DROID-150
2004.07.29.
Igen, tudom, hogy már rég elbasztam a Droidzóna számozását, de se kedvem, se időm visszalapozgatni és kijavítani. Viszont örömmel jelentem, hogy elhatároztam magam: még az év vége előtt összeszedem a Droidzóna legjobb történeteit, és kiadom könyvben. Az is lehet, hogy az egészet. Novemberre szeretném megjelentetni, és igazából semmi akadálya, hiszen csak bele kell dobálni a kész szövegeket egy kiadványszerkesztő progiba, oszt' ne. Már a borítóterv is megvan, és persze a Droidzóna polóra se kell már sokáig várni. Azt viszont egyelőre ne kérdezgessétek, hogy mikor lesz, meg mennyiért lesz.
Mai Droidzónánkba pedig ismét történelmi droidok kerülnek. Régi olvasók még emlékezhetnek Jedlik Ányos sanyarú sorsára, aki ugyebár úgy halt meg, hogy fejjel előre beleesett a Newton-vizesblokkba, vagyis a pottyantós klotyóba. A hülye halál azonban nem csak nemzeti nagyjaink osztályrésze, jutott ilyesmiből a külföldnek is derekasan.
Itt van például I. Frigyes, német-római császár, aki okos gyerek volt, mert keresztes hadjáratot is vezetett, és azt ugyebár nem lehet akárkinek. Amikor seregével a Szalef folyóhoz érkezett, hősiesen maga gyalogolt be a vízbe gázlót keresni. Ki tudja, biztos melege volt a nehéz lovagi páncélban, és ez ment az agyára. Gázló nem volt, és a bugyborékolás elültét követően a vezérét vesztett sereg elszontyolodva hazaballagott.
Jedlik Ányos nem ücsörög egyedül a hülye módon elhalálozott tudósok partheonjában. Amikor ő odaérkezett, már jó száz éve ott unatkozott Tycho Brahe, a híres dán csillagász, akiről egy kráter is el van nevezve a Holdon, és akinek tanulmányai megalapozták Sir Isaac Newton gravitációelméletét. (Newton egyébként egy ordenáré nagy köcsög volt, királyi adóellenőrként az élő fába is belekötött, és büszke volt arra, hogy több tucat szegény parasztot juttatott bitófára, de ez egy másik történet.) Szóval, Tycho Brahe egy ízben egy királyi bankettre volt hivatalos, és elfelejtettek szólni neki, hogy ez bizony jó hat-hét órás buli lesz. Hogy addig nem szabad felállni, amíg a király ül, azt is csak az asztalnál közölték vele. Így hát szegény Tycho addig ült ott illedelmesen, míg szétrepedt a húgyhólyagja. Tizenegy nappal később meg is halt.
Vagy ott volt Francis Bacon, a filozófus-matematikus, Tycho Brahe kortársa. ő találta fel a mélyhűtést. Egyszer, vacsora közben eszébe jutott, hogy a télen megfagyott embereket hetek múlva is épségben szokták megtalálni a hóban, mire villámként hasított a kiváló agyába a felismerés, hogy ezek szerint a hó tartósítja a húst. Felkapta hát a vacsorára felszolgált csirkét, kirohant a házból, és gyorsan betemette hóval. Aztán várta, hogy a csirke megfagyjon. Reggelre meg is fagyott, de szegény Bacon is, aki a hosszú várakozás közben elaludt.
Száz évvel később Jean-Baptiste Lully-t, a híres francia zeneszerzőt érte utol a hülye halál. Miközben a királyi udvarban előadandó koncertjére gyakorolt, olyannyira elragadtatta magát, hogy pálcatőrét beleszúrta a saját lábába. Rövidesen vérmérgezésben halt meg.
<< előző droid | következő droid >> |