DROID-040
2004.03.20.

Aki járt a Monet és barátai címmel rendezett kiállításon, az emlékezhet, mekkora sor állt a Nemzeti Múzeum előtt a belépőjegyekért. A múzeum kapujától egészen a sarokig, néha a 105-ös busz megállójáig kígyóztak az emberek. Sokan csak előre váltott jeggyel jutottak be, mert a sor vége gyakran nem is ért el a pénztárig a múzeum zárásáig.

A múzeum kerítésénél is óriási csődület támadt, akiknek volt jegyük, lobogtatták, hogy bemehessenek, akiknek meg nem volt, próbáltak furakodni, hátha sikerül nekik is bejutniuk. Időnként kijött egy öltönyös úriember, a kiállítás egyik rendezője, hátrébb terelte a tömeget, és beengedett néhányat a jegyet lobogtatók közül. Ekkor tűnt fel a tömegben egy különös alak. Ötvenes faszi volt, bőr baseball sapkát és műszálas dzsekit viselt, kinézete alapján inkább egy ufókonferencián lett volna a helye, mint a Nemzeti Múzeum előtt. Ez az ürge határozottan félrelökdöste maga előtt az embereket, odanyomakodott a kerítéshez, és igazolványát fontoskodva a rendező orra elé tolta. Az ránézett, elmosolyodott, és így szólt:

- Sajnálom, uram, attól, hogy magánnyomozó, még nem engedhetem be soron kívül.

A faszi erre elkámpicsorodott arccal elment. Hát igen, a pozíció nem minden.


<< előző droid következő droid >>