DROID-097
2004.05.24.
Thunder művésznév alatt kaptam az alábbi linket: Az MSZP-maffia összeesküvése a Gyalogló Chaten. Csak erős idegzetűeknek. Simán übereli a Nyugati aluljáróban dekkoló romániai magyar faszit, aki azért tüntet egymagában, mert a CIA Ceausescu megbízására mikrochipet rakott az agyába.
De evezzünk szórakoztatóbb vizekre. A kilencvenes évek elején Helmut Kohl, az akkori német kancellár többször járt Magyarországon, és persze, mint köztiszteletben álló, magas vendéget, mindenféle módon igyekeztek szórakoztatni. A protokollosztály hírét vette, hogy Kohl úr rajong a természetért, ezért összehoztak neki egy diavetítéssel egybekötött bemutatót a magyar madárvilágról. A kancellár elhelyezkedett a székében, körülötte a strómanjai, meg az ügyeletes magyar politikusok, és az ornitológus bekapcsolta a vetítőgépet.
- Ezen az első képen a sárga csőrű nádi poszátát láthatjuk.
Nagy csend támadt, ugyanis az előadó arra várt, hogy a tolmács lefordítsa, amit mondott, szerencsétlen meg csak nézett jobbra, nézett balra, hát ezt most hogy mondják németül. Végül nagy nehezen kinyögte:
- Ein Vogel. (Egy madár.)
Az előadó megvonta a vállát, és megjelenítette a következő képet.
- Ez pedig a barkós cinege.
Megint kínos csend, tolmács izzad, pislog, majd félénken próbálkozik:
- Noch ein Vogel. (Még egy madár.)
Szegénynek rendesen éghetett a feje, főleg, hogy a vetítőben még legalább százötven kép volt hátra...
<< előző droid | következő droid >> |