baleset következtében megsérült ez és ez a szállított tárgy, aminek ennyi az értéke?
- Így van, uram.

Nesztek, itt a spanyolviasz. Mostantól, ha karamboloztok, mindig legyen nálatok valami értékes, legalábbis papíron. Írjátok be, hogy összetört a százezer forintos mobiltelefonotok, vagy a nyolcszázezer forintos laptop, szétszállt a csomagtartóban a frigyláda, kiborult a hátsó ülésre a hangyafarm, mindegy. A biztosító kárfelmérője ugyanis ezt automatikusan elfogadja, mert ő csak a kocsit ért kárt mérheti fel. Még azt sem ellenőrzi, hogy az a tárgy valóban ott volt-e a balesetnél, sőt, egyáltalán létezik-e!

No de hogy tovább folytassuk a droidok sorát, pár hét múlva jött a biztosító kárfelmérője, megnézni a Renault állapotát. Ediék valami szakemberre számítottak, aki nyilván valamiféle műszaki végzettséggel rendelkezik, és mint szakértő, bizonyára ért az autókhoz. Ehhez képest kijött hozzájuk egy ordenáré nagy rántott paraszt. Ránézett a kocsira, és így szólt:

- Hö! Ez milyen autó, francia?

E remek bemutatkozás után beült a vezetőülésbe és kereste a slusszkulcsot. Az persze nem volt sehol, mert a kocsi mágneskártyás.

- Ez hogy indul?
- Ezzel - nyomták a kezébe a kártyát.
- Hö?
- Mágneskártya. Nincs slusszkulcs!
- Ez ilyen... ilyen számítógép? - álmélkodott a szakértő.

Edi és Micó egymásra néztek, majd vissza a droidra.

- Igen.
- Tegye gyújtásba, mert azt én nem tudom, hogy kell.
- Ennek nincs gyújtásfokozata. Elektronikus a vezérlés.
- De nekem úgy kell lefotóznom, hogy gyújtásban van.
- De ennek nincs olyan fokozata. Vagy áll, vagy jár a motor.
- De nekem gyújtásban...

Valahogy sikerült kivezetni a droidot a végtelen ciklusból, és rátértek a légzsák visszatuszkolásának kérdésére.

- Ez mitől jött ki? - bökött a felfújt zsákra a szakértő.

Na, mitől, te baromállat...

- Szerintem ennek nem kellett volna ilyen kis ütközéstől előjönnie.
- Nem volt az kis ütközés, a fedélzeti adatrögzítő szerint 45-tel mentünk.
- De szerintem az kevés. Nem maguk fújták fel?

Edi és Micó ismét egymásra néztek, de még mindig nem rúgták fejbe. Némi vita után megegyeztek abban, hogy jó, rendben, nem ők fújták fel, de 45 km/h mégiscsak kevés ahhoz, hogy a légzsák felfújódjon, és biztosan csak azért történt, mert az ütközés pont a szenzort találta el. Ebben maradtak. Edi később megnézte a neten, a légzsák felfújódása minimum 25 km/h-nál történik minden autótípuson, ez szabvány az autóiparban.

A droid megkérdezte, vannak-e még további károk. Edinek ekkor eszébe jutott, hogy jó lenne kicseréltetni a slusszkulcsot helyettesítő mágneskártyát, mert már elég szakadt, a szakszerviz pedig csekély 80 ezer forintért (!) ad újat.

- Hát, amikor ütköztünk, a mágneskártya kirepült a helyéről, nekirepült a sebességváltó karnak, és elrepedt.

Namost, tessék elképzelni. Megy egy autó, nekiütközik valaminek. A tehetetlenség hatására milyen irányba mozdulnak el a benne levő tárgyak és utasok? Úgy van, a menetiránnyal egyező irányba, azaz előre. Ennek ellenére a droid simán elhitte, hogy a mágneskártya az ellenkező irányba, azaz hátrafelé repült ki a nyílásból, amiben amúgy rögzítve van, és olyan erővel csapódott annak a fránya sebváltónak, hogy menten elrepedt. Az állítás nyilvánvaló képtelensége ellenére egy szó nélkül felvette a kártételt a jegyzőkönyvbe, nagy okosan bólogatva, ahogy az igazi szakértőktől látta. Tetszik érteni: ez a maszlag teljesen hihető volt számára, ám a 45 km/h-nál felfújódó légzsák már nem. Szakember, az szakember, kérem! Ediék később megkérdezték a biztosítót, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki kárfelmérő legyen. Nyolc általános, és egy három hetes tanfolyam, hangzott a válasz. Érettségi jó, ha van, de nem feltétel. Szóval ne tessék csodálkozni, ha a "szakértő" vezetni sem tud.

Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy a biztosító szakértője később úgy ítélte meg, hogy a Renault karosszériáján keletkezett horpadás kikalapálással javítható. A szerviz erre visszaüzent, hogy alumíniumot, valamint kompozit műanyagot nem szokás kalapáccsal püfölni a XXI. században. Ezen elvitatkoztak egy darabig, mert a biztosító szakértője nem értette, mi az érdemi különbség az otthoni traktor vaslemez karosszériája és a Renault burkolata között. Az ügy ezután hetekre elakadt, mert a faszi nem járt be dolgozni. Végül Edi besokallt, és a következővel hívta fel a pasast:

- Helló, figyelj, itt ülök XY irodájában. - A bemondott név a biztosító régióigazgatójáé volt, aki körülbelül nyolc szinttel volt a tehetséges kárfelmérő fölött. - ő nekem nagyon jó haverom, és kezd neki nem tetszeni, amit művelsz. Meg nekem se tetszik. Jó lenne, ha végre összekapnád magad, és elintéznéd a kocsi megjavítását.
- Hát de nem lehet, én betegszabin vagyok!
- Ki akarod rúgatni magad?
- De mondom, betegszabin vagyok...

Azzal letette. Ennyi esze volt a pasasnak! Pár perc múlva azonban leesett neki az ejtőernyős papírtantusz, visszahívta Edit, és kénytelen-kelletlen, de megígérte, hogy elintézi a dolgot. Így aztán pár nap múlva a biztosító végre kiadta az igazolást, hogy a behorpadt karosszéria-elemet cserélni kell, és megtérítették a szervizköltséget.

Ez persze happy end-es történet, hiszen nehezen bár, de jó véget ért. No de mit csinál az, akinek valami értékesebb kocsija törik össze egy hasonló balesetben? Mondjuk egy húszmilliós, teljesen komputerizált BMW vagy Alfa? Hogyan mérik fel a kárt az ilyen kocsik esetében a nyolc általánost és három hetes tanfolyamot végzett tuskók, akiknek még egy közönséges mágneskártya is újdonság? Nos, sehogy. Ha megnézitek egy biztosító kárfelvételi udvarát, csupa olcsó szar áll bent, húsz éves Ladák, Wartburgok, rommá vert Suzukik, szakadt Peugeot-ok. Csak a lúzerek szerencsétlenkednek a biztosítókkal. Akinek drága az ideje, csak legyint és inkább megjavíttatja a kocsit saját pénzén. Fizetni úgysem fognak.

S hogy a témánál maradva a végére is jusson egy kis csemege, íme Micó története arról, hogy is volt az, amikor belevágott a villám a házukba. Szénné égett az összes elektromos készülék, a hűtőgéptől a tévén át a számítógép monitorjáig. Utóbbi elég nagy gáz volt, mivel egy elég drága TFT volt szegénykém. Kijött a biztosítótól valami fizikus, és fölényesen közölte, hogy ez itt nem villámkár, mert a villám a házba csapott bele, nem a készülékekbe, tehát ez indukciós kár, és erre már nem vonatkozik a lakásbiztosítás. Meglepetésére azonban Micóék se most jöttek a hat húszassal, és szépen el lett neki magyarázva az indukció fogalma, olyannyira, hogy végül kénytelen volt elismerni, hogy villámkár történt. Felvették hát a jegyzőkönyvbe, hogy tönkrement ennyi és ennyi forint értékű gépezet. Hogy ezt megtérítették-e? A túrót... Ehelyett azt mondták, vigyék el a gépeket az általuk kijelölt szervizbe, és csakis oda, ott majd megcsinálják, és a biztosító fizeti a számlát. Úgy is lett.

A megadott címen egy beázott sufnit találtak, ahol egy szódatalp-szemüveges, láncdohányos, kínai papucsban fel-alá csattogó pofa várta őket, egy halom kimustrált porszívó, villanytűzhely, televízió és ócska PC között. Szerszámai a földön hevertek szanaszét. Ennek adjanak a kezébe egy TFT monitort?

- Biztosítós cucc? - kérdezte unottan a szervizes. - Oda dobják, a többihez!

Azzal a sarokban éktelenkedő roncshalmazra mutatott. Mit volt mit tenni, lepakolták a szénné égett berendezéseket, és abban a biztos tudatban távoztak, hogy sose látják őket viszont. Ebben az egyben tévedtek: a faszi pár nap múlva felhívta őket, és közölte, hogy lehet jönni a cuccokért. Nos, csodák csodája, tényleg mindent megjavított. A TFT-t is. Igaz, kicsit remegett a képe, és néha kissé szemeltelt, de ne akadjunk fenn minden apróságon. Aztán egy hónap múlva kattant egyet, és végleg elhallgatott. Ugyanaznap kiadta a lelkét az állítólag megjavított hűtőgép, majd rövidesen a televízió, és sorban az összes gépezet, amihez a szódatalp-szemüveges kárelhárító hozzápiszkált. Persze garancia nuku, és a biztosító nem tehet semmiről.

Tanulság: Biztosítást kötni legalább annyira felesleges, mint bankbetétet lekötni.