DROID-063
2004.04.19.

Szeretek a kutyáimmal sétálni. Fegyelmezett német juhászok, nem szaladoznak összevissza. Berta is fegyelmezett, pedig csak félig német juhász. A fegyelmezett kutya tudja is magáról, hogy fegyelmezett, és gazdájához hasonlóan ő is lenézi azokat a töpszli kis vakarcsokat, akik amint megpillantanak egy másik kutyát, azonnal fuldokolva acsarkodni kezdenek, tekintet nélkül arra, hogy milyen eséllyel szállhatnának szembe három német juhásszal. (Vajon a kutyák között is vannak úgynevezett hekkerek?) Ilyenkor jön az a parancs, hogy "farkasok, alakzatba!" amire a két és fél farkas katonás alakzatba igazodik a lábam mellett, és oda se hederítve masíroznak el a vöröslő fejjel acsargó játékkutya mellett. Négy kutyával is csináltuk ezt, amíg Alfa még élt. A játékkutya gazdája, a droid eközben szintén vöröslő fejjel küszködik az erőkarok fizikaórán megismert törvénye ellen, azaz a póráz legvégét fogja, és közben minden erejét összeszedve igyekszik megakadályozni, hogy a játékkutya felrántsa, és szégyenszemre seggen csúszva húzza végig a lakótelepen, mint a sarkvidéki szánfogatok szánalmas utánzatát.

Mikor már legalább tíz méterre eltávolodtunk, a játékkutya végre abbahagyja a hörgést és a beton karmolászását, bután néz a távolodó falka után, és nem érti, hogy ezek most menekülnek, vagy egyszerűen már megint le se szarták őt, mindenesetre abbahagyja a póráz cibálását, és hülyén jojózó szemekkel elmélkedni kezd. Droid ekkor végre abbahagyja a pórázzal való küszködést, kiegyenesedik, bámulva néz a farkasaimra, majd a következő szózatot intézi csepegő nyálú csúcsragadozójához:

- Látod, azok milyen okos kutyák, te meg milyen hülye vagy!

Ez nagyjából minden második séta alkalmával elhangzik, és ilyenkor kedvem lenne odamenni a droidhoz, rámutatni neki egy fenyőfára, és azt mondani:

- Látod, az fa ott milyen okos, te meg milyen hülye vagy!

Ennél azonban vannak veszélyesebb esetek is.

Egy tavalyi, novemberi estén is sétálni indultunk, akkor még három farkassal, hiszen öreg Alfa barátom még élt. Rákanyarodtunk egy kihalt utcára, ahol aznap gyengélkedett a közvilágítás. Már a sötétség mélyén jártunk, amikor hirtelen egy rikácsoló női hang kiáltott ránk:

- Fogja már pórázra azokat a dögöket!

Ezen a nyelven nem értek, sőt, nem is hallom ezt a frekvenciatartományt. Mentünk hát tovább, ám a rikácsoló hang nem adta fel, hanem újfent rám ripakodott:

- Nem hallja, fogja meg azokat a kurva dögöket!!

Persze ezt se hallottam. Mentünk tovább. Egyszer csak a hang sikítozni kezdett, és a sötétből hirtelen egy irdatlan nagy kaukázusi juhászkutya bukkant elő. Hörögve rohant felénk, se jobbra, se balra nem nézve, keresztül az úttesten, és a póráz végén egy kb. negyven kilós tanárnő-féleséget vonszolt, azt a tipikus középkorú, szemüveges, kontyos fajtát, aki mindig mindenkinél okosabb. Tanárnéni épp azon igyekezett, hogy ne essen pofára, miközben győzelmi zászlóként úszik az őszi estében, a kutya pedig szemlátomást azon, hogy ezeknek a német juhászoknak most azonnal elharapja a torkát, mert hát az utca az övé, a vontatmány pedig nem azért van, hogy őt bármiben is akadályozza. Olyan hirtelen robbantak elő a sötétből, hogy köpni-nyelni nem tudtam. Az ostobán szemből támadó kaukázusi ugyan nem lett volna ellenfél Alfának fénykorában, de mostanra már messze túl volt azokon az évein, amikor az ilyen kekeckedő fiatal kutyákat percek alatt összecsomagolta. Gina és Jenny pedig nem harcos fajták. Jobb híján én vetettem magam a dögre, átkaroltam a nyakát, és lerántottam a földre. Persze ez lutri volt, hiszen egy valóban agresszív állat kapásból leharapta volna a kezem, de szerencsére ez csak egy nagypofájú kamaszkutya volt, aki annyira megdöbbent azon, hogy egy ember támad rá, hogy azonnal megadta magát. A farkasok persze jöttek segíteni, és hárman három irányból kezdték cincálni a földre nyomott kutyát, aki ettől már annyira elanyátlanodott, hogy szinte könyörögve nézett rám, hogy engedjem már el, ő nem is gondolta komolyan... Mindez egy másodperc műve volt, és a következő másodpercben lihegve beérkezett a póráz végére kötött, szemüveges sziréna is.

- Hé maga! Mit képzel! Azonnal engedje el a kutyámat!!
- Asszonyom, már ne haragudjon, de mi a faszért sétáltat ekkora kutyát, ha nem bírja megfogni?!
- Miii, maga beszél, hát az én kutyám pórázon volt, maga nem fogta meg azokat ott!! - visította kimeredt szemekkel.
- Micsoda, még magának jár a szája? A maga kutyája támadott az enyémekre, ha jól emlékszem!
- Na, csak vigyázzon mit beszél, mert a bíróság nem lesz ilyen elnéző! Ha valami baja lett a kutyámnak, fel fogom magát jelenteni, vegye tudomásul!

Na, itt dobta le az agyam a gépszíjat. Nem egy prosztó kocakutyást láttam már pályafutásom során, de ez mindegyiken túltett. Rühellem azokat, akik nem értenek a kutyához, a felelősséget sem fogják fel, amivel a kutyatartás jár, de azért vesznek egyet, mert olyan édi. Aztán jár a pofájuk.

- Na ide figyeljen, asszonyom, ha még egyszer meglátom magát, lelövöm a kibaszott kutyájával együtt! A maga kutyája agresszív és kezelhetetlen. Ok nélkül támad.
- Jaj, persze, lelő, aztán mivel lő le?!
- Például ezzel! - feleltem, és az orra alá dugtam azt a flóbertpisztolyt, amit később Macskásnak adtam el, és történetesen épp nálam volt.

A droid és a dögje nagyon gyorsan távoztak. Lehet, hogy egyenesen a rendőrségre szaladt elsipákolni, hogy őt megtámadták, de ezúton üzenem, hogy nagyon vastagon leszarom. Az összes ilyen hülye droidot szét kellene szerelni és az alkatrészeiket salétromsavban átmosni.