DROID-021
2004.02.27.

Ma nincs droid.
Tessék? Hogy olyan nem létezhet?
Pedig létezik. Ma ugyanis eggyel sem találkoztam, és még Micóék sem. Különös egy nap. Sőt, még a meglévő droidok is fejlődnek. Bacsárdi "Bacsi" Laszló például biztosan. A munkásságáról készült elemzés, és a kitüntető ruhadarab (1 db BALFASZ poló) kézhezvétele után a következő üzenet jelent meg a weboldalán:

A honlapnak ezen verziója 2001. nyarán került fel a világhálóra, azóta nem történt jelentős frissítés.
Így a honlap még a 2001-es állapotokat tükrözi.
Az új verzió 2004. május 12-től lesz elérhető, addig mindenki csak saját felelősségre olvassa. :)


De hogy mégse maradjatok droidsztori nélkül, nesztek, újabb kalandok a Budapest-Tatabánya vasútvonalon.

Gyorsvonat. Hát, már amennyire gyors, bár végül is, nem is a sebességgel van a baj. A plafonon is utasok lógnak, annyian vagyunk. A folyosón egymáshoz szorult emberek tömege, a kupékban tizenhat-húszan zsúfolódnak, és persze a peron is dugig van, az állomásokon szinte kidől a sok ember, mint egy rendetlen hűtőszekrényből a konzervek. Érdekes a MÁV elképzelése a vonatok összeállításáról, ugyanis a Budapest-Győr vonalon közlekedő vonatok általában a következőkből állnak:

- 1 első osztályú kocsi, ami általában kong az ürességtől (ki a fasz fizetne dupla árat ugyanazért a szolgáltatásért?)
- 2 dohányzó vagon, ahol vágni lehet a füstöt, de alig utazik benne valaki, mert a dohányosok vannak kevesebben
- 3 közönséges másodosztályú kocsi, ahol viszont az említett heringeffektus működik.

E téren változás valószínűleg sohasem lesz. A droidkommuna programozása nem tartalmaz ilyesmit.
No de térjünk vissza az aktuális utazáshoz. Állok a folyosón, kapaszkodok, egyszer csak üzenet jön odalentről, hogy figyeljmár, Tomcat, felgyűltek itt a folyékony salakanyagok, szóval ki kéne borítani valahol, mert bajok lesznek. (Magyarul sürgősen hugyoznom kellett.) Végigmásztam hát a népeken, sűrű bocsánatkérések közepette képen könyököltem az alacsonyabbakat, térden rúgtam a magasabbakat, és falhoz kentem a gyengébbeket, de végül sikerült eljutnom az úgynevezett mellékhelyiségig. Azért úgynevezett, mert a MÁV úgy nevezi. Én nem, mert ember vagyok. Na, de a szükség nagy úr, férfiembernek pedig egy földbe ásott lyuk is elég, hát akkor menjünk be ide. Belépve már kezdtem sejteni, hogy nagy hiba volt, amikor mégsem hoztam el a vegyvédelmi ruhát, de már nem volt mit tenni. Az ajtón viszont nemhogy zár nem volt, de kilincs se, és meg úgy nézett ki, mintha egy SWAT kommandó hatolt volna be ide egyszer, és a bent szorongó veszélyes bűnözőket turhavetőkkel és fospumpákkal tette ártalmatlanná. Szóval az ajtót kézzel kellett fogni. Fogtam. Egyik kezemmel azt, a másikkal... azzal nem azt.

Igy álltam körülbelül huszonhat másodpercig, amikor egyszer csak berobbant az ajtó, benyúlt egy kéz, és a kabátomnál fogva egyszerűen kirántott a folyosóra. Részemről egy "HÉ!" volt minden, amit mondani sikerült, energiám többi részét az emésztette fel, hogy villámgyorsan elrakjam azt, amit nem szokás közszemlére tenni, még szerencse, hogy az ürítési folyamat éppen lezajlott, és már amúgy is ehhez készültem. A meglepő támadással egyidejűleg vércsevisítás-szerű hang robbant a fülembe, és ez a vércse azt visította, hogy:

- Na, jöjjön csak ki onnan, most megfogtam, háá!

Ekkor pillantottam meg támadómat, egy kb. 50 éves, elrohadt fogsorú, kancsal kalauznőt, aki diadalmasan szorongatta a kabátom ujját, és a vérben forgó szemeivel igyekezett rám hozni a frászt, úgy hetven dioptria távolságból. A szöveg folytatása, amit lehetőleg az összes utasnak hallania kellett, három vagon távolságban is, a következő volt:

- Fiatalember, mégis mit képzel! Láttam, hogy amint beléptem a folyosóra, maga elslisszolt ide a vécébe! Itt nem lehet lógni!
- Gratulálok, Sasszem - feleltem - mondták már magának, hogy a vécéajtón kopogni szokás?!
- Kopogni akkor szokás, ha a vécé foglalt! De maga nem zárta be! Nem volt foglalt, mert nem égett a piros lámpa! Maga el akart bújni előlem! De most megfogtam!
- Ember! Hogy zárjam be, ha kilincs sincs?! Egyébként meg ne ordítson velem, mert szájonvágom!
- Mi az hogy ne ordítsak!! Még magának áll feljebb! AÚÚ!!

Mert természetesen úgy szájonvágtam, hogy az ajtónak esett. Aztán odadobtam neki a jegyemet, átléptem rajta, és visszamentem a helyemre. Most erre mit mondjak? Az ilyen Tajgetosz-pozítív hülye picsákat nem a vonatba kellene tenni, hanem alá!